Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-19

6 Az országgyűlés felsőházának 19. üléi nemzeti ünneppé nyilvánítása ép a trianoni hely7 étből kifolyólag helyes és szükséges törvényhozási intézkedés. (Ugy van! Ugy van!) A nem-" zet fen maradásáért folyó küzdelemnek ugyanis nemcsak anyagi, de erkölcsi feltételei is vannak, és ezeknek az erkölcsi feltételeknek fontossága annyira nagy, hogy ezeknek hiánya az anyagi erőfeszités sikerét is kétségessé teheti, Ezeknek az erkölcsi feltételeknek megteremtése és gondozása a kormányzat és az országgyűlés hivatásának irányvonalában fekszik, március 15-ének nemzeti ünneppé nyilvánitása pedig a nemzet gigantikus küzdelmének egy ilyen erkölcsi alátámasztását jelenti. Miért ? Mert ennek a napnak emléke és jelentősége tele van hittel, bizakodással, lendülettel és megújhodással és ha ennek a napnak megünneplése kapcsán, ennek a napnak kimeri thetetlen tradíciója a nemzetet évről-évre újra inspirálja, évről-évre ujrafakadásra birja a küzdelem súlyával szemben talán lankadásoak induló nemzeti energiát és évről-évre újra ébreszti a közös megpróbáltatásokkal szemben a nemzeti szolidaritás érzetét, akkor mi ebben a nemzeti ünnepben egy olyan forrást nyitottunk a magyar nemzet számára, amelyből az évről-évre ujabb erkölcsi erőgyarapodást merit, amely erkölcsi erőgyarapodás felfokozza a nemzet teljesítőképességét és kitartását, a ma küzdő nemzedék öntudatát pedig megtölti azzal a felemelő érzéssel, hogy históriai küldetést tölt be, amikor a nemzet jövőjének megmentése érdekében hordozza a jelen szenvedéseit. Kossuth Lajos örök érdemeinek és emlékének törvénybe iktatása : egyszerűen történelmi igazságszolgáltatás. Az ő halhatatlan emlékével szemben a nemzet erkölcsi tartozása ez ! Csak az ő történeti nagyságát kisebbíteném, ha a vele szemben megnyilvánuló közelismerésnek azt a legmagasabb formáját, amelyet egy nemzet életében a törvény jelent, indokolni megkisérleném. Az ő történeti szereplésére Horatius szavai il ének: «exegi monumentum aere perennius». És a törvény, amelyet meghozandók vagyunk, és amely az ő érdemeinek és emlékének a magyar törvénytárba való becikkelyezését fogja eszközölni, az csak az a koszorú, a tiszteletadásnak az a szimbóluma, amelyet a magyar országgyűlés erre az ő önmaga által emelt monumentumára a nemzet nevében örök időkre ráhelyez. Azért én az ő nagy emlékének hatása alatt is, csak a nemzet mai helyzetét látva, életének csak egy tanulságára utalok rá, amely abban áll, hogy a nemzet sorsát, életét és történelmi hivatását sohasem egy generáció arasznyi létének szemhatarán belül, hanem sub specie aeternitatis kell tekinteni és akkor a nemzeti jövő megmentésének kilátása bearanyozza a küzdő nemzedék előtt a láthatárt és felmagasztositja átmeneti idók megpróbáltatásait. E felfogásban van szerencsém a két törvényjavaslatot elfogadásra ajánlani. (Éljenzés és taps.) Elnök : Szólásra jelentkezett a csanádi püspök őméltósága. (Halljuk! Halljuk!) Glattfelder Gyula : Nagyméltóságú Elnök ur ! Méltóságos Felsőház ! A nemzeti történelem legfájdalmasabb korszakában fordul a törvényhozás kegyelete az 1848-as átalakulás hőskölteménybe illő bajnokának és Iegprominensebb vezérének, Kossuth Lajosnak emléke felé, hogy lerója a kegyelet adóját azokkal szemben, akik a nemzet becsületét a maihoz hasonló tragikus viszonyok közt képviselői és megvédeni tudták. Hódolattal adózik a nemzet nagyjainak, amidőn e törvényjavaslatot a törvénytárba iktatni készül. De egyúttal a jövő generációnak is biztatást kivan szolgáltatni küzdelmeiben, Az a dicső nemzedék, amelynek érdemeit e törvényjavaslat megörökíteni kívánja, örök bizoe 1927. évi november hó 25-én, pénteken. nyitéka annak, hogy a történelmi akadályok sohasem lehettek oly nagyok és a nemzet sohasem lehetett oly kicsiny, hogy méltóságát megvédeni, öncéluságát érvényre juttatni és a nemzeti önállóság teljességét megvédeni ne törekedett volna. Az a nemzedék, amely ezt egy gigászi küzdelem során, sikertelenül bár, de a példát mutató önfeláldozás páratlan lendületével bebizonyítani és meg valósi tani törekedett, az egész magyar közvélemény emlékezetében minden törvényes intézkedés nélkül • megörökítve él, és a kegyelet, amellyel most törvény formájában kívánunk neki adózni, apáról fiúra átszálló és soha meg nem fogyatkozó, de generációk során mindig élénkebben előtérbe lépő sz< nt öröksége e hazának. Az az átalakulás azonban, amelyet 1848 a magyar nemzet történetében ielent, nemcsak a nemzeti önállóság teljességének gondolatát hordozza. Ez az átalakulás a demokratikus gondolatnak, a haza minden fiára való jogkiterjesztés nagy gondolatának is jegyében folyt, és dicsősége, soha el nem múló nagysága annak a nemzedéknek, amely e nagy történelmi folyamatot lebonyolítani képes volt, hogy, amikor milliókat bevont az alkotmányos jogok sáncai közé, azokat, akik a régi privilégiumokat és jogokat megosztották, nem brutalizálta és nem tiporta le, hanem erkölcsi fölényével meggyőzve őket önkéntes hódolatra a kor követelményei előtt, azt az örömet és büszkeséget szerezte meg a nemzet egészének, hogy e nagy átalakulás mindenki érzelmeinek és lelkének sérelme nélkül történhetett meg. (Igaz ! Ugy van!) És ez, méltóságos Felsőház, magyarázata annak, hogy más, kevésbé örvendetes, sőt szégyenletes forradalmakkal szemben 1848-nak hősi átalakulása és a demokratikus jogok kiterjesztésének páratlan nagysága a nemzet minden osztályának, minden rendjének és felekezetének egyhangú elismerésével és Örömével történhetett meg. (igaz! Ugy van!) A katholikus egyház az 1848-as törvényhozás I során kiváltságokat, uj jogokat nem szerzett. Ellenkezőleg, áldozataival mozdította elő az uj kialakulásnak lehetőségét, amelyet a 48-as törvényhozás épugy törvénybe iktatott, mint most, ma mi annak emlékét törvényben kívánjuk megörökiíeni. De örömmel vállalkozott az uj idők szellemének szolgálatára, mert büszkesége és nagysága az, hogy nem változó, emberi alakulatok szabják meg érvényesülésének lehetőségét, hanem minden változó korok és minden változó emberi formákon keresztül, az emberiségnek minden jogos és minden szent érdekét kielégiteni és kiszolgálni képes készséget érez magában. És épen azért, ha a katholikus egyház kilenc századon keresztül hiven szolgálta a rendi Magyarország intézményeit, az uj korban, az uj demokratikus alakulatban, amikor milliók vonultak be az alkotmány és ezzel az emberi teljesjoguság sáncai közé, a kínálkozó nagyobb lehetőségekkel szemben még nagyobb örömmel és lobogó reménységgel szolgálta az uj nemzedék, az uj Magyarország ügyét. Ha pedig arra gondolok, méltóságos Felsőház, hogy a törvény, amely egy nagy idő nagy emlékét kívánja megörökíteni, nemcsak a múltnak kíván hódolni, hanem a jövőnek is okulással szolgálni, akkor a mai nemzedék szempontjából ezt a törvényhozási aktust felette korszerűnek tartom. Mindig mérlegelni kellett, de ma különösen időszerű kérdezni : a nemzeti élet irányításánál a bátorságnak vagy a bölcseségnek van-e elsőbbsége? De veszedelem volna e kérdés felett töprengve a tettrekészséget elsorvasztani. S ma épen olyan időt élünk, amikor a bölcseségnek leginkább kell megérezni, hogy a nemzetet történelmi mélységeiből csak a bátorság lelke képes