Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-49
Az országgyűlés felsőházának 49. ütése vádra, végül pedig vizsgálni kell: nem forog-e fenn zaklatás esete. Ami az első kérdést illeti, a cikkben az állíttatott, hogy gróf Teleki Pál magát arra adja, hogy az ifjúságot olyan útra terelje, amely az alkotmánytörvényekkel nincs összhangban. Azt hiszem, nincs kétség az iránt, hogy ez a tényállítás rágalmazást képez. Ami az összefüggést illeti, a rendelkezésünkre álló adatok szerint Vészi József kijelentette, hogy a cikknek ő a szerzője, kétségtelen tehát az őszszefügés az elkövetett cselekmény és a vádlottként feljelentett felsőházi tag személye között. Ami a vádló jogosultságot illeti, a cikkben foglalt tényállítás gróf Teleki Pálra vonatkozik; gróf Teleki Pál ebben az ügyben sértett és így a bűnvádi perrendtartás szabályai szerint joga van főmagánvádlóként fellépni. Ez a kérdés alaki jogi része. Most következik a zaklatás kérdése. Ez a pont az, amelynél én a mentelmi bizottság véleményével nem azonosítom magamat. A mentelmi bizottság zaklatást lát fennforogni; én a magam részéről a zaklatást fennforogni nem látom. (Ügy van!) Mert mi a zaklatási Zaklatás akkor forog fenn, ha a vádló feljelentése — akár közvádló, akár magánvádló feljelentése — abból a célból történik, hogy a törvényhozás tagja törvényhozói működésében befoiyásoltassék. A jelen esetben ennek semmi jelenségét nem látjuk. Lehet-e zaklatásról szólni akkor, amikor a bűnvádi eljárás amiatt indul meg, hogy a törvényhozás tagja cikket ír, amelynél büntetendő cselekmény tényálladéfka látszik fennforognia Lehet-e zaklatásnak minősíteni sértettnek azt a tényét, hogy a bírósághoz forduld Do különösen lehet-e zaklatásról szólni akkor, amikor a feljelentés megtétele, sőt a vádirat benyújtása is hónapokkal előbb történt, mint amikor az illető cikkíró a törvényhozás tagja lett? (Ügy van!) Lehet-e azt állítani, hogy a vádló fellépése azt célozza, hogy a törvényhozás tagja törvényhozói működésében befolyásoltassák 1 ? Az én véleményem az, hogy a zaklatásról ilyen körülmények között egyáltalán nincs szó. A bűnper elbírálásánál döntés tárgyát képezik oly kérdések, melyek minket a mentelmi jog kérdésének eldötésénél egyáltalán nem érdekelnek. Ilyen a közérdek kérdése. A bűnper során a terhelt védekezhetik azzal, hogy közérdekből cselekedett. Ez a kérdés a bűnper szempontjából nagy jelentőséggel bír. Nem abból a szempontból, hogy a közérdek fennforgása magában véve felmentés alapjául szolgálhat-e, de döntő jelentőséggel bír abból a szempontból, hogy ha igazolja azt, hogy közérdekből írt valamit, akkor helye van a valóság bizonyításának. Ez azonban ismét oly kérdés, amely minket a mentelmi jog eldöntésénél egyáltalában nem befolyásolhat. (Ügy van! Úgy van!) Mert ha foglalkoznánk azzal a kérdéssel, hogy közérdekről van-e szó, s ha foglalkoznánk a valóság bizonyításának kérdésével, akkor a mentelmi jog kérdését a bűnperrel azonosítanók. Márpedig a mentelmi jog kérdésének eldöntése különbözik a bűnper eldöntésétől. Ezekből az okokból voltam bátor előterjeszteni, *hogy méltóztassék a mentelmi bizottság javaslatát elutasítani; a kisebbségi véleményt elfogadni s ezen az alapon kimondani, hogy a t. Felsőház Vészi József Őméltósága mentelmi jogát ebben az esetben felfüggeszti. (Helyeslés a középen.) Elnök: Simontsits Elemér úr őexcellenciája kíván szólni. Simontsits Elemér: Nagyméltóságú Elnök 1928. évi november hó 28-án } szerdán. 95 Űr! Mélyen tisztelt Felsőházi Méltóztassék megengedni, hogy egészen röviden reflektáljak a mélyen tisztelt előttem felszólalt felsőházi tag úr fejtegetésére, egyszerűen azon a jogcímen, hogy a Felsőház mentelmi bizottságában az előadói javaslattal szemben létrejött többségi határozat az én csekély személyem által megtett propozíciót fogadta el. Egészen röviden leszek bátor a többség álláspontját kifejteni. A mentelmi bizottság többsége arra az álláspontra helyezkedett, — szemben az előadó úr által akkor kifejezésre juttatott nézettel — hogy a törvényhozás függetlenségének védelmezésére hivatott mentelmi bizottság az ő határozatainak meghozatalánál nem igazodhatik kizárólag büntetőjogi szempontok után, hanem mérlegelése körébe kell vonnia ezen büntetőjogi szempontokon kívül olyan egyéb szempontokat is, amelyek abból a magasabbrendű közérdekekből erednek, amely közérdek a törvényhozás tagjai bírálati jogának szabadságát jelenti a közállapotokkal szemben. Felfogásom szerint, gyökereben támadná meg a mentelmi jogot, ha kizárólag büntetőjogi szempontok érvényesítése a priori determinálná a mentelmi bizottság elhatározását. A mentelmi jog nullifikálásáhozi, teljes illuzóriussá tételéhez vezetne, ha kizárólag büntetőjogi szempontok egyoldalú mérlegelése és figyelembevétele alapján a mentelmi jog minden esetben, például ha alapos gyanú forog fenn vagy, ha valamely büntetendő cselekmény ismérvei látszanak fennforogni, eo ipso felfüggesztendő lenne. De a törvényhozás függetlenségének s az ezzel (kapcsolatos nagy közérdeknek igen jelentékeny megszűkítésére vezetne ez a felfogás azért is, — mint azt a mentelmi bizottság mélyen tisztelt elnöke akkor igen bölcsen kifejezésre juttatta — mert a mentelmi jognak egy esetben való felfüggesztése a maga hatását nem játssza ki annak az egy konkrét esetnek területén. Nem is azzal az egy törvényhozási taggal szemben, akinek mentelmi ügyéről szó van, hanem ez a hatás kiterjed az egy konkrét esetből levonható tanulság révén, azon megfontoláson keresztül oly irányban is, hogy ha a törvényhozás tagja a közállapotok javításának szándéikától vezetve a közállapotok bírálatához nyúl és ezért magát vexatorius következményeknek teszi ki, akkor nemcsak az az egy törvényhozási tag, de esetleg a törvényhozás több tagja is nagyon meggondolja azt, vájjon a közállapotok bírálatához hozzászóljon-e, esetleg fenyegetett nemzeti közérdeknek védelmére keljen-e (Ügy van! Ügy van!) s kitegye magát a következményeknek. Azt hiszem, hogy éppen itt, ezen a ponton fekszik a mentelmi jog értelmének és céljának lényege, ami nem egyéb, mint a törvényhozás függetlenségének biztosítása, tudniillik azon a ponton, hogy a törvényhozás tagjai intimitálhatók ne legyenek. Ez volt, mélyen tisztelt Felsőház, a mentelmi bizottság többsége határozatának elvi alapja. Ennek a határozatnak konkrét indoka röviden a következő volt. A mentelmi bizottság előtt ott állott egyfelől egy plakát formájában a közéleti cselekmény vagy jelenség,^ a másik oldalon ott állott egy újságcikk formájában az ezzel szemben gyakorolt bírálat. A mentelmi bizottság többsége a bírálat tárgyává tett közéleti jelenségben politikai magatartást, politikai cselekményt látott, és minthogy a mentelmi bizottság többségének ítélete szerint az újságcikkben megjelent bírálat sem kifejezéseiben, sem tartalmában nem lépte túl az ildomos17*
