Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-19
18 r Az országgyűlés felsőházának 19. ülése jelölném meg. (Ugy van !) Nincs meg tehát az ellenőrzés és bár meg vagyok győződve arról, hogy a végrehajtási utasitás erre is provideáltatni fog, mindenesetre kívánatos lett volna a törvénynek az 1. § utolsóelőtti második bekezdésébe belevenni azt a két szót, hogy »igazolt esetben«, épen ugy, mint ahogy benne van, hogy a vendéglőben csak annak szabad kiadni az alkoholt, akiről be van igazolva, hogy arra jogosult. Igaz, hogy ez például az egyetemi hallgatóságnál kissé körülményes dolog, de mégis könnyen megoldható. Ezeknek tessék elvinni a leckekönyvet magukkal és ezzel igazolva van a jog. Ez még arra is jó, hogy legalább azt a fiatalságot, amely eddig több időt töltött a kávéházban, figyelmeztetni fogja, hogy jó lesz az előadásokat is hallgatni. Az igazolás egyébként nagyon egyszerű módon, épugy, mint a gyógyszertárakban, cédulákkal történhetnék. Nem kell oda hatósági engedély és igazolvány, egyszerűen, aki odaküld borért, az felírja, hogy N. N. részére kell és hogyha jön a borvizsgáló-bizottság, ezeket épen ugy, mint a patikavizsgálatnál, számonkérheti. Meg kell emlékeznem azokról az ellenvetésekről is, amelyek a bortermelési oldalon elhangzanak. Ha a kettő között kell választani e kérdésnél, amelyiknek az egyik serpenyőben a mi fiatalságunk egészsége van, a másikban pedig — tisztelet t & r kivételnek —, de mégis többé-kevésbé magánérdek, úgv nem fogok késni a legenergikusabban az első serpenyő mellé állani. (Ugy van ! Ugy van!) De azért megnyugtathatom az aggodalmaskodókat, mert addig, ameddig a magyar embernek lesz sirni valója és lesz vigadni valója, és ameddig a magyar erekben nem internacionális lőre, hanem magyar vér fog keringeni s amely vért nem egy, a kozmopolitizmus által dégénérait, de egy igaz magyar, acélos magyar sziv fogja dobogtatni, addig a magyar ember a cigányt és a jó pohár bort nem fogja nélkülözni. (Derültség.) Ezek után az idő előrehaladott voltára tekintettel, talán be is fejezhetném beszédemet, azonban ki fogok térni még egy körülményre, amelyet Önagyméltósága a népjóléti minister ur a képviselőházban általános tetszés között felhozott és amely elárulta azt, hogy mennyire a lelkek mélyére hatolt ezzel a kérdéssel, amidőn az alkohol és a büntetőtörvény közötti viszonyt illusztrálta. Már itt, az én igen t. előttem szólott felsőházi tagtársamnak, Belatiny Őméltóságának felszólalása bizonyos allúziót tett arra, hogy ezen a téren nagyon sok kivánnivaló van és igen sok olyan felfogást kell kigyomlálni, amely mintegy akadályul szolgál az alkoholelleui védelemnek. Többek között, amint Önagyméltósága a képviselőházban megemlítette, kvázi prémium van kitűzve arra, hogyha valamely büntettet nem tudna valaki elkövetni, jól teleszedi magát pálinkával és borral és akkor előáll a törvény előtt azzal, hogy kérem, én önkívületben voltam. Ilyen esetben én megdupláznám a büntetést (Helyeslés), először is legsúlyosabban azért, mert berúgott és csak azután következnék a további büntetés, azért a bűntényért, amely ennek konzekvenciájaképen állott elő, tehát én a beszeszelt állapotra nézve sokkal súlyosabb büntetést tudnék kiszabni, mint a másikra. (Ugy van! Ugy van!) Foglalkoztam ezzel a kérdéssel és legnagyobb csodálkozásomra egy, igazán kiváló jogászaink által kommentált magyar büntetőtörvénykönyvben azt olvastam, hogy nem büntethető az, aki nem tudta, hogy van alkoholnak önkívületet előidéző hatása van. Nem volt nekem alkalmam a büntető irodalmat áttanulmányozni, hiszen nem tartozik tulaidonképen a szakmámhoz, de elmentem messzebb, sokkal messzebb összesen egyetlen 1927. évi november hó 25-én, pénteken, esetet találtam az annálesekben, amikor az illet 0 nem tudta, hogy igenis a szesznek kábitó tartalma van, és ez nagyon messze volt, ez Nóé apánk volt. (Derültség.) De azt,' hogy a magyar ember ne tudná ezt, amikor majd bort, és pálinkát iszik, kereken tagadni tudom és ezt, mint mentőokot, semmi körülmények között nem fogadom el. Az a kérelmem tehát, hogy ha majd az a bizonyos, a miniszter uraknak most a törvény alapján kiküldendő együttese együtt fog lenni és azokat a bizonyos, itt felsorolt hiányokat a végrehajtási utasításban pótolni fogja, mint ahogy meg vagyok róla győződve, akkor tegyék mérlegelés tárgyává ezt a körülményt is és azt a másikat is, amelyet előbb emiitettem, hogy összefogva egyházzal, politikai hatósággal, mindenkivel, akinek erre befolyása van, azt a szeméremsértő divatot a templomból, az utcáról és az iskolából tiltsák ki, mert mindaddig, amig ez meg nem történik, ez az egész törvényjavaslat csak egy irott malaszt fog lenni és akármilyen szigorúan hajtják végre, ott maradnak azok a kibúvók, amelyek az ifjúság lelkét megmételyezik. Ezek előrebocsátása után egyébként pedig örömmel üdvözlöm a törvényjavaslatot és elfogadom. (Éljenzés és taps.) Elnök : Szólásra következik Baán Jenő Öméltósága ! Baán Jenő : Nagyméltóságú Elnök Ur ! Tisztelt Felsőház ! Nem tudom, hogy ez a törvényjavaslat, amelynek célja az ifjúság védelmére vonatkozik, a népjóléti minister ur részéről előfutárja vagy láncszeme akar-e lenni a bekövetkezendő többi javaslatoknak, az alkoholelleni küzdelemben, vagy pedig ez csupán csak kis kiengesztelődés. Majdnem azt lehetne mondani, hogy ez a javaslat leginkább a falusi viszonyokat látja és veszi szemügyre s épen azért legyen szabad nekem, aki a falusi viszonyoknak nemcsak szemlélője, de szerénytelenség nélkül elmondhatom: ismerője is vagyok, néhány adalékkal szolgálni. Nemrég volt még az az idő, amikor nem kellett arról törvényben gondoskodni, hogy mit szabad a korcsmában egy fiatalkorúnak tenni, különösen egy 18 éven alattinak és mit nem szabad tenni. Mert azok a régi korcsmárosok, akik rendszerint tulajdonosaik voltak a korcsmáknak és vendéglőknek és nem bérlői csupán, azok igenis súlyt helyeztek arra, hogy tisztán kezelt pincéjük, ízletes konyhájuk és jó hírnevük legyen. Azok nem tűrték el a duhajkodást az ő korcsmájukban, azok a feszületet is kihelyezték az ivóba és harangszókor mindenkit felszólítottak az imádkozásra. Sajnos azonban, ilyen vendéglős ma már nem sok van. Ezekből a régi vendéglősökből, akik a falunak nevelői és tanítói is voltak, igen tekintélyes családok származtak, mert nemcsak becsületben, hírnévben, de vagyonban is meggazdagodtak. Mostanság azonban ezeknek a helyét a legtöbb helyen a bérlők foglalják el, akik magas bérért rövid időre veszik bérbe a vendéglőt, nagy kereseti adóval és egyéb illetékekkel vannak sújtva, világos dolog tehát, hogy arra kell törekedniök, arra vannak kényszerítve, hogy megélhessenek. Ezért aztán elnéznek sok visszaélést. Elnézik azt, hogy az inas is leüljön az asztalhoz a mesterével, ami még 25 évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt és cigarettája füstjét odafujja munkaadója orra alá. Elnézik azt, hogy az a fiatal mesterlegény vagy faluű legény kitüntesse magát csupán virtuskodásból azzal, hogy ő jobban tud már káromkodni, mint azok, akik a katonaságtól visszajöttek a régi világban. Sőt az ilyen bérlő kocsmárosok azon vannak, hogy a vendég utolsó pénzét, utolsó bankjegyét is kicsalogassák.
