Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-32

'Az országgyűlés felsőházának 32, üU fel az intézetet. A helyzet az utóbbi időben rohamosan rosszabbodott, amennyiben a mostani év eddigi hónapjaiban havonta 2—300 emberrel több kereste fel az intézetet, és a múlt hónapban ezernél több ember fordult ide segítségért. (Mozgás.) Ezenkívül természetesen hozzájárulnak ehhez a veszteségek az állatok pusztulása miatt hiszen 1926-ban 322 állat (ló, szarvasmarha, stb.) pusztult el veszettségben. Azonkivül számításba kell venni az emberek félelmét és lelki gyötrelmeit, amelyeket elszenvednek, amikor egy kutya megharapja őket és a mi viszonyaink .között gondolniok kell arra, hogy ctZ ci kutya esetleg veszett lehetett. Nyilvánvaló tehát, hogy presztízsünk is megkívánja ennek a betegségnek minden áron való kiirtását. A kiirtás lehetséges is, főképpen akkor, ha sikerül egységes eljárást megszervezni a különböző államok részéről, amire nézve épen az a nemzetközi Intézet, amelyet a Felsőház mai ülése fog később tárgyalni, törekszik is, t. i. összefogni az államok állategészségügyi igazgatásait egységes irányelvekkel. Épen ebben a hónapban lesz ez irányban konferencia Parisban, amely tanakodni fog arróU hogy mely intézkedéseket javasoljon a különböző államok kormányzatainak avégből, hogy az intézkedéseket egységesen hajtsák végre. A mód, ahogy ez lehetséges, elő van irva a törvényben. Hogy nem sikerült, ez onnan van, hogy nem történt meg kellő mértékben a végrehajtás, aminek oka azonban jórészt az, hogy a lakosság — a gazdakörök is — nem támogatja a hatóságokat ebben az irányban kellő komolyan. A legelső teendő tulaj donképen a gazdátlan, kóborló ebek kiirtása, mert ezek terjesztik udvarról-udvarra, községről-községre a bajt. Annak eszköze pedig, hogy t. i. a gazdátlan kóbor ebek felismerhetők legyenek, s mint ilyenek ártalmatlanná tétessenek: az ebadó. A Képviselőházban az ebadó kérdése a legnagyobb érdeklődést keltette. Sajnos, azonban, ott az ebadót inkább mint öncélt, mint a községek különös jövedelmi forrását és nem mint a veszettség leküzdésének egyik eszközét birálták. Pedig nézetem szerint az ebadónak csakis a veszettség uralgása adja meg létjogosultságát és amint sikerül e járvány kiirtása, tulajdon képen az ebadót is meg lehet szüntetni. Ezenkívül a veszettség kiirtása esetén elesnének azok a rendszabályok, amelyek a kutyákat terhelik a zárlatok révén, a szájkosár és pórázon vezetés révén, és ezt meg kellene fontolniuk az állatvédőknek is, amikor ellenzik ezeket a rendszabályokat, amelyek szintén csak addig szükségesek, amig a veszettség állandóan tart. Az eljárások között szerepelnek majd « jövőben talán a védőoltások is. Ezeket már évtizedek óta tanulmányozzák épugy, mint az emberi veszettség elleni oltásokat, meglehetősen gyakorlati eredmények nélkül. Az ujabb időben azonban e tekintetben megjavult a helyzet annyiban, hogy Japánországban sikerült olyan módszert megállapítani, amellyel az állatok egyszeri oltással körülbelül egy évi időre immunizáltatnak. Ezideig Japánban már több százezer, Észak-Amerikában állitólag több mint kétmillió kutyát oltottak be japáni módszer szerint és az eredmények általánosságban kedvezőnek mondhatók, amennyiben a beoltott állatok kevés kivétellel egészségesek maradtak, csak kevésen tört ki később a veszettség. Mindezideig azonban nincsenek tapasztalatok abban az irányban, mintha a veszettség elleni védőoltások gyéritették volna a veszettség általános elterjedését. Sem Japánországban, sem ÉszakAmerikában erre vonatkozó statisztikai adatok még nincsenek és ezért megokolt a tartózkodó álláspont. Ezt a tartózkodó álláspontot foglalta el a múlt évi párisi nemzetközi veszettségi konferencia is, amely kívánatosnak mondotta, hogy FELSŐHÁZI NAPLÓ. II. • . ; . ._„ e 1928. évi május hó 2-án, szerdán. 231 folytassák a kísérleteket, egyúttal hangsúlyozta, hogy nem szabad az eddig érvényes szigorú, általános állategészségügyi rendeleteken bármily irányban is enyhiteni. A másik betegség, amelyet szóba óhajtok hozni, a tuberkulózis, az embernek és állatnak, mint különösen a szarvasmarhának és a sertésnek közös betegsége. E betegség ellen a közegészségügyi kormányzat évek óta nagyon intend v yédekező munkát fejt ki és bizonyos, hogy az államnak és társadalomnak Összefogásával sikerülni fog majd a megbetegedések arányait igen tetemesen leszállítani. Teljes eredmény azonban csak ugy lesz elérhető, ha a fertőzésnek lehetőleg minden forrása elzáratik. Az egyik forrás pedig a beteg állat, nevezetesen a beteg gümőkoros állatnak teje. Magyarországon a tuberkulózis rendkivül el van terjedve. Vannak állományok, amelyeknek 60—70% a reagál tuberkulinra. Fontos azonban az, hogy a körülbelül 800.000 tejelő tehén közül, ha a nyilvánvaló megbetegedések arányát csak 20%-nak vesszük, 1% tőgygümőkoros, tehát körülbelül 1500-1600 tehén tőgygümőkóros lehet és ezek gümőbacillusokat tartalmazó tejet szolgáltatnak. Vannak rendeletek ugy a földmivelésügyi, mint a belügyministerium részéről, amelyek tiltják ilyen beteg állatok tejének forgalombahozatalát, a valóságban azonban ezek nincsenek végrehajtva. A különböző statisztikák közül csak egyet ragadok ki. Griffith angol tudós szerint a gyermektuberkulózis és skrofulózis 5 éves korig az esetek 37%-ában, 5—10 éves korig az esetek 27%-ában erre az állati forrásra vezethető vissza, ami ellen nálunk ezidőszerint még nincs más

a védelem, csak a tej felmelegítése, pasztörizálása" vagy felforralása. De ha el is tekintünk ezektől a veszedelmektől, igen lényeges gazdasági károk szerepelnek a beteg állatok pusztulása, mások súlycsökkenése, a szaporulat kevesbedése miatt. Ezt felismervén, egyes nagyobb uradalmak a betegséget már kiküszöbölték vagy legalább gy éri tették az állományaikból. Országosan azonban csak az uj törvény fogja ezt lehetővé tenni. Nagyon örvendetes tehát, hogy a törvény felhatalmazza a földmivelésügyi minister urat arra, hogy a nyilvánvalóan beteg, ezek között tehát a tőgybeteg teheneket is, kivonják a forgalomból, hogy azonkivül anyagilag és szakértők utján támogassa azokat a gazdákat, akik a betegséget állományukból önkénytesen kiirtani akarják. Hogy itt eredmény elérhető, mutatja megint a Skandináv-államok és EgyesültÁllamok példája, ahol hasonló rendelkezésekkel sikerült a betegség elterjedését igen nagy mértékben korlátozni. Ezt a két példát ragadtam ki a sok közül annak illusztrálására, hogy minő fontos feladatok várnak az állategészségügyi igazgatásra már a közel jövőben. Ezek a fontos feladatok megsokszorozódnak a többi betegségek és a hivatalból nem bejelentendő betegségek elleni küzdelemmel. Mint emiitettem, a részleteket majd a részletes végrehajtási utasítás fogja előírni, minden azonban attól függ, hogy a törvénynek és a kiadandó rendeleteknek végrehajtása hogyan fog alakulni a gyakorlatban. Ebben a tekintetben komoly aggodalmaim vannak, hogy a törvény mostani szövege mellett nincs meg a biztosíték, hogy a rendelkezéseket az egész vonalon végig mindig a megfelelő szabatossággal fogják végrehajtani, azért, mert a törvényt érintetlenül hagyja a kettős szakszolgálati rendszer, amely ma is megvan. A jövőben is tehát a központi kormányzat csak a neki közvetlenül alárendelt m. kir. állatorvosokra fog támaszkodni, ellenben a más miniszter fennhatósága alá 35