Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-30
r Âz országgyűlés felsőházának 30. ülése 1928. évi március hó 22-én, csütörtökön. 187 jogtudósunk ; mondott, csakugyan alig- lehet gyakorolni, éis én mégis azt mondom, hogy ez a kHtika túlzott. Ennek a törvényjavaslatnak sok jó oldala van, de az is bizonyos, hogy megelégedve ezzel a törvényjavaslattal senki sincs. Ha felteszem m kérdést éhben a Házban, hogy ki van megelégedve ezzel a törvényjavaslattal, ki nyugszik mleg benne és felvetem különösen a'zt a kérdést itt, hogy a tisztelt minister urak meg vannak-e elégedve ezzel a javaslattal, egyetlenegy sincs, aki meg volna: elégedve, kezdve a kormányon, folytatva a Ház tagjain, és lejjebb menve a nagyközönségig^ Az embernek ilyen körülmények között valóban nehéz elhatároznia magát arr'al. hogy ezt a javaslatot elfogadja. De ha azt mondom, hogy fogadjuk el. akkor azt mondom: szintén, hogyha nem fogadnók el, mi lesz alzután? Tálain megnyugszik a közvélemény abban, hogy nem hozunk törvényt erre vonatkozólag? Ebbe seim nyugszik bele, telhát valami módon intézkedni kell. A kérdés csak az, hogy jobban tudunk-e intézkedni, mint ebben a javaslatban van, tovább mehetünk-e vagy nem? Mindenesetre a!z az első kéfcldés, hogy egyáltalában kell-e törvény a valotrizációra nézve, szükség van-e erre a törvényre? Tudvalevőleg vannak, r akik azt mondják, hisz. ott a törvény, a törvény azt mondja, hogy a pénz névértéke meg van határozva, a pénz elfogadása kötelező ebben a névértékben, nem lehet tehát maisról szó, mint hogy az adós fizet abban a pénznemben, amelyet a törvény előír. Ez az a bizonyos legalitása elv, yagy nominativ elv. Tény az, hogyha erre az elvre állunk, akkor erre a törvényjavaslatra szükség nincs. Igen ám, de azt látjuk, hogy a törvényeket csináljuk és az élet keresztültöri a törvényeket, ha azok nem felelnek meg a közvélemény követelményeinek. És itt van a legflagrárisabb eset, ahol bizony az ellenhatás a törvénnyel szemben akkorává válik, hogy már kénytelenek voltunk elfogadni azt, hogy egyenesen törvény ellenére csináljuk a dolgokat, hogy maguk a bíróságok kénytelenek ellentétbe helyezkedni a törvénynyel. Érintette már tegnap Juhász őexcellenciája, a Kúria elnöke is, hogy tulaj donképen már alkotmányi kérdés az, hogy a biróság egyáltalában túlteheti-e magát a törvényen. Hogy a biróság néha alkot jogot, az természetes, mert hla nincs törvény, akkor csinál jogot maga a biróság. A bírónak 1 nem lehet kitérnie az Ítélet elől, neki Ítélnie kell, tehát ha nincs törvény, akkor a biróság keresi a helyes jogszabályt más utón. De amikor világos törvény van és e akkor a biróság ellentétbe helyezkedik a törvénnyel, nem alkalmazna, sőt az ellenkezőt alkalmazza, akkor voltaképen! a biróság 1 alkotmánysértést követ el. Igaz, ennek nincs jelentősége, nekünk nincs fórumunk, amely a felett ítélne, hogy ha biróság ilyen alkotmánysértést elkövet, hogyan kell azt reparálni? Ebben a pontban a biróság sokkal hatalmasabb, mint a törvényhozás maga. mert hiszen a biró alkalmazza azt azt Ítéletet, akár igazságos, akár nem igazságos, akár törvényes, akár nem törvényes. Az teremti meg a jogot a konkrét esetben. Hanem hát ez olyan állapot, amelyet fentartani nem lehet, és ha van^ valami, ami miatt interveniálnia kell a törvényhozásnak magának, már maga az az egy tény, hogy a biróságok ellentétbe helyezkedtek a törvénnyel, kényszeríti a törvényhozást, hogy ezt a kérdést szabályozza. Mondottam, hiába alkotunk törvényeket, ha azok nem felelnek meg a közérzületnek. Ha a közvélemény ellenkező felfogásban van, akkor ez a felfogás keresztül töri magát a törvényen is. Ebben az esetben sajátságos, ha azt kérdeztük, ki mellé álljunk, a biróság: mellé, amely áttöri azt a törvényt, amely a pénz kényszerárífolyamát megállapítja, vagy pedig, hogy ne a biróság mellé álljunk, hanem ellenkezőleg, akkor azt látjuk, hogy mindenki inkább a biróság mellé áll és nem a törvény mellé, mert érzi, hogy a bíróságnak mégis inkább igaza van, hogy a biróság inkább találja el a közérzületet, hogy a biróság a törvény rideg alkalmazását nem teszi magáévá,, hanem emberi,, magasabb humanitárius, magasabb etikai, magasabb igazsági szempontok által vezérelteti magát, és ezt senki rossz néven tőlük nem veheti. Megtagadnám humanitárius érzületemet, ha azt mondanám, hogy mert a biróság ellentétbe helyezkedett a törvénnyel, enn.dk következtében elitélendő az Ő magatartása. Ha beleképzelem magamat a biró helyébe, én se tehetném azt, hogy annak a szegény embernek, _ akinek egy kis járadéka van biztosítva, ne adjam meg azt a bizonyos felértékelést, amely egy kis megélhetést biztosit számára, hanem ridegen a törvény betűihez alkalmazkodva, egypár koldusfillérrel elégítsem ki. Én se tehetném másképen és e tekintetben a mi biróságaink egyáltalában nincsenek elszigetelve, hiszen a példát mi Németországból kaptuk, ahol ugyanúgy volt a kiindulópont, hogy van törvényes fizetőeszköz, van annak törvényes értéke, van kötelező kényszerű alkalmazása, és mégis, bármennyire küzdöttek miatta egy ideig, maga a legfőbb biróság, a Reichsgericht volt kénytelen azt mondani: vannak esetek, almikor el kell térni a törvénytől, amikor magasabb etikai szempontok követelik, hogy a törvényt ne alkalmazzuk:. Ez a felfogás átjött mihoizzánk is. Lehet, hogy a magyar biróság önállóan is eljárhatott volna ebben a dologban, náiiött volna úgyis de tény az, hogy a német példa erős hatással voit a mi bíróságainkra. A mi biróságaink tehát keresztültörték a tökvényt, nem holmi teoretikus alapon, hogy van egy más felfogás, amely azt mondja, hogy nem a névérték az irányadó, hanem íai folyamár az irányadó, hogy mindenki megkapja azt, amit adott, hogy egyenletes kiegyenlítés történjék a szolgáltatások és ellenszolgáltatások között. Nem ez volt a bíróságnál az! inditó ok, hanem egyszerűen az emberbaráti szempont. Mert hiszen mivel indult meg ez a gyakorlat? Megindult egy balesetbiztosítási jár'aldék kérdésében, ahol először a királyi Kúria azt mondta, hogy én maradok a legális alapon, nem adok semmiféle felértékelést, hanem koronát állapitok meg, ahogy a törvény követeli. De annyira felzúdult mindenki ez ellen, jogászok és nem jogászok, hogy a végén újból konszidteráció táirgyává kellett tenni ésl mégis áz ellenkező álláspont jutott győzelemre. Maga a Kúria dezavuálta maga magát és áttért a valorizációra a balesetbiztosítási járadékok tekintetében, így ment azután tovább a folyamat. Azt tehát, hogy a biróságok ellentétbe helyezkedtek a törvénnyel, akárhogy vegyük a dolgot, akármennyire legyen az ember szigorú jogi gondolkozású, amilyennek magamnak is kell lennem, jogász létemre, nem lebet rossz néven venni, hogy a. törvényt megkerülték, hogy más álláspontra helyezkedtek, mert ezt meg lehet érteni. De ha már ez megtörtént, az volt a kérdés, hogy a biróság meddig mehet ezen a, térem. Hol áll meg a biróság? Hiszen ez egy egészen bizonytalan terrénum. Ma baleset járadék ok, holnap tartási költségek, holnapután hozomány,
