Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-29

162 'Az országgyűlés felsőházának 29. ülése 1928. évi március %ó 21-én, szerdán. nyezte ennek a kérdésnek a rendezését, és csak a mi sajnálatos viszonyainkban gyökeredzik, hogy ennek a rendezése mind a mai napig nem történt meg. De ugy vagyunk ezzel az elkésett rendezéssel mint annyi sok mással, állami és gazdasági életünk rendezésében, amikkel el szoktunk késni, mint voltunk pl. — és onnan vezetek le igen igen sokat mai bajainkból — a bolsevizmus bukása után közvetlenül, amikor lett volna pszichológiai momentum pénzügyi rendezésünkre. Akkor volt az a pszichológiai pillanat, amikor boldog lett volna mindenki, ha egy töredékét a maga akkor elkobzott vagyonának megmentheti. Akkor Magyarország mindenha legnagyobb pénzügyi tekintélyének, boldog emlékű Wekerle Sándornak nagy tervei voltak a pénzügyi szanálásra. Maga Teleszky János is hasonló tervekkel foglalkozott akkor, és a gyűjtőfogház udvarán bőven tanácskoztuk meg ezeket a terveket, de a bolsevizmus leveretése után nem volt senki sem kiváncsi sem Wekerle Sándor, sem Teleszky János pénzügyi kibontakozási terveire. Sok mindennel igy vagyunk, mélyen t. Felsőház. Tapasztalatlanság, az ügyek kevéssé ismerete győzött a régi tapasztalatok felett. Teljesen igaza van Teleszky János t. barátom nak abban is, hogy a javaslat súlyos ellentéteket támaszt az állam és a magángazdaság között. Amidőn a szanált államgazdaságot megvédi a felértékelés terheitől, a magángazdaságban, amely sajnos, ezidőszerint súlyos helyzetben van — utalok a mezőgazdaság súlyos helyzetére, utalok az ipar súlyos helyzetére — a magángazdaságban kényszerhelyzetből folyólag a felértékelést bizonyos vonatkozásokban elrendeli. Teljesen igaza van Teleszky Jánosnak abban, amit az árvapénzek a tiszti kauciók, a biztositottak tekintetében tegnap oly meggyőző érveléssel elmondott. Teljesen igaza van, hogy itt egészen más elbirálás alá kell venni a kérdést, mint minden más vonatkozásban. Met mig az ősjegyzők legnagyobbrészt hazafias kötelességből részben jobb jövedelmezőség, illetőleg gyümölcsöztetés szempontjából a hadikölcsönökbe fektették a maguk kisebb-nagyobb vagyonát, addig az árvapénzek, a tiszti kauciók egy tői-egyik szinte kényszerrendszabály folytán fektettettek hadikölcsönökbe, és ennek konzekvenciáját az államnak valamely megfelelő tormában le kell vonnia. Sőt kijelentem, annyira helyeslem Teleszkynek ebbeli álláspontját, hogy ha nem birnók a kormán y kötelező igéretét arra nézve, hogy az árvapénzele és tiszti kauciók kérdését egy más alapon, külön törvényhozási intézkedéssel rendezni fogja, akkor a magam részéről ugyanazt a konzekvenciát vontam volna le a javaslattal kapcsolatban, mint amelyet Teleszky levont, hogy nem szavaznám meg a törvényjavaslatot. Annyival kevésbbc tehetném ezt, mert amikor Szeged város képviselőjelöltségét a legutóbbi képviselőválasztások alkalmával elfogadtam, becsületemet kötöttem hozzá, hogy ezt a kérdést rendezni kell és ennek a kérdésnek rendezése nélkül magam a hadikölcsön kérdéshez hozzá járulni nem fogok. Teljesen igaza van Teleszkynek abban is, amit a kisebb, a szükségben levő kis hadikölcsön-jegyzők tekintetében a karitativ segítségre, a kérdésnek karitativ rendezésére vonatkozólag mondott. Nagy megnyugvással értesülök a mai lapokból, hogy ez a kérdés törvényhozási rendezést nem csak abban a formában fog nyerni, amelyben az egy korábban benyújtott törvényjavaslat alakjában a törvénj

rhozás előtt fekszik, hanem a pénzügyminister ur már az appropriációs törvényjavaslatban kivan erről megfelelően gondoskodni. Reméljük, hogy ez a gondoskodás olyan módon log történni, hogy nem ismét kegyek alakjában jelenik ez meg (Helyeslés a baloldalon), hanem valamely oly garanciákkal körülirtán, amelyek azt a bizonyos állami függőséget, amelyet Teleszky t. barátom oly erősen aláhúzott tegnap, nem fogják még inkább erősíteni. /Helyeslés.) Teljesen igaza van Teleszuynek abban is. amit a hadikölcsönért való felelősség kérdésében mondott. A legnagyobb igazságtalanság volna csak az akkor kormányon volt férfiakat felelőssé tenni azért a kötelezettségért, amelyet az ország vállalt a hadikölcsönök tekintetében. Azoknak, akik akkor a hadik ölesönöket kibocsátották, — mindannyiunknak, akár ellenzéken voltak, mint én, akár kormányon, mint később én is, mindannyiunknak törvényhozóknak, akik akkor azok voltunk, ki kell vennünk a felelősséget abból, hogy a nemzet, ha módja lesz hozzá, erészbeni kötelezettségeit az ősjegyzőkkel szemben teljesíteni is fogja. De mélyen t. Felsőház, ha kiveszem a magam részét, vagy ki akarom venni a magam részét abból a felelősségből, amely a múltból származott, ugy teljesen át kell éreznem azt a felelősséget is, amely reám és mindnyájunkra hárul azért, amit ma határozunk, a jövőben való cselekvésért. Teljesen átérzem a felelősséget és ennek a felelősségnek tudatában állok ma itt a t Felsőház előtt, mikor ehhez a javaslathoz hozzászólok, hogy azt a konzekvenciát vonjam le, hogy nagyobb óvatosságot állampénzügyi szempontból kevés javaslat igényelt és nagyobb kötelességet állampénzügyi szempontból a kormány keveset teljesített, mint amikor bár kényszerülten és a népszerűtlenségnek minden ódiumát magáravéve, ezzel a javaslattal a Ház elé jött, hogy az adott helyzettel számolva az adott pillanatban magára vállalja azt az ódiumot, hogy ma, aláházottan ezidőszerint, valorizációs igényeket nem támogathat. Teleszky t. barátom egy tételt állított fel, amelynek helyességét igyekszem én bebizonyítani, azt t. i., hogy a közforgalmú papirok ezidőszerint nem valorizálhatok. Amikor ennek bizonyítására rátérek, négy kérdést kívánok mai beszédem anyagául venni. Az egyik, mélyen t. Felsőház az. vájjon a hadikölcsönök kérdése, mini amely az egész vitának, amely hetekig tartolt a Képviselőházban, tulajdonképeni anyaga, amely az egész közvéleményt hónapok óta uralja, jóllehet annak pénzügyileg csak egy kis töredéke es részletkérdése, elszigetelten megoldható-e ; második kérdésem, hogy az államháztartás elbirná-e azokat az igényeket, amelyek ennek kapcsán vele szemben felmerülnek, a harmadik, hogy időszerű-e ebben a pillanatban ennek a kérdésnek ezidőszerint való napirenden tartása, és negyedik kérdésem, hogy minő helyzet állana be bizonyos valorizációval kapcsolatos magánjogi természetű követeié-ékkel szemben Magyarország földmivclése, mezőgazdasága szempontjából ? (Halljuk ! Halljuk !) Hogy ezekkei a kérdésekkel érdemileg foglalkozhassam, mellőzök itt minden más, bár az azokkal való foglalkozásra kedvező alkalmat nyújtó kérdéseket és nem fogok itt belebocsátkozni a valorizáció elméleti kérdéseinek tárgyalásába, sem történelmi, vagy politikai fejtegetésekbe, nem fogom felvonultatni a külföldi példákat sem, kivéve egy kérdést, amelyre rá kell térnem ebben a tekintetben, a német valorizációra. Engedjen meg a t. pénzügyminister ur, hogy nem fogok itt rátérni az ő gazdaság- és szociálpolitikai programmjára sem, amelyet a Képviselőházban ennek a kérdésnek, ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása közben kifejtett, hiszen nemsokára ugy is alkalmunk lesz a költségvetéssel foglalkozni, ott lesz helyén gazdaságos szociálpolitikai kérdéseket érdemben tárgyalni. De annyit a magam részéről is le akarok szögezni, hogy amikor Teleszky János tegnap arról az óriási a lkot ás vágyról beszélt, amely az egész vonalon megnyilatkozik, abban tökéletesen igaza van. (Ugy