Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-30

200 "Az országgyűlés felsőházának 30, ülése 1928. évi március hó 22-én, csütörtökön. Itt három momentummal, három lehetőséggel kell számolnunk. Nevezetesen van az aranyérték, van a nominális érték, azaz legális érték, amelyet a törvények biztosítanak a koronának és van egy harmadik érték, nevezetesen az az érték, amely folyik abból a jogszabályból, hogy a korona értékében beállott csökkenés a jogviszonyban álló feleket egyenlően terhelje. Ha nekem azzal a kérdéssel kell foglalkoznom, hogy melyik az igaz álláspont a korona értékcsökkenésével kapcsolatban, azon az állásponton vagyok, hogy a korona értékcsökkenésében beállott változást a jogviszonyban álló feleknek egyenlő mértékben és együtt kell viselniök. Ettől az én igazságomtól is messze és távol esik azonban ez a törvényjavaslat. Távol esik, mert nem engedi meg az átértékelést addig a vonalig, addig a határig, amely határnál ennek az igazságnak a lehetősége elkövetkeznék. Nem engedi meg azért, mert itt bizonyos köztekintetek vannak, —• ezekre később rá fogok mutatni —_ amelyek az átértékelésnek ezt a mérvét kizárják. Nevezetesen, ha egy ilyen átértékelési lehetőséget akarnék, akkor — a korona értékcsökkenésének tartamát, hosszú idejét tekintve — megállapodott jogviszonyokat háborgatnék meg és olyan terhet rónék a bíróságokra, amely teherrel a bíróságok nem tudnának megküzdeni; akkor én ezeknek a jogrendi, jogbiztonsági viszonyoknak felkavarásáyal olyan gazdasági zavart keltenék, amely az általános közgazdasági élet rovására szolgálna. Épen ezért mi azt, hogy az átértékelésben meddig menjünk el, ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével csak ugy szabhatjuk meg, hogy a zavarokat fel ne keltsük; és ezt a határvonalat ott találtuk meg, ahol megoldjuk ugyan az égbekiáltó, az eklatáns nehézségeket, de általánosságban meg nem oldjuk ezeket a kérdéseket. Ezek azok az általános szempontok, amelyeken ez a törvényjavaslat felépült. A részletekre később fogok kitérni. Mindenekelőtt legyen szabad egy-két szóban foglalkoznom azzal a kérdéssel, hogy vájjon mi ennek a törvényjavaslatnak a letárgyalásával vagy törvényerőre való emelésével késtünk-e, mulasztást követtünk-e el, igen vagy nem. Továbbá méltóztassanak megengedni, hogy feleljek Teleszky János őexcellenciájának arra a vádjára, hogy mi igenis ezzel a törvényjavaslattal elkéstünk. Ha hivatkozom Nagy Ferenc őexcellenciájának beszédére, aki eklatánsán bizonyította, hogy egyrészt itt milyen belső küzdelem folyt a korona nominális értékének megtartása tekintetében, másrészt ha rámutatok arra, hogyha mi idő előtt elvetjük a korona értékcsökkenésén elk kezdeti stádiumában azt az álláspontot, amely nem volt kijegeoesedve, hogy tudniillik a korona egyenlő korona, ha olyan álláspontra helyezkedünk ennek a javaslatnak a kérdésében, hogy a korona értékcsökkenése bizonyos mértékben javítható és pótolható: akkor mi olyan veszélyes, olyan lavinától fenyegetett talajra jutottunlk volna, amelyen külső és belső tartozásaink kérdésével^ nem tudtunk volna megküzdeni, és ez egész közgazdaságunkat tönkretette volna. Amikor kétségtelenné vált, bent és kint egyaránt, hogy általában elfogadják a »korona — korona« elvet, akkor következett el a lehetősége annak, hogy mi a valorizációról beszéljünk. Már abban az időpontban beszéltünk mi erről és jelentkeztünk ezzel a törvénnyel, épen ezért minket ebben a kérdésben, késedelem nem terhel. Teleszky János őexcellenciája foglalkozott azzal a kérdéssel is, hogy miért engedtük mi át ennek a kérdésnek a kezelését a biróságoknak, továbbá, hogy nem volt jó, hogy ezt a kérdést átengedtük a bíróságnak és hogy ennek a kérdésnek a kezelése a biróságoknak hasznára nem vált. Abban a küzdelemben, amely azért folyt, hogy a korona egyenlő korona, a biróságoknak a magatartása az volt, hogy első időben tartózkodtak a valorizációtól. Azután, amikor a valorizáció kérdésébe belementek, az á jogcím, amely mellett a valorizációt teljesítették, a vétkes késedelem és a kártéritési alap volt. Ezzel az állásponttal a magyar bíróságok a magyar nemzetnek és a magyar közgazdasági életnek akkora szolgálatot tettek, hogy ezért a magyar biróságoknak itt csak hálával és köszönettel adózhatunk. (Helyeslés.) Őexcellenciája egy közbeszólásomra azt kérdezte, hogyha eddig késett ez a törvényjavaslat, miért szükséges ennek mostani megalkotása? Erre a választ Juhász Andor őméltósága, Nagy Ferenc őexcellenciája és a magánjogi vonatkozásban felszólalt igen t. felsőházi tag urak bőven megadták azzal, hogy ez igenis szükséges volt alkotmányjogi szempontból; szükséges volt abból a szempontból, amelyre Teleszky János őexcellenciája is rámutatott, nevezetesen, hogy a bíróságok gyakorlata a valorizáció terén kiterjeszkedő volt és nem volt tisztán látható, hogy meddig fog menni ez a kitérjeszkedés. De szükséges volt még egyéb szempontból is; szükséges volt megteremteni a törvényi lehetőséget és a törvényi rendelkezést arra, hogy ez a valorizációs kérdés a magyar közgazdasági életből egyszer már végrevalahára teljesen kikapcsoltassék magánjogi viszonylatokban. E tekintetben a törvény 2. §-a ezt a rendelkezést meg is teszi s ebben a kérdésben ez a törvény stabilitást fog teremteni. Ezeknek az általános vonatkozású kérdéseknek előrebocsátása után legyen szabad az egyes felszólaló urak megjegyzéseivel és kívánságaival foglalkoznom; legyen szabad elsősorban Gaár Vilmos őméltóságának és Nagy Ferenc őexcellenciájának egypár szóval felelnem a 6. és 9. § kontroverziójára vagy összekapcsolódására vonatkozólag. Gaár Vilmos felsőházi tag ur csak felvilágosítást kér ebben a tekintetben, Nagy Ferenc őexcellenciája pedig már tovább megy felszólalásában és a 9. §-t akként magyarázza, hogy ez az állam valamennyi üzemére vonatkozóan módot nyújt a valorizációra. Hangsúlyozottan kell kijelentenem, hogy Nagy Ferenc őexcellenciája ebben a kérdésben téved, mert az államnak a 6. §-ban megjelölt üzemeire, nevezetesen a magyar királyi posta, postatakarékpénztár és az Államvasutak pénztártartozásaira a 9. § alapján nem áll fenn a valorizáció lehetősége. (Nagy Ferenc: Ez a három a kivétel! Az állam és a magánüzemek ki vannak véve!) Általában a magánüzemek ki vannak véve, azonban a kivételek alól ez a három ismét kivétel, tehát az az álláspont, amelyet excellenciád volt kegyes kifejteni, hogy a valorizációs lehetőség ezekre az üzemekre vonatkozóan is fennáll, nem állhat meg. Igen t. Felsőház! Szőke Gyula felsőházi tag ur foglalkozott a magánjogi valorizáció kérdésével lényegében, tulajdonképeni magjával, nevezetesen a 13. és 14. §. kérdésével A 13. §-ban az fogalaltatik, hogy az ítélettel, egyességgel már befejezett perekben érvényesített követelés valorizálása is biztosíttatik, és biztosíttatik azoknak a követeléseknek valorizálása is, amelyek perbe vonatván, elutasittattak.