Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-27

Az országgyűlés felsőházának 27. ülése a háborús szolgalat, a közalkalmazottság, azutáni a különféle foglalkozási ágak, ezeknek jelentősége és a törvényhatóságok közt való megoszlás. Nem foglalkozhatom mindegyikkel, de azzal az elosztódással mégis foglalkoznom kell, amelyben az egyes foglalkozási ágak van* nak képviselve. Az őstermeléssel foglalkozó lakosság, amely nálunk az egész lakosság 55%-a, a középiskolákban mindössze 14—15%-kai van képviselve. A.z értelmiséginek minden rétege — összeadva minden vonatkozását annak, amit értelmiség alatt értünk — amely 13%-a a lakosságnak, 32%-kal van képviselve. Ellenben a 24%-os ipari, kereskedelmi és hiteli foglalkozásokban levő lakosság 46%-kai van képviselve a középiskolákban. (Az elnöki széket báró Wlassics Gyula foglalja el.) Az egyetemeken valamivel javulnak ezek az arányosítások, mert az egyetemeken 16%-kal van képviselve az 55%-os, őstermeléssel foglalkozó lakosság, 33%-kal a 13%-os értelmiség, de még itt is, — a megszorítások ellenére — 35%-kai van képviselve a 24%-os iparral, kereskedelemmel és hitellel foglalkozó szülőktől származó gyermekek csoportja. Ez a nagy statisztika az országban. Kiváncsi voltam arra, vájjon épen Budapesten milyen arányok vannak a különböző foglalkozások között ési összeszámoltam különböző kerületben lévő és különböző tipusu három középiskolában a nyolcadosztályu tanulókat, összesen 145-öt. Ebből a 145 tanulóból 53 közalkalmazottnak gyermeke, 92 nem közalkalmazotté. A 92-ből több mint a fele — 53% — összesen 49 az olyan gyermek, aki ipari, kereskedelmi és hiteli foglalkozásban lévő szülőktől származik. Hogy ezek a foglalkozások hogy oszlanak meg felekezetek között, hogy az ipari, kereskedelmi és hiteli foglalkozásúak legfőképen milyen felekezetben vannak, azt tegnap Teleki őexcellenciája és Szily őméltósága, ma Glücksthal őméltósága ugyancsak kifejtette, megmondván azt, hogy az ebben az osztályban lévők többnyire nem keresztények. Nekem, nem lehet semmi néven nevezendő kifogásom valakinek foglalkozása ellen, az ellen sem lehet semmi kifogásom, hogy némely foglalkozású osztályokban nagyobb az anyagi erő, az a Karat és az ösztönösség arra, hogy gyermekeiket szellemi pályára, az egyetemre küldjék. Kifogásom legfeljebb arra nézve volna, amit Pálóczi Horváth István ur őméltósága mondott. T. i. ott volna kifogásom, hogy az őstermeléssel foglalkozó szülőktől származó gyermekek bizonyos rétege egyáltalában lemarad a szellemi képzettségben. A nagy kulturcélok mellett, amelyek előttünk vannak, amelyeket a kultuszminiszter] ur elénk ad, továbbá — még egy ok—a nagy leszegényedése miatt a régi köztartási intézeteknek, konviktusoknak, ezek a gyermekek már egyáltalában nem jutnak hozzá kellő mértékben a szellemi képzettséghez, holott itt kifejezte Palóci Horváth őméltósága, és én, mint régi tanár, tapasztalatból vallhatom, hogy ezek között a gyermekek között, az ugy mondott parasztgyermekek között nagyon sok igen tehetséges gyermek van. (Ugy van! Ugy van!) Talán nem luminozitás tekintetében, de én nem is a luminozitásról, hanem; azokról a bizonyos tanulóerényekről beszélek, amelyek ezekben a gyermekekben megvannak s ezek: a kitartás, az odaadás, a törése-marása önmagának, hogy dolgozzék, és mindenekfelett az, hogy ezeknek a gyermekeknek nevelése és tanitása sokkal kevesebb költségbe kerül azért, mert 102$, évi március hó 14-én, szerdán. 133 ezeknek a gyermekeknek kevesebb igényük is van. (Ugy van.) Ha most már ennek a törvényjavaslatnak alapján ezeket a szempontokat mind együtt kell tartani, amikor az elosztás megtörténik, akkor ez a törvényjavaslat teljesen abszurd. Ugy tetszik nekem, hogy ez teljesen abszurd. Még pedig azért, mert amikor a törvényjavaslat egyenesen nem szelektál többé, hanem specifikál, azt mondja, hogy: közalkalmazott gyermeke, őstermelő gyermeke, ipari-kereskedelmi pályán lévő gyermeke, tuljadonképen mit mond? Kiélezi a figyelmet ezek iránt a foglalkozások iránt egyfelől, másfelől pedig azt jelenti, hogy a pálya jelentősége gyakorlatilag csak az lehet, hogy amelyik pályáról többen jelentkeznek, azok több helyet fognak kapni. De csak kicsiny, viszonylagos igazságosság is a helyeknek a felvettek között való elosztásában alig lesz lehetséges. Én meghajlom az előtt a nagy készség előtt, amely a kultuszminister ur őexcellenciájában van, amelyet letesz a törvényjavaslatba, hogy t. i. maga kivan felügyelni arra az, igazságosságra, tehát maga kivan felelős lenni azért, hogy itt igazságosan fog menni az elosztódás. Meghajlom azok előtt a kollegák előtt, akiknek kezében lesz az elosztás. De előrelátom azt, hogy ez rengeteg bonyodalomra, rengeteg vádaskodásra, — mint nálunk történik — rengeteg hirlapi meghurcoltatásra (Gr. Hadik János: És a protekciós rendszerre!) vezet. A protekció eddig is megvolt, de természetesen a protekciós, rendszert is beleértem. Minderre pedig ugyancsak nincs szüksége ennek a most erősen fejlődő magyar tanügynek. Ha tehát az történnék, hogy meghagytuk volna — ugy mint mondottam az előbbiekben — egyszerűen a szellemi képességet ós a jóelőhaladást, hozzá tettük volna ebben a törvényjavaslatban és törvénymódositásban, mégpedig erősen kiélezve, hogy a fajoknál szelektálni kell, vagyis az volna mondva, hogy t. i. egy bizonyos nemzetihiűség, sőt a nemzethűség nagy adagja szükséges és az erkölcsi megbizhatóság is, vagyis praktice, ha elhagytuk volna a zárójelet és ami azután következik; sokkal nyugodtabban volnék abban a helyzetben, hogy gondolkozzam azon, hogy ne szavazzame- meg ezt a törvénymódosítást, vagy ha a törvény módosításának indokolásába felvettük a Trianoni békediktátum 54., 55., 58. §-aiban kifejezett azt az elvet, hogy Magyarország kötelezi magát arra, hogy soha senkit nem fog érni semmi hátrány abból, hogy melyik fajhoz, melyik nyelvhez, melyik valláshoz, tartozik, a többi aggodalmaimat ellökve magamtól a törvényjavaslatot elfogadtam volna, igy azonban a törvényjavaslatnak annyira nehéz a kivitele, hogy a törvényjavaslatot nem fogadom el. Amikor az utóbbi dolgokról beszéltem, akkor már méltóztattak észrevenni, hogy némiképen áttértem a törvényjavaslatnak a társadalmi vonatkozásaira is. Áttérhettem annál is inkább, mert mielőtt ez a törvényjavaslat alakilag megjelent volna, már a társadalom ezzel a kérdéssel előre foglalkozott, a társadalom a maga nézeteinek kifejezést adott, a társadalom soha nem tartotta ugy, hogy az, 1920 :XXV. t.-c. egy kényszertörvény. Ezt ma igy lanszirozzák, de azt soha sem tartotta igy a magyar társadalom, nincs ott t. i. kényszer, ahol belátás van és a belátáshoz még meg*adás is járul. (Igaz! Ugy van!) Ez pedig tökéletesen megvolt a törvénynek alkotásában. Hogy nekünk a jövőnkért nem szabad túlprodukciót engedni, ez belátás