Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-28

Az országgyűlés felsőházának 28. ülése telesek szintén nem valorizáltatnak, ha az adós oly vállalat, amely üzletszerűen foglalkozik pénzkölcsönzéssel és pénzgyüjtéssel, és törvényileg nincs arra kötelezve, hogy az igy összegyűjtött betéteket értékálló vagyonokba helyezze el. A takarékpénztárakra vonatkozólag azt mondja a német törvény 50. §-a, hogy oly takarékpénztári betétek, amelyek nyilván jellegű és állami felügyelet alatt álló takarékpénztárnál vannak elhelyezve, csak a felosztási alapból lesznek valorizálva, amely felosztási alapul szolgál e beleteknek alapjául szolgáló intézeti vasyon, arra való tekintettel, hogy ez a vagyon is bizonyos követelések tekintetében valorizáltatni fog, e valorizált összegből tehát előáll oly fedezeti alap, amely bizonyos százalékig mégis lehetővé teszi, hogy a betétek jjtulajdonosai megkapjak pénzüket. Ellenben a záloglevél, a járadékkötvény, a községi kötvények tekintetében a 46. § ugy intézkedik, hogy csak a felosztási alapból nyernek átértékelést, az alapul szolgáló értékek pedig az 1924. február 13-iki állapot szerint határoztatnak meg. A biztosítási szerződésből eredő igények csak életbiztosítás és baleset esetére nyernek valorizációt, de csak a felosztási alapból. Mint méltóztatik látni, az a példa, amelyre nálunk állandóan hivatkozás történik, hogy Németországban minden pénzkövetelés 25%-ra valorizálva lett, nem felel meg a törvény rendelkezéseinek. (Br. Szterényi Józsefi Ez igaz! Ez igy van!j Már most a mi törvényjavaslatunk a birói joggyakorlat alapján azokat a követeléseket valorizálja, amelyeknél az értékemelkedés egyrészről az adósnál megvan, másrészről az adós vétsége okozta azt, hogy ő most többet tartozik fizetni, mint fizetett volna akkor, vagy ha alkalmas időben tett volna eleget pénztartozásának Méltóztassék még a következőket figyelembe venni a magyar gazdasági élet szempontjából. Németországban az ipari, mezőgazdasági termelés és a kereskedelem számára megmaradtak azok az erőforrások, amelyeket a föld különböző termékei, a föld mélyén és a föld szintjén lévő termékek képesek megadni. Tőlünk az erdőket, bányákat elszakították, mezőgazdasági kivitelünk alig van, most méltóztatik azt elképzelni, hogy itt az adósokat arra kényszeritsük, hogy bármilyen pénztartozásukat valorizálják, valorizáljanak mily összegben ? A bíróság által megállapítandó összegben, vagy százalékban ? Hiszen amúgy is a perek özöne fog bekövetkezni e törvényjavaslat következtében, egyszerű folyományaképen annak, hogy bizonyos tartozásokat egyszer törvényesen rendezni kell, mig ellenkező esetben oly özöne következik be a pereknek, amelyek alapján kellő időben Ítéletet nem lehetne kapni, az adósok hosszú időn át való perben a huza vona következtében már el is veszítették vagyonukat, a hitelezők tönkrementek ez alatt az idő alatt, a gazdasági élet pedig oly bizonytalanságba kerülne, hogy ezzel semmiféle nyereség a köz javára nem következnék be. Nem helyes tehát arra az álláspontra helyezkedni, hogy bármiféle g

énzkövetelés valorizálását mondja ki a törvény, helyes ez a törvényjavaslat abban az irányban, hogy bizonyos követeléseket, vagyis a tiszta pénztartozásokat kiveszi, hiszen igy is ez a törvényjavaslat oly mértékben honorálja a birói gyakor latot, hogy azt mondja : az olyan készpénzkölcsöntartozások, amelyek más jogcímekből erednek — valorizálhatok. Méltóztassék figyelembe venni, hogy a fejlődő joggyakorlat a modern törvénykönyveknek megfelelően kölcsöntartozásnak mondja az oly köve telest is, amely korábban más jogcímből eredt, ha a felek leszámoltak és ezt a követelést kölcsönként akarják elismerni. Akkor ez kölcsönképen szerepel. Az ilyen összeszámolásra csak tévedésből, tévesztésből, kényszerből vagy turpis causa okából 1928. évi március hó 20-án, kedden. 151 lehet visszamenni. A törvényjavaslat az ilyen követelésekre nézve kimondja, hogy amennyiben ezek eredeti formájukban valorizálható követelések voltak, akkor ezek valorizálhatok. Itt van az egyik engedmény. A másik engedmény pedig az, hogy ha sem a hitelező, sem az adós nem foglalkozott iparszerüen a pénzkölcsön nyújtásával, s ha az adós ezt a kölcsönt érlékállóan tudta felhasználni és elhelyezni, akkor a törvényjavaslat megengedi, hogy az ilyen adóssal szemben a hitelező valorizálást vegyen igénybe. Egyéb követelések, váltókölcsönök aLpjául szolgáló jogviszonyok stb. tekintetében elismeri a törvényjavaslat, hogy amenynyiben az eredeti követelések valorizálhatok voltak, ennek a valorizációnak útjában a törvény akadályt nem gördit Másik súlyos kifogás az, hogy az állam, a törvényhatóság és a község bármely magánjogi pénztartozása nem valorizálható. A ministeri indokolás kiemeli, hogy az állammal szemben erre a szakaszra azért van szükség, mert hiszen az állam nagy áldozatokat hozott, hogy az állam háztartását szanálja, a törvényhatóságok és községek pedig akkora terhekkel vannak sújtva épen a háborús nyomorúság következtében, hogy ezekkel szemben az általános és feltétlen valorizációt ama követelésekre nézve, amelyek általában mégis valorizálhatok, nem lehet kimondani. Itt is van kifogásom. Kifogásom az, hogy azt mondja a 6. §. első bekezdése (olvassa): «Ki van zárva az államnak, a törvényhatóságnak és a községnek bármely magánjogi pénztartozása, ideértve a posta, a postatakarékpénztár és az államvasutak pénztartozásait.» Mind a három állami intézet, mégis a 9. §. ugy van fogalmazva: az államnak, a törvényhatóságnak és a községnek a 6. §. első bekezdésében nem említett kereskedelmi, ip ri vagy általában gazdasági célú vállalatára, üzemére, a 6 §. nem nyer alkalmazást. Ám itt a törvényhatósági és községi üzem nincs idézve, s igy a 6 §. a szöveg félremagyarázásra adhat okot a birói gyakorlatban, hogy voltaképpen ez a gazdasági célú vállalat mi akar lenni. Azt hiszem, minthogy e törvényjavaslat időhöz való kötöttsége az együttes bizottság jelentésében foglaltak alapján szükséges, ennek folytán a két szakasz rendelkezésének ellentétességére nézve az i£azságügyminister ur felvilágosítására volna szükség, hogy voltaképen nem akar mást jelenteni a két rendelkezés, mint hogy a községnek és a törvényhatóságnak ipari és általában gazdasági célú vállalata tartozik a pénztartozásokat valorizálni, ellenben az államnak olyan üzemeivel szemben, mint aminő a posta, postatakarékpénztár és államvasút, a pénztartozás nem valorizálható. Ezzel direktívát kaptunk, mert a törvénynek értelmezésénél a ministeri indokolás és a törvényhozási tárgyalás a bíróságnak mindenkor segítségül szolgál. Az állami, törvényhatósági és községi bármely pénztartozások nem-valorizálását azonban csak azon az alapon lehet elfogadni, hogy egyrészről a hadikölcsönök valorizációjának lehetősége nincsen kizárva, másrészről pedig biztosítékot nyertünk abban a tekintetben, hogy valamelyes alapon meg fogja oldani a pénzügyi kormány az árva-pénzek valorizálását egy a törvényhozás elé hozandó javaslattal. Ezek nélkül ezt a javaslatot nem lehetett volna eifogadni, (Ugy van!) mert egyrészről a hadikölcsönök valorizációja a nemzetnek becsületbeli ügye, másrészről pedig az árvák vagyonának elvesztését nem lehet ráhárítani az árvákra, ezt az egész köznek viselnie kell. (Szőke Gyula : Ez a nemzeti becsület.) Az a paragrafus ugyan, amely megemlékezik a íiadikölcsönről, jó időre tolja ki ezeknek a kötvényeknek valorizációját, de lelkemből meg vagyok győződve róla, hogy semmiféle törvény nem örökkétartó és nem örökidőkre ké23*