Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-19

Az országgyűlés felsőházának 19. ülése 1927. évi november hó 25-én, pénteken. S megpróbáltatásainkból is. Nekünk volt, van és lesz történeti hivatásunk, (Ugy van! Ugy van! a ház minden oldalán.) A sorscsapások nem sújtják agyon azt a nemzetet, mely felett az élniakarás elszántságának és a történeti hivatásba vetett hitnek oly héroszai őrködnek, mint a tizenkilencedik század nagy triá=za. Ne állitsuk egyiket a másikkal szembe, inkább áldjuk a Gondviselést, hogy ily nagyságok a magyar Géniusz termékei. Az egészséges magyar néplélek köztudatában nyilatkozott meg minden szőrszálhasogató essayt elhomályosítólag a legszebb s a legtalálóbb jellemzés. Kell-e szebben és találóbban jellemző megnyilatkozása a magyar lélek bensőségének, midőn a nemzet lelkébe fogadta Kossuthnak azt a szólamát, hogy Széchenyi István a «legnagyobb magyar», midőn a néptudat közkeletűvé tette a maga közvetlenségével a «Kossuth apánk» szeretettől sugárzó jelszavát, midőn Deák Ferencet a «haza bölcse» néven tiszteljük mindnyájan. A magyar köztudat e felemelő megnyilatkozása nem állítja szembe a XIX. század e nagy történelmi alakjait, mert érzi a lélek mélységében fakadó azt az elismerést, hogy Magyarország öncélú állami függetlenségéért a maga idejében az idők követelte móds2erekkel és eszközökkel a haza iránt tartozó kötelesség felelősségteljes terhét viselte mindegyikük. Érzi, hogy az egyik életének munkája a másikéba fonódott. Érzi, hogy Széchenyi felrázta aléltságából a nemzetet, a szabadságharc élén pedig csak Kossuth állhatott, érzi, hogy Deák jól Ítélte meg a helyzetet, midőn Kossuthnak 1848-ban utiát nem állta, mert ez teljes jogfeladást, az 1848-iki törvények eltörlését vonta volna maga után és ez válhatott volna igazán végzetessé a nemzetre nézve, mert az 1867-iki kiegyezés alapjául nem szolgált volna az 1848-iki alkotmány jogfolytonossága. Történelmi nagy értékeink fényére nekünk talán sohasem volt nagyobb szükségünk, mint a mai kegyetlenül megcsonkított állapotunkban. (Igaz ! Ugy van !) Ma függetlennek nevezik hazánkat. Ebből a trianoni függetlenségből azonban nem kérünk. (Ugy van! Ugy van! a Ház minden oldalán.) Ez a függetlenség ezredéves hazánkra alkalmazva csaknem gúnynév, mert az idegen beavatkozásoktól függő lealázó állapot, Szent István koronája területének rettenetes szétmarcangolása, véreink millióinak idegen uralom alá hajtása ellentéte annak a függetlenségnek, melyet a magyar állam öncélusága a betöltött és betöltendő történeti hivatásának teljesítésében joggal megkívánhat. (Ugy van ! Ugy van !) A magyar nemzeti energia, a magyar nemzeti feltámadás ebben meg nem nyugodhatik. A szabadságszerető nagy népek, akik Kossuth Lajos működésének és körükben tartózkodásának emlékét ma is hűen őrzik, hála Isten, már észreveszik a rajtunk elkövetett nagy igazságtalanságot. Kezd mégmozdulni a lelkiismeret és amikor ma hálával gondolunk a nemzeti akarás nagy képviselőjére, sohase felejtsük el e szavait : »Veszve csak MZ 3> nemzet lehet, mely lemondott önmagáról.« Mi nem mondunk le. mi az élniakarás teljes energiáiával és feltétlenül bizva a magyar igazság győzelmében, akarjuk uj életre támasztani kegyetlenül és igazságtalanul megcsonkított hazánkat. (Élénk helyeslés és taps.) Ebben a gondolatban, ebben az érzésben mindnyájan együtt vagyunk. (Éljenzés és taps.) Most pedig, midőn rátérünk napirendünkre, elsősorban március tizenötödikéne < nemzeti ünneppé nyilvánitásáról szóló törvényjavaslat tárgyalására, inditványozom, hogy a törvényjavaslat a következő — Kossuth Lajos örök érdemeinek és emlékének törvénybeiktatásáról szóló — törvényjavaslattal együttesen tárgyaltassék, minthogy e két javaslat egymással szorosan összefügg. (Helyeslés.) Kérdem tehát a t Házat, méltóztatnak-e ezen iDditványómhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Ház a két törvényjavaslat együttes általános tárgyalásához hozzájárult. Ezzel kapcsolatban bejelentem, hogy a közjogi és törvénykezési, valamint a közigazgatási együttes bizottság a két javaslat előadójává Simontsits Elemér felsőházi tagot választotta meg. Felkérem tehát Simontsits Elemér előadó urat, hogy a két javaslatot ismertetni méltóztassék. Simontsits Elemér előadó : Nagyméltóságú Elnök Ur! Tisztelt Felsőház! Amint tudni méltóztatnak, a ministerelnök ur Ö Excellence ája a Képviselőházban két törvényjavaslatot nyújtott be, amelyek egyike március tizenötödikének nemzeti ünneppé nyilvánításáról, másika Kossuth Lajos örök érdemeinek és emlékének törvénybeiktatásáról rendelkezik. A Képviselőház a két törvényiavaslatot a maga részéről elfogadván, azokat alkotmányos tárgyalás és hozzájárulás végett a Felsőházhoz tette át. A Felsőház közjogi, törvénykezési és közigazgatási bizottságai ezekkel a törvényjavaslatokkal együttes ülésükben foglalkoztak és azokat azzal a bizottsági javaslattal terjesztik a t. Felsőház elé, hogy a javaslatokat abban a szerkezetben és szövegezésben, amelyet nekik a Képviselőház adott, általánosságban és részletekben elfogadni méltóztassék. (Helyeslés.) Félreismerném feladatomat, ha itt, a magyar országgyűlés Felsőházának szine előtt ennek a két törvényjavaslatnak bővebb indokolásába belebocsátkozni szükségesnek tartanám, hiszen mindanynyian tudjuk és érezzük, hogy ez a két törvényjavaslat csakugyan a nemzet osztatlan közérzületének és egybehangzó közvéleményének általános követelménye. Ha ennek dacára az együttes bizottságok nyomtatásban is szétosztott jelentéséhez mégis pár szót hozzáfűzni bátorkodom, ugy az inkább annál a köteles alkalmazkodásnál fogva történik, amellyel az előadói tiszt hagyományainak tartozom. Felvetődött a kérdés, vájjon a mi hazánknak mai, Trianon által rákényszeritett helyzetében, amikor a nemzet fen m áradásáért folyó küzdelem sikere a nemzet minden munkásának kettőzött erőfeszítésétől függ, vájjon helyes-e az ünnepnapok számát szaporítani ? Nem akarok ezen kérdés elől kitérni, annál kevésbé, mert ennek az elvi alapnak jogosultságát magam is elismerem, amennyiben magam is azon a felfogáson vagyok, hogy a mi mai helyzetünkben a legelső politikai szabály, hogy bármit készülünk is tenni, tekintetünket előbb a Trianon által teremtett helyzetre függesszük, hogy ennek a helyzetnek veszélyein mérve le elhatározásaink helyességét : ennek a helyzetnek kül- és belpolitikai követelményeihez igazithassuk minden szavunkat és minden lépésünket. Ám lássuk, hogyan áll a kérdés ebben a vonatkozásban ? Egészen eltekintve itt most az ünnepnek a hitélet terén bírt magasztos jelentőségétől és nagy fontosságától, amely elsősorban talán abban áll, hogy a hétköznapi küzdelem gondjaiba elmerült hivő felemelkedik az ő Istenéhez, hogy vele közvetlenebb kapcsolatot keressen és találjon, eltekintve, mondom, ettől, kétségtelen dolog, hogy az államnak, mint gazdasági organizmusnak, az államnak, mint gazdálkodó alanynak, érdeki szempontjából tekintve az ünnepnapok számának nagysága kerékkötő a termelés versenyében. De annak dacára, hogy ez igy van, semmi kétségem sincs aziránt, hogy március 15-ének