Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-30
"Az országgyűlés felsőházának' 30. ülése 1928. évi március hó 22-én, csütörtökön. 191 végrehajtási utasítás folyamán talán mégis lehetséges enyhíteni ezeket a flagráns — mondhatni — sérelmeket, nagyon kérem a t. pénzügyminister urat éé az igazságügyminister urat egyaránt, méltóztassanak a végrehajtási eljárás során lehetőleg enyhíteni azokat a terheket, amelyek a biztosítótársaságokra hárulnak és ezzel is szolgálni az igazságot. Különösen ajánlom a, t. pénzügyminister urnák a következőt. A törvényjavaslat a biztosítási vállalatok számára a befizetett díjakból és azokból a hadikölcsönökből, amelyek a felosztási alapba átutaltattak, egy közös alapot teremt. Miből fog alakulni az az összeg aktivei Milyen követelések lesznek azok, amelyek a felosztás tekintetében egyáltalában figyelembe veendők? Azt mondják, hogy ma körülbelül 560.000 kötvény van, amely a biztositóvállalatok díjtartalékában fedezetet talál. Nem tudom, tényleg mekkora tétel, azonban, ami a díjtartalékok alapján köriyvszerüleg kiinutattatik, semmi esetre sem 1 helyes szám, illetőleg nem felel meg a valóságnak. A háború folyamán tudniillik nagyon sok biztosítás elveszett, elveszett ugy, hogy az illetők nem fizettek díjat, ez tehát megszűnt, vagy megszűnt más módon, az úgynevezett stornó folytán, vissza lett fizetve, vagy megszűnt akármilyen oknál fogva is. Ez igen tetemes rész. Melyik! tehát az a tétel, amely felosztás alá kerül, amely igényt jelent? Kérem a t. pénzügyminister urat, méltóztassék a végrehajtási: utasítás során az igényjogosultaknak jelentkezését bizonyos határidőben megállapitani. Mondjuk például hat hónapi határidőt szabjon ki erre, hogy az illetők, kik a valorizálásra igényt tartanak, ezt az igényüket teljes jogvesztés vagy pedig legalább bizonyos mérvű, enyhébb jogvesztés terhe alatt jelentsék be. (Gróf Hadik János: Hat hónap kevés, erre öt év kell!) Majd a szaktanács fog határozni, hogy mennyi idő legyen,, de hogy aki nem jelentkezett, az, egyáltalában a könyyszerüleg vezetett díjtartalékok kiszámításánál is figyelembe vétessék és ennek következtében a többire kevesebb jusson 1 , nehr volna igazságos. Ezt nem határozati javaslatképen kérem, hanem csak'í ajánlom a. pénzügyminister ur figyelmébe, miután a végrehajtási utasítás a biztosítási társulatokra nézve úgyis a szaktanács elé fog kerülni, tehát mód van arra, hogy ez. megvitattassék. Hasonló természetű eljárás van a német gyakorlat szerint is, ebben semmi olyas nincs, ami ne volna helyes. Hadik János gróf tegnapi előadásában olyan indítványt jelzett — tudtommal még nem adta be, majd csak a részletes tárgyalásnál akarja beadni, amint a bizottságban jelezte — hogy hasittassék ki a biztosítási rész ebből a törvényből és utasittassék a kormány, hogy haladéktalanul külön törvényt terjesszen elő a biztositásokra nézve. Nekem ez nagyon rokonszenves gondolat. Ebben a tekintetben őexcelleneiájával teljesen harmonizálok, abból indulva ki tudniillik, hogy egy igazságtalanság reparáltassék, külön törvény által igazságosabb alapra helyeztessék a biztosítási társaságokkal szemben az egész valorizáció. De egytől félek, és kifejezést is adtam ennek már a bizottságban. Láttuk azt, hogy a Képviselőházban a javaslatot nem javították, hanem roszszabbitották, in peius változtatták meg, sokkal nagyobb terhet róttak a biztositótársaságokra, mint az eredetileg volt. Most. ha egy uj javaslattal jövünk, biztos lehetek-e benne. hogy nem fog ugyanez történni, hogy már maga a törvényjavaslat is esetleg olyan lesz, hogy az ember nem lehet megelégedve vele, és akkor azután még ki leszünk téve annak, hogy a Képviselőházban! versenyezni r fognak, hogy még azt is in peius változtassák meg! Ennek kitenni magunkat, azt hiszem nem volna helyes; maradjunk hát emellett ugy, ahogy van. Igyekezzünk megélni, ahogy lehet; ha lehet, igyekezzünk enyhíteni a törvény magyarázatának bizonyos merészségével is, de végtére meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy hét sovány esztendő következik. Akkor azután felgyülemlik az a bizonyos tőke, amely később annál jobban fog jövedelmezni, ha addig ki nem múlunk, ha addig nem múlik el az a társaság, amely ezeket a terheket viselni nem képes. Sokat tudnék még mondani a kritika, bizonyos tekintetben még a dicséret alak iában is, de azt hiszem, hogy ez a téma meglehetősen ki van merítve és ki van merülve a t. Ház figyelme is. Nagyon nagy tekintettel tudok lenni ezekre a körülményekre. Miért ismételjek olyat, amit mások szebben adtak elő, mint ahogy magam elő tudnám adni és miért emeljem ki azt, ami jó, amiről evidens, hogy jó? Lemondok arról, hogy további kritikát gyakoroljak a törvényjavaslat különböző részei felett és ennélfogva azon az alapon, hogy az állam kényszerhelyzetben van, hogy itt magasabb tekintetek vannak, amelyek az államot kény szeritik megállapitani azt: »idáig és ne tovább«, hogy fel kellett állítani a barrièret a lavinával szemben, nehogy túlzott követelések támadjanak és mindig uj, meg uj követelések merüljenek fel: azoknak az egyenetlenségeknek és igazságtalanságoknak ellenére, amelyek a javaslatban egyes esetekre nézve vannak, mégis kénytelennek érzem magamat elfogadni. »Dixi et salvavi animam meam...« Most különösen indokolt az, amikor az ember azt mondja: megszavazok valamit, ami bizony megelégedésemre nem szolgál, de magasabb tekintetek indokolják, hogy ezt mégis megtegyem. (Éljenzés és tavs a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Balogh Elemér őméltósága. (Halljuk! Halljuk!) Balogh Elemér: T. Felsőház! Az Országgyűlés a tárgyalás alatt levő törvényjavaslattal egy régi adósságát rója le, mert a biróságok már évek óta küzdenek azokkal a problémákkal, amelyeket a valuta depreciációja vetett felszínre. Ugyanezért szükség volt, hogy a valorizációval összefüggő kérdések törvény által szabályqztassanak. így született meg ez a törvényjavaslat, amellyel azonban senki sincs megelégedve és én azt hiszem legkevésbé maga a pénzügyminister ur őexcellenciája. Teljesen osztom Hadik János őexcellenciája nézetét, hogy ezért a helyzetért a mai pénzügyminister urat felelőssé tenni nem lehet. Ezt a problémát már sokkal régebben meg kellett és meg lehetett volna oldani két egyszerű intézkedéssel. Az egyik az, hogyha az államháztartás egyensúlyát hamarább helyreállították volna, ami oly módon lett volna lehetséges, hogy az állami bevételeket és kiadásokat hamarább helyezik aranyalapra, ezáltal a problémának egyik része már megoldást nyert volna, mert például az állami címletek kamatszolgáltatása automatice oly értékben alakult volna ki, amire a mai viszonyok között még gondolni sem lehet. A második része pedig az, hogy a magántartozásokat és követeléseket ugyanígy egy meghatározott napon, aranyalapon rendelettel utóbb törvény által szabályozva megrögzítették volna, ami 29*
