Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-32
230 l Az országgyűlés felsőházának 32. ül nyeire szoktak hivatkozni. Mózes egyik törvénye valóban azt mondja, hogy tilos az állatok vérét enni, mert minden húsnak lelke annak vére, és ezt a vért az Istennek kell áldozni. Egy másik törvény eltiltja az elhullott állatok fogyasztását. Magát a metszést és annak módozatait a mózesi törvények nem szabályozzák, hanem ez csak később a Talmudban történt. E szabályok szerint tehát az állatokat előzetes kábitás nélkül, nyaki átmetszéssel kell megölni. Ennek a célja, — és ez áll kapcsolatban a mózesi törvénnyel, — hogy az állatok kellően elvéreztessenek. Aminek, mint több más mózesi törvénynek is, megvan a maga egészségügyi jelentősége. Bizonyos ugyanis, hogy a jól elvéreztetett állat húsa jobban eltartható, kevésbbé gyorsan romlik és ennek jelentősége megvan különösen a melegővi vidéken. Hasonlóan megokolható egészségügyi szempontból elhullott állatok húsának fogyasztására vonatkozó tilalom. Az elkábitott állat azonban ' szintén jól vérzik el. Viszont nem lehet elzárkózni annak a megállapítása elől, hogy az előkészítés, a ledöntés, a földhözrögzités rendkivül durva eljárás. Azután tekintetbe jön az, hogy a már vergődő állat az erek átmetszésének pillanatában nem veszti el rögtön eszméletét, mert tapasztalatok és kisérletek bizonyitják, hogy olyan mozgásokat tud végezni, hogy pl. ha kiszabadul a kötelékekből, ami már megtörtént ismételten, elkerüli az akadályokat és keresi az ajtón keresztül a szabadulást, amelyek mind arra mutatnak, hogy még egy ideig, félpercig, sőt valamivel tovább is Öntudatnál van. Ez teszi visszatetszővé az eljárást. (Ugy van ! jobbfelől.) Az elkábitást zsidórészről ellenzik azért is, mert az elkábitás alkalmával megsérül az agyhártya, az agyhártya sérülése pedig annak a nyolc sérülésnek egyike, amelyek terefává teszik a húst. Viszont azonban tény az, hogy e tekintetben nem egész egyhacgu az állásfoglalás a zsidó vallásúak között. A laikusoktól eltekintve, egyes rabbinusok is kijelentették, hogy az el nem kábitás nem tartozik szükségképen a vallási ritushoz. Nevezetesen Leopold Stein, frankfurti rabbi kimondotta, hogy a saktolást a mózesi törvények nem parancsolják és az nincs előirva, vallásilag megokolva ; Eschelbacher bajor rabbinus kijelentette, hogy a zsidó vallás nem tiltja az elkábitást a levágás előtt. Stein rabbi pedig az alsóausztriai tartománygyülésen nyilt ülésben kijelentette, hogy az előzetes elkábitásnak a rituális vágás szempontjából nincsen akadálya. Ismeretes dolog egyébként, hogy ebben a tekintetben világszerte mozgalom van folyamatban és egyebek közt érdeke?, hogy a stockholmi mészárosok és mészáros-segédek memorandummal fordultak az ottani parlamenthez, kérve az elkábitás elrendelését, mert a vágás mostani módját állatkínzásnak látják, pedig ezeknek az iparosoknak nem szokott túlságos gyönge lenni az idegzetük. Viszont az is tény, hogy Svájcban, Szászországban, Finnországban már kötelezővé van téve minden állatnál, mindenfajta levágásnál és ott a rendszabály már átment zökkenés nélkül az életbe. Nyilvánvaló tehát, hogy az akadályok nem áthidalhatatlanok és ezért nagyon örvendetes dolog, hogy a Képviselőház határozati javaslatban kérte a földmivelésügyi minister urat, legyen szives ezt a kérdést tanulmányozni és e szerint intézkedni. Ami a következő fejezetben foglalt, egyes járványos betegségek fellépése esetén való rendel- . kezeseket illeti, bizonyára mindenki nagy örömmel veszi tudomásul, hogy az új törvény kiterjeszti a kártalanítás körét és egyúttal felemeli a kártalanítási összegeket. Eégi tapasztalat, hogy az állatjárványok ellen akkor lehet legsikeresebben ése 1928. évi május hó 2-án, szerdán. küzdeni, ha az állattulajdonosok megfelelő kárpótlásban részesülnek azokért a károkért, melyeket a hatósági intézkedések révén elszenvednek. Nálunk két betegséget, a keleti marhavészt és a ragadós lobbot teljesen sikerült kiirtani ennek az elvnek érvényesítésével. Ezt az elvet most más betegségekre is kiterjesztik, és már ez is egyik biztositéka lesz az eredményes védekezésnek. Hogy különben a rendelkezés nem marad papiron, annak biztositéka az, hogy a jövő évi költségvetésben a korábbi nagyon elégtelen 20.000 pengő helyett már 300.000 pengő van előirányozva. Ezzel kapcsolatban legyen szabad a mélyen t. Felsőház figyelmét az állatbiztosítás ügyére egészen röviden felhívnom, mert hiszen az állatbiztosítás országos megszervezése a legszorosabb kapcsolatban áll az állategészségügyi szolgálattal, eltekintve annak rendkivül nagy mezőgazdasági és közgazdasági jelentőségétől. E téren Magyarországon még kevés a haladás, annak ellenére, hogy már 1869 óta kísérletezések folynak többkevesebb eredménnyel, s annak ellenére, hogy már 1891-ben Miklós Ödön földmivelésügyi államtitkár külön hivatalos törvényjavaslatot készített a kötelező állatbiztosításról. Részemről nem szándékozom ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozni, tehát azzal a kérdéssel sem, vájjon az állami vagy szövetkezeti, avagy a magántársulati biztositás-e a megfelelőbb a mi viszonyaink között. Csak érinteni vagyok ezt bátor és a földmivelésügyi minister ur őexellenciájának figyelmébe is ajánlom, hogy ezt a kérdést is tanulmányoztassa és a szükséghez képest megfelelő törvényjavaslatot terjesszen a törvényhozás elé. Azok közül a betegségek közül, amelyeket ez a fejezet felsorolt, — 16 van ilyen — kettőt óhajtok itt szóbahozni. Mindkettőnek nagy közegészségügyi jelentősége is van. Az egyik a veszettség, a másik a tuberkulózis. A veszettség azoknak a betegségeknek egyike, amelyet a megfelelő rendszabályok erélyes végrehajtásával nagy területekről teljesen ki lehet szoritani. Igazolja ezt Anglia, a Skandináv-államok példája, melyek évek óta vészmentesek, és ha itt-ott véletlenül odakerül egy beteg állat, rögtön kiirtják a bajt. Igazolja Németország példája, ahol a háború alatt nagyon elterjedt a veszetség, most azonban már nagyon meggyérültek. Itt is mint Svájcban, Hollandiában, csak a határon fordul elő. Magyarország ebben a tekintetben sokkal rosszabb helyzetben van, és itt a veszettség erős elterjedése olyan sötét folt, amely kedvezőtlen árnyat vet egyébként az egész vonalon szabatosan funkcionáló állategészségügyi igazgatásunkra. E folt eltüntetése tehát mindenképen kívánatos. Hogy ebben a tekintetben milyenek a viszonyok, arra nézve legyen szabad néhány adatot felsorolnom. Kiragadok egy hetet, a múlt év júliusából, a nemzetközi statisztikában és azt látom, hogy Franciaországban 14 département volt fertőzve. Spanyolországban 61 község 8 udvarral, Olaszországban 40 község 135 udvarral, a nagy Németországban 79 község 93 udvarral, Ausztriában 1 község 1 udvarral, Csehszlovákiában 26 község. Ezzel szemben ugyanakkor a kis Magyarországon 258 község volt fertőzve 289 udvarral. (Mozgás.) Csak Lengyelország volt kedvezőtlenebb helyzetben 304 községgel és 715 udvarral. Pedig Magyarország területe mennyivel kisebb, mint az emiitett többi országoké ! Még szomorúbb módon illusztrálja a helyzetet az a tudat, hogy Budapesten a Pasteur-intézetben 1926-ban 9585 embert, tavaly 10.504 embert kellett gyanús állatok marása miatt beoltani, ugyanakkor, amikor Parisban, tehát a védőoltások eredeti hazájában mindössze 634, illetve 640 ember kereste
