Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-28

Âz országgyűlés felsőházának 28. ülesv 1928. évi március hó '20-án, kedden. 153 hiszen a telekkönyvbe be lehet jegyezve valakinek a köteles része, amelyet valorizálni kell. 1912-ben megállapodott — mondjuk — ezer aranykorona köteles részben és ez be van kebelezve. Most ezt valorizálhatják és valorizálva is lesz 50—60% erejéig, mert az adott körülmények között a biróság ily mértékben tartj J a valorizációt megengedettnek. Ellenben a bekebelezés rangsorában ezt a köve­telést igy nem lehet érvényesíteni, hanem csak külön ujabbi bekebelezéssel és abban a rangsorban. Megengedem, hogy ez igen sokszor következetlen­ségre és nagyon nagy veszteségekre is vezethet. (Ugy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen.) De viszont nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy a telekkönyvek közhitelessége és mindazok­nak a jóhiszemű harmadik személyeknek jogos igénye, akik ezen bekebelezés óta és e törvény­alkotás előtt jogokat szereztek a nyílvánkönyvek­ben, kívánja, hog3' azoknak jogait mégis teljes mér­tékben megvédjük, mert hiszen az az eshetőség, hogy a követeié-, valorizáltatni fog, nem egy, a be­kebelezés idejében már létezett vatóságos kötelező jogszabály vo t, hanem talán távoli ködkép volt — mondjuk 1920-ban — és megközelíthető kép volt már 1923-ban. de akkor sem mondotta ki a üiróság sohasem azt, hogy a bekebelezett követelés a maga rangsorában valorizáltatik, ellenben az állandó birói joggyakorlat az volt, hogy aki annak a be­kebelezett tartozásnak a névértekét, amely a telek­könyvbe be volt kebelezve, a lejáratkor, az ese­dékességkor lefizette, jogosított volt kitörlést köve­telni és amennyiben a kitörlés bekebelezését a hite­lező nem adta meg, a biróság kötelezte a zálogjog -kitörlésének tűrésére. Százaknak és szá- aknák veszett el igy a pénzük és azok most nem igényel­hetik a valorizációt. Akik pedig véletlenül bekebelezve tartották ottan, azoknak ezt megadjuk az ujabban keletke­zett jóhiszemű harmadik személyek serelmére. Ez igazságos, méltányos, jogos nem lehet. Az első percre természetesen ugy tűnik fel, hogy volta­képen ez lehetséges és megadandó, mennél mélyeb­ben gondolkodunk azonban, annál inkább arra kell jutnunk, hogy nekünk az állami rend alapjait megingatnunk nem szabad. (Ugy van! Ugy van! a középen.) Ha pedig a jogszolgáltatás biztonságát ingatjuk meg, akkor már egy nagyon nagy pillért kezdtünk ki, amely ennek az államnak a fennállá­sát azután nem tudja biztosítani. (Ugy vanl Ugy van ! a középen.) A valorizálás összegének megállapítása nem a lejáratkor, hanem a keletkezéskor való pénzérték szerint történik. Jogos és igazságos ez, mert csak igy kapja meg az, akinek javára a varolizálás lehetővé válik, azt a valóságos ellenértéket, amely különben értékálló vagyonának megtartása által az adós zsebébe folynék be minden jogcim nélkül. Ellenben a kamat csak a lejárattól fogva jár. Már most micsoda kamatot jogosított követelni az, aki ilyen valorizációs követelést kap megítélve ? A törvény erről nem gondoskodik, ellenben van törvényünk, az 1877: VIII. te, amely 8%-nál ma­gasabb kamat megítélését nem engedi meg. Van egy másik törvényünk is, az 1923 : XXXIX. te, amely a késedelmes adóssal szemben a késedelem ideié alatt magasabb kamat megítélését is lehetővé teszi, amely pedig jelenleg nem tnbb, mint 8-10%. Ugyanennek a törvénynek van egy rendelkezése, amely azt mondja, hogy ezt a kamatot meghaladó kártérítést is igényelhet még ezen felül a hitelező, ha az az általáno . jogszabályok szerint jár neki. Ez a kérdés ennek folytán rendezetlen. A napi sajtóban olvastam, hogy az igazságügy .minister ur és a pénzügyminister ur őexcellenciája mielőbb törvényjavaslatot akarnak benyújtani a kamat szabályozására vonatkozóan. Arra kérem „őket, hogy ezt a javaslatot mielőbb nyújtsák be, hogy mielőbb hozzuk ezt a törvényhozási alapon valóságos törvénnyé, hogy igy a bíróságnak egy direktivumot tudjunk adni a tekintetben, hogy a valorizált követelések után micsoda kamatok Ítél­hetők meg. Mert az is megtörtént, hogy a királyi Kúria az élet kellő mérlegelésével, az összes viszo­nyok figyelembe vételével 8°/ 0-nál magasabb kama­tot nem ítél meg, még a valorizált követelések után sem, ellenben igen sok per van, amely véusó fórumon a törvényszéknél és a királyi Ítélőtáblá­nál végződik, ezekben pedig azt tapasztaltam, hogy 24 és 25%-os kamatokat is megítéltek, és ezek az Ítéletek jogerőre is emelkedtek. (Mozgás a középen.) Ilyen helyzetet teszünk lehetővé akkor, amikor egyrészről szabályozzuk a valorizációt, másrészről nem szabályozzuk a kamatkérdést. Ezt a helyzetet nem lehet sokáig fentartani. Ezért bátorkodtam erre a kérdésre ebben az irányban kiterjeszkedni. Ezek alapján elfogadva az együttes bizottság által bejelentett és bemutatott két határozati javaslatot, a törvényjavaslatot általánosságban el­fogadom. (Éljenzés és taps a középen. A szónokot számosan üdoözlik. ) Elnök: Szólásra következik Teleszky János őexcellenciája. Teleszky János : Nagyméltóságú Elnök Ur ! T. Felsőház ! A napirenden levő törvényjavaslatnak az volna a feladata, hogy jóvátegye azt a károso­dást, amelyet valamely pénzösszeg követelésérejogo­sitott azáltal szenvedett, hogy a pénz értéke időköz­ben lényegesen csökkent. A legnagyobb tárgyilagos­ságra való törekvésem ellenére kénytelen vagyok megállapítani, hogy a javaslat ezt a feladatot köz­megnyugvásra nem oldja meg. Nem akar ez kifogás lenni a javaslat ellen, mert tulajdonképen maga a feladat olyan, amelyet közmegnyugvásra megoldani nem lehet. A pénz értékcsökkenése által a legkü­lönbözőbb vonatkozásokban olyan vagyoni és jöve­delmi eltolódások álltak be, amelyeket utólagosan, különösen olyan késedelmesen, mint amilyen kése­delmes ennek a törvényjavaslatnak az előterjesz­tése, közmegnyugvásra megoldani nem lehet. A pénz értékcsökkenésének idejében kellett volna a tör­vényhozásnak különböző intézkedéseket tenni rész­ben olyan irányban, hogy szabályozza azt, hogy a pénzben meghatározott fizetések a pénz értékcsök­kenése folytán miképen teljesitendők, részben olyan irányban, hogy utólagos jóvátétel lehetőségeit meg­teremtse. Ezek az intézkedések annak idejében el lettek mulasztva. A legutolsó időpont, amikor eze­ket az intézkedéseket meg kellett volna tenni, a szanálási törvényjavaslatok tárgyalása volt, amely időponttól fogva pénzünk értéke állandó volt és amely időpontban kellett volna gondoskodni arról, hogy megteremtessék a jogi alapja annak, hogy gazdasági életünkből elávolittassanak azok a romok, amelyeket a pénz értékcsökkenése idézett elő. (Az elnöki széket »áró Wlassics Gyula foglalja el.) Ez nem történt meg, ezáltal a törvényhozás és a törvényhozás munkálkodását iráuyitó kormány­zat nagy mulasztást követett el. Nem akarom vizsgálat tárgyává tenni, hogy ennek a mulasztásnak oka kényelemszeretet vagy a kérdések iránti érzéketlenség volt-e, de meg kell állapitanom ennek a mulasztásnak azt a káros következményét, hogy ma már jóvátétel még olyan mértékben és olyan alapokon sem lehetséges, mint amily mértékben és amilyen alapokon ez a jóvá­tétel lehetséges lett volna akkor, ha a törvény­hozás a szükséges intézkedéseket idejében meg­teszi. Ehelyett a törvényhozás a bíróságokra bízta hallgatólag ennek a nagyon kényes kéidésnek konkrét elintézését. Ezzel igen kellemetlen kény-

Next

/
Thumbnails
Contents