Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-29

Àz országgyűlés felsőházának 29. ülése van ! Ugy van !) Az a túlzott alkotásvágy a meglévőnek konzerválása helyett (Ugyvan! Úgy van.'J és sok vonatkozásban a meglévőnek feláldozása csak azért, hogy ujat alkothassunk, pénzügyi lejtőre visz bennünket, amelyen megállás nincs és ami épugy felfokozza a külföldön irántunk támasztott igényeket, mint ahogy felfokozná az, ha ma vállalkoznék a magyar kormány arra, hogy valorizációba bocsátkozzék. (Lichtenstein László : Ezt jó lesz megjegyezni !) Az egyetlen kérdés — ez sem elméleti, ez is szigorúan gyakorlati, — amelynél kivételt kell tennem, amelynél az adatok tekintetében eltérek az emiitett négy kérdéstől, az egész valorizációs kérdésnek az a részlete, amelyet a Képviselőházban rendkívüli részletességgel, sőt sajnálatosan olyan részletességgel és olyan módon tárgyaltak, hogy az a külföldön bizonyára nem sokat használt a mi érdekeinknek, felfokozván ott az ellenünk támasztott igényeket. Az a kérdés, amellyel még foglalkozni fogok beszédem során, az, vájjon indokolt-e, helyes-e és eltérhet-e attól a magyar kormány és a törvényhozás, hogy a korona csak korona és nem valorizálandó korona ! Igen t. Felsőház ! Vázolván ebben a keretet, amelyben felszólalásom mozogni fog, rátérek immár első kérdésemre, arra, hogy vájjon elszigetelten megoldható e a hadikölcsönkérdés ? Teleszky t. barátom a maga gyönyörű okfejtésében érezte, hogy itt valami baj lehet, amely megmagyarázza azt az álláspontot, amelyet a kormány elfoglal ebben a kérdésben, amikor felvetette azt a kérdést, hogy nem tudja, nincs-e valamely olyan akadály, amely ez idő szerint ennek útjában áll. Igen, mélyen t. Felsőház, személyes tapasztalatokból, azon tapasztalatokból eredőleg, amelyeket bőven van alkalmam külföldi tárgyalásaimban szerezni, amely tárgyalásokat a kormány felkérésére és bizalmából a békeszerződésekből folyó különböző természetű pénzügyi kérdéseknek, valamint a volt szövetségesekkel fenforgó különböző természetű pénzügyi elszámolásoknak intézésére és külföldi tárgyalására vállaltam mondom, ezen tárgyalásaim során, sajnos, bőven szerzett tapasztalatokból igenis, megtudtam, hogy vannak nagyon súlyos okok és körülmények, amelyek útját állják annak, hogy ezidőszerint más álláspont legyen elfoglalható e kérdésben, mint a mit e javaslatban a kormány elfoglal. A képviselőházi tárgyalások során bőven volt alkalmunk hallani és a sajtóban is bőven taglalják, hogy ne törődjünk a külfölddel, nem függünk mi a külföldtől, azonfelül, amit a békeszerződés reánk ró. Rendben van, mélyen t. Felsőház, más vonatkozásokban ugyan bőven esünk abba a hibába, hogy nem törődünk a külfölddel, de az a baj, hogy a külföld törődik velünk (Ugy van! a jobboldalon), sőt túlságosan sokat törődik velünk, és ennek dokumentálására kivánok épen ma felszólalni. (Halljuk !} Ha a külföldön, t. Felsőház, csak a hadikölcsönök kérdése szerepelne, ez annyira alárendelt kérdés, hogy ezzel nem is lenne érdemes foglalkozni sem. Nekünk mindössze 850 millió korona bejelentett hadikölcsönünk van a külföldön, nem számítva azokat az ismeretlen mennyiségeket, tételeket, amelyek — ismerjük a vállalkozás élelmességét — az utódállamokba és a régi külföldi államokba is kiszivárogtak s amik szintén tekintélyes összegre rúghatnak, de végeredményben tartozásaink összegét véve, csak igen alárendelt szerepet játszhatnak. Csakhogy ami nekünk a nemzeti be csület kérdése, ami nálunk a nemzeti becsület védelme alatt áll és kell is, hogy álljon, addig, amig ezt a kérdést nem rendezhettük, azt a külföld másként itéli meg. Neki a magyar állam adóssága kötelező adósság, lett légyen az a háborúban származott hadikölcsön, lett légyen a háború előtti 1928. évi március hó 21-én, szerdán. 163 államadósság, és ez a külföld szempontjából érthető, mert hiszen ő a magyar államban egységes adóst lát. A külföldet nem vezette semmiféle hazafiság, semmiféle más szempont, mint a tőkeelhelyezés és ennélfogva nem tesz különbséget azon követelései közt, amelyeket — leszek bátor rámutatni — minden jogalap nélkül velünk szemben felállít, de sajnos, tényleg felállít, és hogy mennyire állítja fel, legyen szabad emlékeztetnem a t. Felsőházat az úgynevezett Caisse communenak legutóbbi párisi konferenciájára, amelyben t. i. egyesítve van a régi monarchia úgynevezett valutakölcsöneinek szolgálata, amely kölcsönöket a jóvátételi bizottság osztályozott. Ezen a konferencián, t. Felsőház, már túlmenő követeléseket támasztottak a hitele zők. Nemcsak azokat az állampapírokat kívánták bevenni a valorizált szolgálatba, amelyre a jóvátételi bizottság kényszeritett minket, hanem koronaértékről szóló egyéb államadósságokat is, amelyekre nézve semmi néven nevezendő valorizálási kötelezettsége a magyar államnak nem forog fenn és amelyekkel szemben a kormány igen helyesen mindig a legridegebb elutasítás álláspontjára helyezkedett, és ezen az állásponton van még ma is. Itt van kezem közt, t. Felsőház, egy jegyzéke azoknak a követeléseknek, amelyeket a külföldi államok a valorizálás tekintetében a magyar állammal szemben, és tovább megyek, a magyar közgazdasággal szemben támasztanak, a koronajáradéktól az utolsó Bazilika- vagy Vörös Kereszt-sorsjegyig, államadósságoktól a községi kötvényig és záloglevélig, mindezek valorizálását követelték, ismétlem, minden törvényes, minden békeszerződéses jogalap nélkül. De ha ily követeléssel állunk szemben, — ezt akarom produkálni, ezt akarom bizonyítani, — minden lépés, amelyet mi itthon teszünk ebben a tekintetben, bár jogosan tennők, bár nem adna jogalapot a külföldnek a maga kövelé-einek alátámasztására, de mégis követeléseinek fokozására szolgálna. És én azt hiszem, hogy amikor Teleszky János t. barátom tegnap a péozügyminister ur által ismételten hangoztatott lavinaszerűséget említette, én legalább igy értelmezem, illetékes a t. pénzügyminister ur lesz ennek rmigyarázására, felvilágosítására, ho^y nem azokat a követeléseket érthette a pénzügyminister úr, amelyekben a magyar hadikölcsön-jegyzök nem egyeznek meg, hogy mit is követeljenek, mennyit is kérjenek, egyik többet, másik kevesebbet, hanem a lavinaszerüség itt oly magyarázatot talál, hogy amint rálép erre a térre ma, — hangsúlyozom ismét, mert hogy mikor lesz ideje, és lesz ideje az bizonyos, — de ha ma rálép erre a térre, lavinaszerűen özönlenek rá a követelések oly halmazai, amelyeknek eleget tenni a magyar államháztartás veszélyeztetése, sőt egyensúlyának megbontása nélkül, meggyőződésem szerint, nem lehet. Hogy ezt bebizonyítsam, legyen szabad nékem számadatokra hivatkozni, számadatokat prezentálni, a t. Felsőháznak, és bocsánatot kérek a kifejezésemért, amire még nagyobb súlyt fektetek : a Felsőház utján az ország közvéleménye elé. Mert oly helyzettel állnnk szemben, hogy a hadikölcsön kérdése az ország lakosságának széles rétegeiben ugy van beállítva, mintha itt annak a nemzeti becsület teljesítésének nemakarásáról lenne szó, (Ugy van !j mintha itt csökönyösen ragaszkodnánk egy állásponthoz, amely a nemzet egyetemének érdeke ellen volna, (Ugy van!) holott meggyőződésem szerint, és a népszer ütlenség minden következményét vállalom, meggyőződésem, hogy épen ellenkezően az ország gazdasági közérdekeinek teszünk szolgálatot, ha ma ezt a kérdést nem tűzzük napirendre. Azokban a számadatokban, amelyeket leszek bátor előadni, némileg eltérek azoktól az adatoktól, amelyeket a t. pénzügyminister ur a Képviselőházban és ismételt nyilatkozataiban közölt. Eltérésem 25*