Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-19

Az országgyűlés felsőházának 19. ülése 1927. évi november hó 25-én, pénteken. 13 magaslatra kell helyezkednie, hogy ez a javaslat nem irányul a termelő osztály ellen, hanem, hogy erre a törvényjavaslatra, erre az orvosságra hazánk jövendő nagyságának és erejének fokozása szempontjából van szükség. Reméljük, hogy ez a törvényjavaslat csak az első lépés, csak első láncszeme egy további fokozatos akciónak, amelynek legközelebbi folytatását a szeszkimérésnek annyira sürgős és annyira kivánatos vasárnapi tilalmazásában látom. Épen azért a bizottságok együttes jelentésében foglalt azt a pótinditványt, illetve javaslatot, hogy a vasárnapokat és a ünnepnapokat megelőző délután tói a vasárnapok és ünnepnapok után kezdődő délig az általános szeszárusitás tilalma törvénnyel biztosittassék, nemcsak elfogadom, de egyik kondicio sina quo nonjának tekintem, annak, ha ezt a most előttünk fekvő törvényjavaslatot kellő hatállyal és sikerrel akarjuk életbeléptetni. Ismerjük azokat a társadalmi katasztrófákat, azokat a siralmas képeket, amikor az egész heti munkájából az első zsoldot és vámot az a szerencsétlen munkásember és ipari alkalmazott nem a családjához siet elvinni, hanem a legelső, a gyár mellett fekvő korcsmába. Ennek pedig az az egyetlen orvossága, a lélekmentés is csak úgy vihető; keresztül,ha a törvényhozás ki fosrja mondani a vasárnapi és ünnepnapi szesztilalmat általánosságban) nemcsak az ifjúsággal, hanem a felnőttekkel szemben is. Minden kétségen felül áll az, hogy a törvényjavaslat végrehajtásánál és az életbe való átvitelénél a valláserkölcsi érzések mélyítésén kivül elsőrangú t szerepet kell adnunk azoknak a társadalmi intézményeknek, amelyek ma — általánosságban látjuk és örömmel tapasztaljuk — megvalósultak. Ilyen az iskolán kivüli népművelés, a leventeoktatás, ilyen a cserkészügy, amelyek mind alkalmasak arra, hogy az ifjúságot elvonják az alkoholtól és megszerettessék vele a szabadságot, hogy ott keressék az egészséges szórakozást. De elsősorban kellett volna talán említenem a valláserkölcsi nevelés után, mint elsőrangú tényezőt, a napjainkban annyira virágzó és eléggé nem méltányolható testnevelésnek különböző eszközeit. Majd ha az a tanyai földmunkás és ifjú parasztlegény belátja az iskolán kívüli népmüvelés utján, hogy az ő vasizmaiban nemzeti kincs rejlik, amelyet neki az alkohollal destruálni nem szabad, ha majd belátja, hogy az ő alkoholmentesitett acélidegeiben nagy nemzeti kincs van, amelyre az egész nemzet fog számot tarthatni egykoron, és ha majd az az ifjú ipari munkás, az a fiatal gyári munkás a leventeoktatás révén ráeszmél és ránevelődik arra, hogy az alkohol öl, a korcsma fertőzött levegője megöli az embert, a szabad levegő pedig életet és erőt ad, és hogy az okos gondolatok és nemes elhatározások, a férfias feltevések nem a szeszből, az alkoholból származnak; majd ha az egész társadalom arra az eszményi magaslatra tud majd emelkedni, hogy nemzetünk jövendő nagysága, fokozódó ereje és visszasírt integritása érdekében van szükség arra az áldozathozatalra, arra a lemondásra — mert jaj annak a nemzetnek, amely a jelen javaiból nem tud a jövő nagyságáért áldozatot hozni, — mondom* ha ez mind bekövetkezik, akkor fogjuk majd érezni ennek a törvényjavaslatnak áldó hatását, akkor lesz majd egy egységes generáció és akkor a mi nemzetünk a tuberkulózisnak, az öngyilkosságoknak és más egyéb, társadalmat pusztító katasztrofális betegségeknek szomorú és sötét statisztikájában nem lesz majd vezető nemzet. Mielőtt rövid felszólalásomat bevégeznéJI, nem tudok szó nélkül elmenni a nagyszerű jelenség előtt, amikor látom a kormányzatnak kiváló szociálpolitikai és kultúrpolitikai tevékenységét. Nem tudok szó nélkül elmenni az előtt, hogy amikor a mi kormányzatunk bezárja az ifjúság orra előtt a korcsma ajtaját, ugyanakkor a kultúrházak százainak és ezreinek a kapuját nyitja ki ugyanazon ifjak előtt. Nem tudok szó nélkül elmenni azon nagyszerű nemzetmentési és lélekmentési akció előtt, hogy amikor kiveszi a kormány az ifjúság kezéből az öldöklő pálinkáspoharat, ugyanakkor ugyanabba a kézbe belenyomja a felvilágosodásnak, a kultúrának világító fáklya iát, felállítván a népkönyvtárak százait és széthintvén a vallásos és nemzeti érzést ápoló könyveknek százezreit az ifjúság között. Ez az igazi nemzetmentés, ez az igazi lélekmentés, amely előtt minden, hazáját és fajtáját szerető magyarnak meg kell emelnie az elismerés kalapját, meg kell hajtania az elismerés lobogóját. Ezért örömmel fogadom el ezt a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául. (Éljenzés és tapsJ Elnök : Szólásra következik Molnár János őméltósága ! (Az elnöki széket báró Wlassics Gyula foglalja el.) Molnár János : Nagyméltóságú Elnök ur ! Méltóságos Felsőház ! A magam részéről a legnagyobb örömmel üdvözlöm a törvényjavaslatot és annak indokolását teljesen magamévá teszem. A legteljesebb mértékben örülni tudok azon, hogy a törvényjavaslat létrejött és a maga erejével szolgálni fogja a ifjúság egészségét, jövőjét, és a magyar ifjúságot erőssé, edzeité és alkalmassá teszi arra, hogy a magyar nemzet jövendője az ő kezébe nyugodtan tétessék le. Elfogadom azokat a határozati javaslatokat, amelyeket a bizottságok a képviselőház javaslata alapján magukévá tettek, ugy a vasárnapi nap megünneplésére, illetőleg az alkohol mentességére vonatkozólag, mint különösebben, ami ezzel szorosan összefügg, a jó ivóviz biztosításának kérdésében. Midőn efölött a legnagyobb örömömnek adok kifejezést, nem mulaszthatom el, hogy ebből az alkalomból néhány nagyon komoly dologra és nagyon szükséges intézkedésre a nagyméltóságú királyi kormány és a méltóságos Felsőház ügyelmét teljes tisztelettel és bizalommal felhívjam. Mélyen tisztelt Felsőház ! Ma már más világot élünk, mint ezelőtt 10—15 vavy 20 esztendővel. Nagyon sok dolog történt azóta, amióta a régebbi törvények napvilágot láttak és látjuk, hogy azok a törvények nem felelnek meg tökéletesen azoknak a feladatoknak, amelyekre tulajdonképen készültek és már ma látjuk azokat a hibákat, amelyekre akkor még nem is lehetett rámutatni és egyáltalán nem lehetett ellenük védekezni. Ma már világosan meglátszanak ezek a hibák, amelyeknek kiküszöbölését a nemzet jövőjének és életének megalapozása szempontjából feltétlenül szükségesnek tartom. Itt van mindjárt elsősorban az ital mérési engedélyek nagy tömege. Az önálló törvény ugy rendelkezik, hogy minden ötszáz lélekre kiadható egy korcsma- vagy italmérési engedély. A mai nehéz időkben már bizonyos túlzás mutatkozik e rendelkezés eredményeiben, mert hiszen az ötszáz lélekből körülbelül a fele nő, s ha a megmaradó másik feléből elvesszük a fiatalkorúakat, meg a kevesebb szeszt fogyasztókat, rájövünk, hogy egyegy ital mérési engedély tulajdonosát, ha az élni akar, alig néhány embernek keil fenntartania. Épen azért, mert az italmérési engedélyek száma túl nagy, az az italmérő nem tudja egyenest, rendes üzleti utón biztosítani megélhetését, s ennélfogva az italok kimérésénél, elkészítésénél és nagyon sok egyéb alkalommal olyan dolgokra kénytelen