Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-29
Í64 Az országgyűlés felsőházának 29. ülése 1928. évi március hó 21-en, szerdán. onnan van, hogy a minister ur kizárólag koronaértékre szóló számadatokat közölt, én ellenben leszek bátor továbbmenő adatokat közölni, amelyekből azt togom kimulatni — és erre fektetem a súlypontot —, hogy a külfölddel szemben is minő nem koronaértékre szóló tartozásaink vannak, amelyek ennél a kérdésnél automatikusan előállauak. A magj r ar államnak közvetlen koronaértékre szóló tartozásai háború előtti címletekben 1109 milliót tesznek ki a belföldön, 1655 milliót a külföldön. Teleszky János tegnap emiitette azt az igazságtalanságot, amelyet a jóvátételi-bizottság Magyarországgal szemben ezeknek az adósságoknak felosztása alkalmával elkövetett. Igen, a felosztási kulcs, amely a mai Magyarországra és az utódállamokra vonatkozik, ugy állapíttatott meg, hogy a mai Magyarországra 45-783%-a jutott ezeknek az államadósságoknak, 13'083%-kal töhb, mint ami területileg minket érhetett volna és 4*183°/ 0-kal több, mint ami a mi megmaradt népességünknél fogva reánk jutott volna. Méltóztatik Iái ni, hogy itt egy külön jóvátétellel terheltetett meg Magyarország, amiről soha sem beszélnek azok, akiknek a jóvátételt fizetniök kell. Egy külön jóvátétel, amely százmilliókra megy, mert .sajnos, adósságaink olyan nagymérvűek. A másik csoportba tartoznak a hadikölcsönök. Itt az arány más a belföld és a külföld között. 7390 millió nosztrifikált hadikölcsön van itt benn, 850 millió külföldön. Nem számítva, mint említettem már, a kicsempészett hadikölcsönöket, amelyekről számadataink természetesen nincsenek. És most következik az az uj adat, amelyet az imént érintettem. Ezenfelül van megállapítottan 2200 millió adósságunk a külföldön, nem koi onaértékre szóló, amelyet nem szelvényadósság ^gyanánt követelnek, hanem tökeadósság gyanánt. És ez nagyon lényeges különbség a kérdés elbírálásánál. Összesen tehát van 13.207 millió adósságunk koronaértékre átszámítva, amiből 8502 millió a belföldi és 4705 millió a külföldi. És ha ezt a külföldi adósságot — jóllehet elég tekintélyes — így exponáljuk, ugy elég hozzátennem, hogy a számadásnak még nincs vége. A külföld még sokkal messzebbmenő követeléseket támaszt irányunkban. Hangsúlyozom ismét, jogtalanul. A régi monarchiának tartozásaiért a mai Ausztriát és a mai Magyarországot kívánja száz percentben felelőssé tenni. (Mozgás.) A régi monarchia tartozásait kvánja érvényesiteni velünk szemben minden békeszerződési alap és minden jogalap nélkül. De a követelések fennállanak, a követelésekkel szemben állunk. A kormány eddig szívós kitartással és következetességgel egy hajszálnyit sem engedve álláspontjából, hogy a mai Magyarország nem lehet felelős nagy Magyarországnak ezekért a tartozásaiért (Ugy van! Úgy van! a jobboldalon) és a kormány képviseletében magam az utolsó pillanatig — azon az állásponton álltunk — és enélkül közöttünk és a követelők között meg egyezés egj r általában nem jöhet létre — hogy a mai Magyarország csak abban az arányban felelhet tartozásaiért, és akkor is csak papirkoronában, tehát régi koronában, (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon) amelyben a mai Magyarország a régihez áll. Két alapunk van azoknak a túlzott követeléseknek megtagadására, amelyeket velünk szemben támasztanak. Az egyik, hogy a békeszerződés nem nyújt jogalapot azokhoz, és mi egy fillérrel sem fogunk többet senkinek sem fizetni — a kormány nem vállalhatná érte a felelősséget sem — mint amennyire a békeszerződés minket kötelez. (He lyeslés a jobboldalon.) A másik : egyenlő mértékkel mér a kormány és a magyar törvényhozás külföldnek és beltöldnek egyaránt. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha nem teljesíthetjük itthon azokat a kötelezettségeket, amelyeket a kormány bizonyára szívesen teljesítene, ha módjában volna, nem hozhatjuk jobb helyzetbe ezek tekintetében azokat a követelőket, akiknek jogalapjuk nincs követelésükre. Igen t. Felsőház ! Ennél a pontnál legyen szabad kitérnem egy nagyon tetszetős argumentumra, amelyet minduntalan ti állunk a valorizáció kérdésénél és amely sajnos a Képviselőház tárgyalásain is elég bőséges helyet foglalt el, hogy : igen ám a külföldnek valorizál a kormány, de itthon megtagadja a kötelezettségek teljesítését. Egy alapvető félreértés áll itt fenn. Alapvető félreértés annyiban, hogy igenis a közös államadósságoknak a magyar államot terhelő része tekintetében, abban, amit az imént voltam bátor mint jóvátételi bizottsági döntést felemlíteni, aminek révén 45.783 %-kal terhelték meg a magyar államot, — azok idegen valutára, márkára, fontra, frankra szóló papírok - a jóvátételi bizottság felállított egy kulcsot, mint amely kulcs szerint az összes utódállamok, Magyarország Ausztria és az utódállamok a 100 %-ot tevő adósságot fedezni tartoznak. A békeszerződésben gyökerező jog, amelyet velünk szemben csak igazságtalanul alkalmaztak a felosztás mértékében, amelynek alapja az idegen valuta. Ebben a tekintetben a külföld előnyben van, de itthon ugyanezen papirok tulajdonosai ugyanezen előnyöket élvezhetik, mert ezek egységesen az innsbrucki egyezmény alá eső papirok. (Teleszky János: De nem élvezik!) Nem élvezik ma, de 25%-on áll, csak nem fogják azt koronaértékre devalvaltatni. Amikor ezt igy exponáltam és kimutattam a kapcsolatot, hogy m ért nem lehet függetleníteni a hadikölcsönköveteléseket az egyéb kövei élésektől — ismét hangsúlyozom, ez idő szerint, — legyen szabad a t. kormányhoz és elsősorban a pénzügyminister úrhoz egy kérést intéznem. A hadikölcsönök elértéktelenedése folytán igen sok olyan szociális intézmény, amelyeknek működéséhez nagy szociális érdekek fűződnek, a tiszti nyugdijalap, a munkások rokkant alapjai, magántisztviselők nyugdíjalapjai és hasonló alapok és alapítványok elvesztették ilyenképen teljes akcióképességüket, hogy ezeket az intézményeket megfelelő államsegéllyel méltóztassanak támogatni és ezzel enyhíteni azokat a súlyos következményeket, amelyekbe tzek az intézmények önhibájukon kívül jutottak és amelyeket önhibájukon kívül viselniük keli. Én nem valorizációs alapon kérem ezt, mert nem várhatnak ezek az intézmények addig, míg ez a kérdés megérik, én szociális alapon kérem, ugyanazon a módon, amelyben a kormánynak az állam pénzügyi viszonyaihoz képest módjában van kulturális, szociális intézményeket támogatni, és azt hiszem, hogy lényegesen elvenné az élét a kérdésnek sok vonatkozásban, ha ilyen szociális intézmények igényei a lehetőség keretében kielégíttetnének. Ezzel áttérek a másik kérdésemre is, t. i. vájjon elbirná-e az államháztar ás azokat a lerheket, amelyek a felértékeléssel kapcsolatban elóállanak ? Ha csak hadikölcsönökről volna szó, ha csak az a kérdés, hogy az a 8000, nem egészen 90U0 millió hadikölcsön 5%-kal valorizáltatnék, az nem képezhetné kérdés tárgyát, hogy a mai költségvetésben ezt a kérdést rendezni lehetne. De vájjon ugyanez a helyzet akkor is, hogyha az összes előbb emiitett jogtalan igényeket is figyelembe vesszük, hogyha azokat a követeléseket is számítjuk, amelyeket ellenünk támasztanak, amelyeket vissza kell utasítanunk, amelyeknek alapjára nem helyezkedhetünk, de amelyekkel ezidőszerint még számolnunk kell mindaddig, amig azokat el nem intéztük. Mielőtt erre ismét számadatokkal felelnék,
