Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-28

Âz országgyűlés felsőházának 28. ülesv 1928. évi március hó '20-án, kedden. 153 hiszen a telekkönyvbe be lehet jegyezve valakinek a köteles része, amelyet valorizálni kell. 1912-ben megállapodott — mondjuk — ezer aranykorona köteles részben és ez be van kebelezve. Most ezt valorizálhatják és valorizálva is lesz 50—60% erejéig, mert az adott körülmények között a biróság ily mértékben tartj J a valorizációt megengedettnek. Ellenben a bekebelezés rangsorában ezt a követelést igy nem lehet érvényesíteni, hanem csak külön ujabbi bekebelezéssel és abban a rangsorban. Megengedem, hogy ez igen sokszor következetlenségre és nagyon nagy veszteségekre is vezethet. (Ugy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen.) De viszont nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy a telekkönyvek közhitelessége és mindazoknak a jóhiszemű harmadik személyeknek jogos igénye, akik ezen bekebelezés óta és e törvényalkotás előtt jogokat szereztek a nyílvánkönyvekben, kívánja, hog3' azoknak jogait mégis teljes mértékben megvédjük, mert hiszen az az eshetőség, hogy a követeié-, valorizáltatni fog, nem egy, a bekebelezés idejében már létezett vatóságos kötelező jogszabály vo t, hanem talán távoli ködkép volt — mondjuk 1920-ban — és megközelíthető kép volt már 1923-ban. de akkor sem mondotta ki a üiróság sohasem azt, hogy a bekebelezett követelés a maga rangsorában valorizáltatik, ellenben az állandó birói joggyakorlat az volt, hogy aki annak a bekebelezett tartozásnak a névértekét, amely a telekkönyvbe be volt kebelezve, a lejáratkor, az esedékességkor lefizette, jogosított volt kitörlést követelni és amennyiben a kitörlés bekebelezését a hitelező nem adta meg, a biróság kötelezte a zálogjog -kitörlésének tűrésére. Százaknak és szá- aknák veszett el igy a pénzük és azok most nem igényelhetik a valorizációt. Akik pedig véletlenül bekebelezve tartották ottan, azoknak ezt megadjuk az ujabban keletkezett jóhiszemű harmadik személyek serelmére. Ez igazságos, méltányos, jogos nem lehet. Az első percre természetesen ugy tűnik fel, hogy voltaképen ez lehetséges és megadandó, mennél mélyebben gondolkodunk azonban, annál inkább arra kell jutnunk, hogy nekünk az állami rend alapjait megingatnunk nem szabad. (Ugy van! Ugy van! a középen.) Ha pedig a jogszolgáltatás biztonságát ingatjuk meg, akkor már egy nagyon nagy pillért kezdtünk ki, amely ennek az államnak a fennállását azután nem tudja biztosítani. (Ugy vanl Ugy van ! a középen.) A valorizálás összegének megállapítása nem a lejáratkor, hanem a keletkezéskor való pénzérték szerint történik. Jogos és igazságos ez, mert csak igy kapja meg az, akinek javára a varolizálás lehetővé válik, azt a valóságos ellenértéket, amely különben értékálló vagyonának megtartása által az adós zsebébe folynék be minden jogcim nélkül. Ellenben a kamat csak a lejárattól fogva jár. Már most micsoda kamatot jogosított követelni az, aki ilyen valorizációs követelést kap megítélve ? A törvény erről nem gondoskodik, ellenben van törvényünk, az 1877: VIII. te, amely 8%-nál magasabb kamat megítélését nem engedi meg. Van egy másik törvényünk is, az 1923 : XXXIX. te, amely a késedelmes adóssal szemben a késedelem ideié alatt magasabb kamat megítélését is lehetővé teszi, amely pedig jelenleg nem tnbb, mint 8-10%. Ugyanennek a törvénynek van egy rendelkezése, amely azt mondja, hogy ezt a kamatot meghaladó kártérítést is igényelhet még ezen felül a hitelező, ha az az általáno . jogszabályok szerint jár neki. Ez a kérdés ennek folytán rendezetlen. A napi sajtóban olvastam, hogy az igazságügy .minister ur és a pénzügyminister ur őexcellenciája mielőbb törvényjavaslatot akarnak benyújtani a kamat szabályozására vonatkozóan. Arra kérem „őket, hogy ezt a javaslatot mielőbb nyújtsák be, hogy mielőbb hozzuk ezt a törvényhozási alapon valóságos törvénnyé, hogy igy a bíróságnak egy direktivumot tudjunk adni a tekintetben, hogy a valorizált követelések után micsoda kamatok Ítélhetők meg. Mert az is megtörtént, hogy a királyi Kúria az élet kellő mérlegelésével, az összes viszonyok figyelembe vételével 8°/

0-nál magasabb kamatot nem ítél meg, még a valorizált követelések után sem, ellenben igen sok per van, amely véusó fórumon a törvényszéknél és a királyi Ítélőtáblánál végződik, ezekben pedig azt tapasztaltam, hogy 24 és 25%-os kamatokat is megítéltek, és ezek az Ítéletek jogerőre is emelkedtek. (Mozgás a középen.) Ilyen helyzetet teszünk lehetővé akkor, amikor egyrészről szabályozzuk a valorizációt, másrészről nem szabályozzuk a kamatkérdést. Ezt a helyzetet nem lehet sokáig fentartani. Ezért bátorkodtam erre a kérdésre ebben az irányban kiterjeszkedni. Ezek alapján elfogadva az együttes bizottság által bejelentett és bemutatott két határozati javaslatot, a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Éljenzés és taps a középen. A szónokot számosan üdoözlik. ) Elnök: Szólásra következik Teleszky János őexcellenciája. Teleszky János : Nagyméltóságú Elnök Ur ! T. Felsőház ! A napirenden levő törvényjavaslatnak az volna a feladata, hogy jóvátegye azt a károsodást, amelyet valamely pénzösszeg követelésérejogositott azáltal szenvedett, hogy a pénz értéke időközben lényegesen csökkent. A legnagyobb tárgyilagosságra való törekvésem ellenére kénytelen vagyok megállapítani, hogy a javaslat ezt a feladatot közmegnyugvásra nem oldja meg. Nem akar ez kifogás lenni a javaslat ellen, mert tulajdonképen maga a feladat olyan, amelyet közmegnyugvásra megoldani nem lehet. A pénz értékcsökkenése által a legkülönbözőbb vonatkozásokban olyan vagyoni és jövedelmi eltolódások álltak be, amelyeket utólagosan, különösen olyan késedelmesen, mint amilyen késedelmes ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztése, közmegnyugvásra megoldani nem lehet. A pénz értékcsökkenésének idejében kellett volna a törvényhozásnak különböző intézkedéseket tenni részben olyan irányban, hogy szabályozza azt, hogy a pénzben meghatározott fizetések a pénz értékcsökkenése folytán miképen teljesitendők, részben olyan irányban, hogy utólagos jóvátétel lehetőségeit megteremtse. Ezek az intézkedések annak idejében el lettek mulasztva. A legutolsó időpont, amikor ezeket az intézkedéseket meg kellett volna tenni, a szanálási törvényjavaslatok tárgyalása volt, amely időponttól fogva pénzünk értéke állandó volt és amely időpontban kellett volna gondoskodni arról, hogy megteremtessék a jogi alapja annak, hogy gazdasági életünkből elávolittassanak azok a romok, amelyeket a pénz értékcsökkenése idézett elő. (Az elnöki széket »áró Wlassics Gyula foglalja el.) Ez nem történt meg, ezáltal a törvényhozás és a törvényhozás munkálkodását iráuyitó kormányzat nagy mulasztást követett el. Nem akarom vizsgálat tárgyává tenni, hogy ennek a mulasztásnak oka kényelemszeretet vagy a kérdések iránti érzéketlenség volt-e, de meg kell állapitanom ennek a mulasztásnak azt a káros következményét, hogy ma már jóvátétel még olyan mértékben és olyan alapokon sem lehetséges, mint amily mértékben és amilyen alapokon ez a jóvátétel lehetséges lett volna akkor, ha a törvényhozás a szükséges intézkedéseket idejében megteszi. Ehelyett a törvényhozás a bíróságokra bízta hallgatólag ennek a nagyon kényes kéidésnek konkrét elintézését. Ezzel igen kellemetlen kény-