Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-29

Í74 'Az országgyűlés felsőházának 29. ütése 1928. évi március "hó 21-én, szerdán. ügyminister úrral ez iráuyban folynak is tárgyalások. Elvben tulajdonkép megvolna a megegyezés, de törvényes felhatalmazásunk erre még nekünk nincs, és a pénzügyminister úrral a megváltás mértekére vonatkozólag még nem tudtunk közös plattformot tatálni. Méltóztatik tehát látni, hogy tisztán a hadirokkantak négy kategóriáját véve, nincs nekem a tárcámban lévő 20 millió pengős fedezetben fedezetem, az 50°/

0-os hadirokkantak tervezett járadék-melioratiojára, valamint nincs fedezetem ha törvényes felhatalmazást kapok és a t. pénzügyminister úrral meg tudok egyezni — a 25%-osoknak teivbevett járadékmegváltására sem. Azonkívül a hadiözvegyek és árvák járadékai oly csekély mértékben vannak megállapítva, hogy valóban csak egyetlen mentsége lehet a m. kir. kormánynak az ellen a vád ellen, hogy nem gondoskodott róluk legalább a lehető mértékig, hogy ugy az árvák, mint az özvegyek száma oly enormis, hogy a kicsi mértékben megszabott járadékok is rengeteg milliárdokra rúgnak végösszegben. Már most az egészet összefoglalva és a fedezet összegét keresve, meg kell állapitanom, hogy e húsz millió pengőből körülbelül egy negyedrész az, amit az őexcellenciája által is idézett 1925 : XLVIII. te. alapján kivetett céladóból az államkincstár bevételez. Ez a bevételezés bruttóként szerepel, mert semmi költség nem terheli, mégis csak körülbelül negyedrésze a húszmillió pengőnek. Ebből világos, hogy az 1925 : XLVIII. te. 16. §-ának azon rendelkezése, hogy ez a hadirokkantadó-jövedelem felhasználandó lesz a vitézségi érmek megváltására vagy esetleg a járadék folyósitására, most még a következő években aligha valósítható meg. ennek a lehetősége a most következő években aligha áll be, mért ha a húszmillió pengő felhasználása tekintetében mutatkozik is évenkint némi megtakarítás azon a réven, hogy e szerencsétlen vitézeknek mortalitási aranyszáma sokkal nagyobb, mint a társadalom bármely más rétegénél, másrészt azon a réven, hogy a hadiárvák az évek előhaladásával kikerülnek az állami gondozás alól, tehát a tehertétel felélvezése alól, mégis évek telnek el, mire maga e húszmillió pengő, illetve ennek igénybevétele a jelzett címeken annyira lecsökken, hogy a hadirokkantadó felszabadul részben vagy egészben és felhasználható lesz e kérdés megoldása. Mindamellett Hellebronth Antal őexcellenciája beszédére és sürgetésére azt vagyok bátor a t. pénzügyminister úrral is egyetértésben kijelenteni, hogy mivel elvben teljesen helyeseljük beszédének egész alapgondolatát és helyeseljük azt is, hogy lehetőleg nem megváltás, hanem járadékfolyósítás alakjában történjék majd a kiadott vitézségi érmek honorálása és flgyelembevéve azt, hogy ö határozati javaslatában úgyis megemlíti, hogy a pénzügyi lehetőségekhez mén kívánságát, magam részéről és a kormány részéről vagyok bátor tisztelettel kijelenteni, hogy a határozati javaslatot elfogadhatónak tartjuk és tisztelettel ajánlom azt elfogadásra. (Élénk helyeslés és taps.} Elnök : Szólásra következik gróf Hadik János őexcellenciája ! Gróf Hadik János : Nagyméltóságú Elnök Ur ! T. Felsőház ! Az a körülmény, hogy most a valorizációs kérdés ily nagy izgalmat és gondot okoz, nézetem szerint, annak köszönhető, hogy kellő időben nem történtek meg azok az intézkedések, amelyekkel ezeket a bajokat legnagyobb mértékben el lehetett volna hárítani. Azok az előzetes intézkedések, amelyekről később szólni fogok, mindenesetre megkönnyítették volna a helyzetet abban a tekintetben is, hogy valutánk nem romlott volna oly nagy mértékben, mint amily mértékben tényleg leromlott. Amint a bizottsági tárgyaláson kifejtettem, a háború alatt két pénzügyi politika volt irányadó. Az egyik volt az angolok pénzügyi politikája, amely arra volt épitve, hogy megadóztatják a vagyonokat, különösen a háborús vagyonokat és elérték azt, hogy a font sterling távolról nem esett, nem zuhant annyira, mint a többi országok valutája. Teleszky János őexcellenciája ezt a tételt tagadásba vette és tegnapi beszédében legalább is arra mutatott, hogy ez a pénzügyi politika bizony nem sokat segített volna rajtunk. Összehasonlítást tett az angol háborús költségek és ami háborús költségeink közt. Én ezt a számítást nem fogadhatom el, mert ahhoz, hogy összehasonlítást tehessünk ismernünk kellene azt az arányt, amely az angol háborús költségek közt és ami költségeink közt fennállott. Ismernünk kellene továbbá azt, amit sajnos, ma nem lehet megállapítani, hogyan szaporodott volna az állam adóbevétele, ha a háborús vagyonokat tényleg megadóztattuk volna, és nem követtetett volna el az a nagy hiba, hogy ettől teljesen eltekintettünk, sőt amikor Hegedűs Lóránt pénzügyminister lett, első intézkedése az volt, hogy ezeket a vagyonokat az országból kiengedte. (Felkiáltások a jobboldalon : Sajnos íj A másik pénzügyi irányzat, amely a világon uralkodott, a Helferich-féle irányzat volt, amelyet tulajdonkép az egész kontinens és mi is követtünk. Ez abból indult ki, hogy a háborús költségeket megfizetik a legyőzöttek, és ez fokozta mindenütt az inflációt. Nálunk a háborús vagyonoknak megadóztatása elmaradt és ennek következtében természetesen emelkedtek az árak, mondhatnám az egekig, amit maximálással nem tudtak kellőképen korlátozni. Az inflációnak igazán nagy kihatása tulajdonképen a háború után mutatkozott. Ha Európa álláspontja nem a győztesek és legyőzöttek álláspontján épült volna fel, hanem ellensúlyozni igyekezett volna az infláció hatását az egész vonalon, sok bajnak lehetett volna elejét verni. (Igaz ! Ugy van!) A győztesek álláspontja az volt, hogy majd megfizetik a terheket a legyőzöttek, a legyözötteknél a baj előidézését a brutális békeszerződések okozták. A brutális békeszerződések idézték elő a bajokat, a gazdasági egységek megbontását és ez az, ami nemcsak a legyőzött államok, hanem egész Európa gazdasági életének teljes dezorganizációját idézte elő. Természetes dolog, a békeszerződés intézkedéseinek folyománya volt a valutának tökéletes leromlása. Nem számoltak az államok annakidején azzal, hogy ha az egyes államokban ily katasztrofálisan romlanak le a valuták, azt a többi államok is, amelyek velük azelőtt szoros gazdasági kapcsolatban voltak, szintén meg fogják érezni és meg fogják sinyleni. A brüsszeli konferencia volt az első, amely megállapította tulajdonképen azt, hogy másként valutáris kérdésben rendet teremteni nem lehet, pénzügyi kérdésben rendet teremteni nem lehet, mint az értékvesztett valutákat ismét aranyértékre visszavezetni. így született meg az egyes államok szanálásának terve is. Ez a brüsszeli kon terenciának nagyon bölcs megállapítása volt, de arra mégsem tudott tanácsot adni, hogy hogyan és milyen eszközökkel lehetne az inflációnak nagyon káros kihatásait megszüntetni. Ma szemben állunk a valorizációval és fel kell tennem azt a kérdést, hogy kellett-e idáig jutnunk, nem lehetett volna-e olyan intézkedéseket tenni annakidején, amelyek ennek a kérdésnek katasztrofális és nagy hátrányokkal járó következményeit kiküszöbölték volna. Én abban a nézetben vagyok, hogy igenis, az állami kötvényeket lehetett volna annakidején visszavásárolni. Ezzel szemben azt a felfogást hallottuk, — és azt hiszem, elsősorban Teleszky őexcellenciája hirdette mindig — hogy az inflációt semmi szín alatt sem szabad mélyiteni, (Ugy van! a jobboldalon.) mert az első feladatnak annak kell