Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-20
26 Az országgyűlés felsőházának 20. ülése zetközi Munkaügyi Hivatal rendkivül fontos tevékenységére, nehogy esetleg abban a téves szinben tűnjék fel a mi tárgyalásunk, mintha az országgyűlés Felsőháza nem méltányolná kellőképen ennek a hivatalnak egész világra szóló . igen jeles és értékes munkálkodását. Amint bölcsen méltóztatnak tudni, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal abból a célból létesült, hogy különösen a háború után az egyes nemzetek leromlott termelési és munkaviszonyait, leromlott munkásviszonyait szem előtt tartva, próbáljon olyan általános érvényű szociálpolitikai elveket kidolgozni és az egyes államoknak ajánlás vagy pedig törvénytervezet alakjában elfogadásra ajánlani, amely gondolatok általános érvényűek, praktikus vonatkozásúak, a gyakorlatban megvalósíthatók. A Munkaügyi Hivatal az elméletben kidolgozott e gondolatok gyakorlati megvalósítását is valószínűnek és érthetőnek tartja s épen ezért terjeszti az egyes államok törvényhozása elé a kormányaikon keresztül vagy ajánlás vagy pedig törvénytervezet alakjában. Kétségtelen, t. Felsőház, hogy egy ilyen szervre rendkivül nagy szükség volt és van. A háború előtt az általános szociálpolitika nélkülözte egy ilyen kiegyenlitő és a gondolatokat az elméleti viták rettentő káoszából kiemelő központ létesítését és működését, a háború azonban — mint voltam bátor említeni — akkorát rontott az általános termelési és munkásviszonyokon, hogy elemi erővel tört fel az ilyen hivatal felállításának, az ilyen központ létesítésének gondolata. Hiszen a háború előtt a szociálpolitika nemzetközi viszonylatban, különösen elméletben igen nagy terjedelművé fejlődött s egész könyvtárakat töltenek meg azok a tudományos művek és fejtegetések, amelyeik próbálták az. egyes nagy szocálpolitikai kérdéseket tisztázni. A tőke és a munka egymáshoz való viszonyát próbálták tudós koponyák egy-egy egész élet munkájának közbevetésével rendbehozni, tisztázni, kimutatni azokat a kötelezettségeket, amelyek a tőkére ráhárulnak akkor, amikor a munkát igénybeveszi és felhasználja, viszont azokat a jogokat, amelyek együtt járnak ezzel a szakképzett munkaeirővel, egyszerű nyers^ emberi munkaerővel, amely a tőke termelésének szolgálatába állíttatván, néhány évtized alatt tökéletesen felmorzsolódik vagy pedig olyan veszedelmek által fenyegettetik, amelyek biológiai elhasználódását megrövidítik, vagy hirtelen végét vetik magának az erő épségének. Nagyon ritkán mutattak azonban arra rá, hogy a munkásságnak nemcsak jogai, de kötelességei is vannak, hogy viszont a tőkének magának a kapitalisztikus termelési rendben, —ha már egyszer valóságos világrenddé változott! át, ha már egyszer ez az életformája a termelésnek magának — szoros kapcsolatai vannak magával az emberi élettel. Ennek következtében a kapitalisztikus termelést, mint életformát, nem szabad egyszerűen csak magának & tőkének szempontjából tekinteni, mert a tőkének magának rideg szempontja semmi más, mint minél jobb kamatoztatása a tőkének, a termelés stabilitása, a stabilitás megvédése, a termelés fejlesztése. Maga a tőke, in se — önmagában, nem volna hivatva messzebb tekinteni, ismétlem azonban, ha már egyszer az egész világ gazdasági életformájává fejlődött a kapitalisztikus termelési világrend, akkor magának a kapitalisztikus termelési rendnek fel kell ismernie, hogy az élettel magával és az életnek majdnem minden vonatkozásával szemben kötelességei és eligazítani valói vannak. Mert hiszen, ha életforma a kapitalisz1927. évi november hó 26-án, szombaton. tikus világrend, akkor ez annyit jelent, hogy életforma nemcsak szorosan véve termelési életforma, nemcsak szorosan véve termelési ez könnyen belátható. Hiszen, hogy példának okáért, a tőke pénz formájában olyan átütő szerepre tett szert az ember és az emberiség életében, az kétségkívül azzal van összefüggésben, hogy a kapitalisztikus termelési rend életformájává változott magának a gazdasági életnek s nem volna a pénznek, a pénz erejének olyan szerepe az ember életében be egészen a lelkiismeretig és nem volna akkora befolyása fel egészen a legmagasabb politikai vonatkozásokig, ha nem állana ciZr ti tény, hogy itt van egy ilyen életforma, amely kapitalisztikus. De ebből az következik, hogy tehát annak a tőkének, illetőleg tőkésnek és erre a termelési életformára felépült államnak és államoknak kötelezettségeik is vannak ezzel az élettel szemben, amelynek formájává vált ez a kapitalisztikus termelési rend, azzal az élettel szemben, amelynek nemcsak civilizatórius életét lendíti gyönyörűen előre az a gazdasági életforma, hanem amely életet meg is ront sok vonatkozásban ugyanez a termelési életrend. Hiszen a gyárakban foglalkoztatott munkásságnak milliói valósággal a szolgaságnak egy uj formáját kénytelenek magukra ölteni. Méltóztassék figyelembe venni, hogy a munkásság, ha el volna hagyatva, ha érzés nélkül élné legszomorúbb életét, milyen volna ez az élet, amikor reggel elnyelik ezt a munkáshadsereget a gyárak sötéten tátongó kapui. Valósággal kommandóra kell a kattogó és dübörgő gépek között leélniök sürgős munkával azt a pár órát, amely nagyon rövid, ha az ember az élettel méri, ellenben rettentően hosszú, ha ott kell minden izmot megfeszítve, szakértelmet és a testi erőt beleadni ebbe a munkába. Kondul a harang, néhány percnyi vagy félórai szünet után újra kezdődik a hajrá teljesen ki nem pihent testtel egész a délutáni vagy késő esti óráig. Ez a munka folyik fent a magasban, a felhőkarcolók tetején és folyik lent, ezernyi méter mélységben a bányákban. Munkaerő alkalmaztatik arra, hogy épitsenek dómokat a magasba és fúrjanak tárnákat be egész a föld mélyébe. A Rajna alatt tiz méternyire^ épen most dolgoznak a munkások mesterségesen összepumpált légkörben és épitenek óriási felhőkarcolókat a szédítő magasba, ahol minden pillanatban el kell készülve lenniök arra, hogy életüket vesztik. Miért? Vájjon virágot eleget szór-e az útjukra ez a kapitalisztikus termelési rend; vájjon mosollyal és énekkel van-e tele életük 1 ? Hiszen tudom, hogy virággal, mosollyal és énekkel nagyon kevés ember élete van tele, különösen ezekben a nehéz időkben, (Igaz! XJgy van!) azonban ahol a napfény teljesen ki van zárva, ahol az életnek derűje ritkán mutatkozik meg, ott mégis csak megvan minden ok arra, hogy segitsünk, érdeklődésünk és segitő kezünk ereje elnyúljon azokig a rétegekig azért, hogy valamikép a keserűség, az elhagyottság érzése olyan dinamikus erővel ne halmozódjék össze a lelkekben, hogy azután csak egy robbanásban találják meg saját életük egyetlen mentő eszközét. Méltóztatik látni tehát, e pár rövid vonás nyomán, amellyel próbáltam rávilágítani a munkának és tőkének viszonyára, illetőleg erre az elhagyatottságra; ha senki sem gondoskodik a munkásról a tőkével való viszonylatban, ez az elhagyatottság milyen méreteket tud felvenni és milyen veszedelmeket rejt magában. A tőke maga nem vádolható azzal, hogy
