Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-19

8 Az országgyűlés felsőházának 19. ülés< Berzeviczy Albert : Nagyméltóságú Elnök ur! T. Felsőház! Előttem szólott igen t. tagtársaimmal teljesen egyetértek e javaslatok időszerűségének elismerésében és a javaslatba hozott előterjesztést örömmel üdvözlöm. Nagyon helyesnek tartom azt is, hogy a kettőnek tárgyalását összekapcsoltuk, mert hiszen a kettő között csakugyan a legszorosabb összefüggés van. Hiszen március 15-ének megünneplését mi mindig Kossuth Lajos emléke megünneplésének is szoktuk tekinteni. Március 15-ének megünneplését évtizedekre terjedő gyakorlat és hagyomány szentesitette. De ahhoz ujabb emlékek is fűződnek. Tudjuk, hogy 1860 tavaszán történt, a nemzeti ébredés napjaiban, hogy a pesti egyetemi ifjúság először akarta megünnepelni március 15-ének emlékét. Az akkori rendőruralom az ifjúságot ebben megakadályozta, és mikor — teljesen felesleges módon — összeütközésre került a sor az ifjúság és a fegyveres rendőri hatalom között s a fegyverek eldördültek, akkor egy másodéves joghallgató : Forinyák Géza megsebesült és hosszú, súlyos szenvedés után sebébe belehalt. Ezáltal, azt lehet mondani, az 1848. március 15-iki vértelen forradalom emlékéhez immár egy vérfolt is tapad. De ez az 1860-iki megkisérelt tüntetés még más jelentőséggel is bir. Az a felesleges brutalitás, amely a vérengzést előidézte, ingatta meg végkép az akkor Magyarországon fennállott uralmat, amelyet Albrecht főherceg és Prottmann rendőrigazgató képviseltek. Kevéssel ezután Albrecht főherceg visszahivatott, jött Benedek, már különböző kedvezményekkel s azután következett az engedmények további sora, amelyek az októberi diplomában végződtek, amely legalább visszaadta nekünk a Vajdaságot és a Bánátot, visszaállította a megyéket és biztos kilátásba helyezte az országgyűlést. Ezek tehát szintén, azt lehet mondani, 1860. március 15-ének következményei voltak. Azoknak a vívmányoknak, amelyeket az 1848. március 15-én föllelkesedett márciusi ifjúság propagált, azoknak a vívmányoknak mint megvalósitott törvényeknek legnagyobb hőse Kossuth Lajos volt. Ma teljes a harmónia annak elismerésében, hogy Kossuth Lajos halhatatlan érdemeit az egész nemzet dicsőíti, az egész nemzet áldja. Erre a teljes harmóniára teszi ma reá a koronát a Felsőház e törvényjavaslatok elfogadása által. És ennek a teljes harmóniának talán legszerencsésebb kifejezést adott Önagyméltósága a ministerelnök ur a Képviselőházban, e javaslatok ajánlására tartott beszédében, amely magasröptű államférfiúi nyilatkozat a legjobban fejezi ki mindazt, amit e kérdés körül mindnyájan érzünk. És meghiúsul, meg kell hiúsulnia minden kísérletnek, amely arra irányult, hogy e kérdés körül, Kossuth emlékének dicsőítése körül, valami ellentéteket támasszon, valami diszharmóniát keltsen, hogy ezzel vádakat és szemrehányásokat kössön- össze. Mindennek meg kell hiúsulnia, mert Kossuth Lajos ma a történelemé és mint ilyen, édes mindnyájunké. (Ugy van! Ugy van!) Azokat az ellentéteket, amelyek őt a nemzettől kétségtelenül elválasztották bizonyos időben, tárgytalanná tette az idő. Ma Magyarország teljes függetlensége az osztrák császári hatalomtól megmásíthatatlan tény, és az a körülmény, hogy a Habsburg-Lotharingiai ház Magyarországon élő sarjait most itt tisztelhetjük körünkben a Felsőházban (Éljenzés és taps.) és hogy ők maguk siettek koszorújukat letenni Kossuth Lajos szobrára, ez legjobban mutatja, mennyire túl vannak haladva azok az ellentétek, amelyek 1849 április 14-én Kossuth Lajost a függetlenségi nyilatkozat előterjesztésére indították. T. Felsőház ! A politika csak ugy, mint az 1927. évi november hó 25-én, pénteken. élet, folytonos hullámzás és folytonos változás. Senkinek sem adatott meg az, hogy politikai elveket örök érvénnyel formáiion. De azt az általános lelkes, ösztönszerű felbuzdulást, amely ma a magyar nemzet legszélese

1 b köreiben Kossuth emléke iránt nyilvánul meg, szabad és kell is ugy értelmezni, mint a magyar nemzet ünnepélyes fogadalmát arra nézve, hogy ez a nemzet Kossuth szellemében mindig magyar lesz, mindig független lesz, mindig szabad lesz és mindig a polgári jogegyenlőség alapján fog állani. (Ugy van! Ugy van !) A nemzet Koss-uth Lajos útjától kétségtelenül eltért bizonyos időben, de ez nem szolgáltathat okot és nem jogosit fel senkit arra, hogy a magyar nemzetet megfossza attól a jogától, hogy a maga egészében osztatlanul ünnepelje, tisztelje és áldja Kossuth Lajos emlékét. És épen ilyen jogosulatlan az a törekvés — és itt csak csatlakozhatom azokhoz a bölcs és fenkölt szavakhoz, amelyek a Ház elnöki székéből hangzottak el a vita elején — amely az utolsó évszázad legnagyobbjainak még emléke között is valami ellentéteket igyekeznek fclállitani. Deák, Széchenyi. Kossuth, a mi legnagyobbjaink ä nemzet utolsó századának életében, elég nagyok arra és a mi nemzeti Pantheonunk elég nagy arra, hogy őket a maguk teljességében, a maguk csonkitatlan nagyságában egymás mellett magába fogadja. (Ugy van ! Ugy van ! Élénk tetszés). Nagyon téves az a beállítása is Kossuth Lajos politikai szereplésének és életének, mintha ő a köztársasági elv, a republikanizmus megtestesülése lett volna és hogy őt, mint ilyet, a magyar nemzet cserbenhagyta volna. Igenis, Kossuth Lajos életének második szakában, keserű tapasztalatok következtében, republikánus elvet vallott, ebből titkot nem csinált; de sokkal jobban ismerte ő nemzetét, semhogy feltételezte volna a magyarról, hogy e nemzet többsége magának köztársasági államalkatot kivan. Mikor 1849 tavaszán nem mi szakadtunk el az uralkodóháztól, de az uralkodó ház szakadt el tőlünk azáltal, hogy az olmützi oktroj által alkotmányunkat megsemmisítette, (Ugy van! Ugy van!) Kossuth még akkor is tartózkodott a köztársaság proklamálásától. Az a forradalmi szervezet, amelyet ő alkotott, nem volt egyébnek tekintendő, mint átmenetnek, mint egy ideiglenességnek. Ö vonakodott felvenni a köztársasági elnök címét, hanem felvette azt a címet, amely a magyar hagyománynak trónüresedés esetében megfelel : a kormányzói címet. Amikor az emigrációban járt, Északamerika szabad államaiban, republikánus talajon, szabad folyást engedett a maga republikánus érzelmének, de már Angliában, Franciaországban és Olaszországban mérsékelte annak nyilvánitását. És mindig, az emigráció egész ideje alatt hiven, következetesen és nyíltan vallotta azt az elvet és azt az üzenetet küldte mindig a hazába is, hogy ő ugyan személyére nézve republikánus, de bármely hatalommal szövetkezik arra, hogy hazájában a forradalmat diadalra juttassa ; s ha egyszer Magyarországon a forradalom diadalra jutott, a nemzetre bizza rá, hogy a maga jövő sorsa iránt, különösen államalkata iránt szabadon határozzon. És hogy ő valószinünek tartotta, hogy a nemzet az alkotmányos királyság mellett fog dönteni, tanúsítja az is, hogy saját vallomása szerint ő maga folytatott tárgyalásokat fejedelmi személyekkel a magyar trón esetleges elfoglalása iránt. És amikor a nemzet határozott sorsa iránt 1867-ben és más útra tért, akkor Kossuth Lajos megszüntette forradalmi tevékenységét. A nélkül, hogy bármiben megtagadta volna múltját, inkább az önkéntes számkivetést választotta, mintsem hogy múltját meg kelljen tagadnia. Odaállott saját múltjának sir ja fölé, eleven sírkő gyanánt,