Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-19

Az országgyűlés felsőházának 19. ülése hirdetni azt, amit egész életében hirdetett. És, mint a varázsló Merlin beszélő sírjához, zarándokoltak a magyarok Tarinba, meghallgatni a szent aggastyán szavát. Az ő hosszú, változatos és küzdelmes életében kiemelkedő legfontosabb tények sem egymással, sem a mi jelenlegi közérzületünkkel ellentétbe nem hozhatók. Ezeknek a tényeknek elseje az, hogy ő volt az, aki a maga lángszavával, a maga apostoli és agitátori erejével, a rendi Magyarország átalakulását modern képviseleti alapon nyugvó szabadságjogokon, jogegyenlőségen nyugvó állammá, előbb Széchenyivel karöltve, később Széchenyitől különválva, keresztülvitte. És •- ő volt az, aki akkor, mikor nemzetünk a maga évszázados jogainak védelmében minden oldalról megtámadtatott, a nemzet önvédelmet, a nemzet harckészségét szervezte, a nemzetet talpraállitotta, felfegyverezte és vezette szabadságharcát ugy, hogy azt a muszka szuronyok brutális ereje legyőzhette ugyan, de annak a szabadságharcnak erkölcsi diadala az egész művelt világ előtt tisztán állott. (Ugy van! Ugy van!) S amikor aztán keiébe kellett vennie a vándorbotot, ő. a magános bujdosó, csupán lángesze fényével és ékesszólása erejével két világrész művelt nemzetei körében szerzett a magyar névnek, a magyar nép ügyének és a magyar igazságnak barátokat, úgyhogy még ma is nagyrészét annak a jó hirnek, amelyet a külföldön élvezünk, Kossuth Lajos működésének, az ő nagy nevének és szellemének köszönhetjük. (Ugy van! Ugy van!) Tapasztalhattuk most is, amikor szobrát lepleztük le, hogy a valóban szabadságszerető nemzetek odaküldtek koszorúikat a nagy szabadsághős, Kossuth Lajos szobrára. Utolsó kimagasló ténye az ő életének az a hajthatatlan szilárdsága volt, amellyel megmaradt elvei mellett az Önkéntesen választott száműzetésben, nem akart hazájába visszatérni és nekünk csak azt az elégtételt, csak azt a dicsőséget hagyta, hogy az ő hamvait úgyszólván diadalmenetben hozhassuk az országba vissza. T. Felsőház ! A nagy embereknek ritkán adatik meg, hogy politikai téren valami maradandót, állandót alkothassanak. Julius Caesarnak sikerült a római impérium alapjait letenni, Washingtonnak sikerült az északamerikai Egyesült-Államok szabad köztársaságát tartósan megállapítani, de már Nagy Sándor birodalma mivé lett az ő halála után és Nagy Napoleon birodalma mivé lett még az ő életeben! Azonban van egy dolog, ami a valóban nagy emberek életéből megmarad és örök érvényű — megmarad mint ható, mint munkáló, mint teremtő erő — és ez a nagy példa, a nagy hagyomány amelyet hátrahagynak. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ez az, ami ezer meg ezer szivben gyújt lángot, ezer és ezer követőt vonz maga után; ez az, az ami az egyéni és a nemzeti önérzetet és önbizalmat nagy, bátor, megváltó tettekre serkenti. Kossuth lelki és szellemi nagyságának ez az örökérvényű, elmúlhatatlan példája az, amit a most alkotandó törvény fog kifejezni. Kossuth lelki és szellemi nagyságának örökérvényű példája előtt borulunk le mi is, amikor ezeket a javaslatokat elfogadjuk. (Hosszantartó élénk éljenzés, helyeslés és taps.) Elnök : Szólásra következik Hanauer A. István váci püspök ur ő méltósága ! Hanauer A. István : Nagyméltóságú Elnök Ur ! Tisztelt Felsőház ! A Tudományos Akadémia előttem szóló tudós elnöke és a kornak történetirója olyan klasszikus vonásokban vázolta ennek a törvényjavaslatnak előzményeit, hogy azokhoz hozzátenni való szinte már nincs. A Felsőház nagyméltóságú elnöke, az előadó ur és a csanádi püspök ur szintén, oly ékes szavakkal, FELSŐHÁZI NAPLÓ. U. 1927. évi november hó 25-én, pénteken. 9 oly mély filozófiával alapozta meg ezt a törvény* javaslatot, amely ezt a mai ülésünket valóságos ünnepi üléssé avatja. Valamennyi beszéden végigvonult azonban egy szomorú hang, a rámutatás a szomorú jelenre. Amikor mi a múltnak emlékét akarjuk megörökíteni, nem kőben, ércben, hanem törvénycikkben, akkor nem tudunk megfeledkezni arról a szomorú jelenről, amelyben most élünk. Itt áll, az ország háza előtt az a nagy szoborcsoport, melyet a minap leplezett le az egész ország. Hogyha interpretálni akarjuk, mi ennek a szoborcsoportnak jelentősége, én azt olvasom ki belőle, hogy az alkotó művész mintegy feltámasztani akarta azokat a nagy hazafiakat és azok látják a mostani állapotot, és ennek a mostani állapotnak szomorúsága rajzolódik, le az ő arcukon. Amikor mi a múltnak emlékét ilyen ünnepélyes alakban tiszteljük, csak rá akarom terelni a ügyeimet arra, mennyire szükség volna rá, hogy a jelennek is, a jelen szomorúságnak is valami emléket állítsunk. Vannak ugyan elszigetelt intézkedések, a hősök emlékének megüléséről, iskolai ünnepélyekről stb. azonban sokkal felemelőbb s a nemzet lelkébe belemarkolóbb volna az, hogy ha egy olyan emléknapot ülnénk, amelyik a mi egész szomorúságunkat magába foglalná, kidomboritaná és jelképezné Az Egyesült-Államok régi hagyományaihoz hiven november hónap utolsó csütörtökén ülik a Thanksgiving-Dayt. Ennek a Thanksgiving-Daynek jelentőségéről Washington, az Egyesült Államok alapitója 1779-ik évi proklamációjában azt mondja: Ezen a napon kérjük Isten bocsánatát a nemzetnek és másoknak vétkeiért és imádkozunk azért, hogy az igazi valásosság terjedjen. Ezt a napot ez a nagy, szabad nemzet megszenteli imádságos lélekkel, és valami csodás komolyság ül akkor azon a szabad amerikai népen- Azt gondolom, mélyen t. Felsőház, hogy kiegészítése lenne a mi március 1^-iki ünnepélyünknek, ha mi ennek a szomorú jelennek a szomorúságát egy ilyen szomorú nappal megünnepelnénk. November 13-ára gondolok, amikor a nemzetgyűlés a győztes hatalmak nyomása alatt kénytelen volt elfogadni a trianoni szerződést. Ez a november egyébként is szomorú megemlékezésekkel kezdődik, különlegesen szomorú a mi hazánk történetében. 1918 novembere hozta ránk a csúf forradalmat, 1920 november 13-ika hozta a trianoni szerződést, 1921 novemberben hozták azt a másik kikényszeritett határozatot, a király trónfosztásáról. Mi történt november 13-án 1! Ugyanaz, ami történt 1773-ban Varsóban, amikor három szomszédhatalom fegyveres ereje állott ott a lengyel országgyűlést körülvéve és megfenyegették az országgyűlést, hogy megszállják azonnal az egész országot, hogyha nem fogadják el a békediktátumot, amely Lengyelország felosztását jelentette. A történetíró megjegyzi, hogy akkor Varsóban az élvezetek árjában úszott mindenki, mulatságok, jelmezbálok egymást követték, kártyaszenvedélynek hódoltak az emberek, úgyhogy egy ember, egy képviselő két nap alatt 34.000 aranyit veszített el. Az emberek egymásnak gratuláltak, hogy megmentették az országot és ünnepélyes Te Deum-ot tartottak, egyedül csak a pápai nuncius volt az, aki azt mondotta, hogy inkább Jeremiás siralmait kellene énekelni és bűnbánó zsoltárokat. Tisztelt Felsőház ! Az 1920-as év november 13-ika sokban hasonlít az 1773-iki eseményekhez. Ezért azt hiszem, hogy amikor ezeknek a nagy hazafiaknak mi most ünnepet szentelünk és dicső emléküket megüljük, gondolkoznunk kell afelett, nem volna-e szükséges, hogy ennek a mostani 2