Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-27

132 Az országgyűlés felsőházának 27. ülése 1928. évi március hó 14-én, szerdán. vényesittessék, hogy valamely faj vagy felekezet korlátlan számban adhassa fiait, leányait a legfelsőbb iskolákba, hogy azokat diplomás pályára nevelje korlátlan számban. Hiszen kikerülvén az életbe, annál az Összetartásnál fogva, amely őket jellemzi, mindegyik fiát, leányát el tudja helyezni az intelligens pályákon, mig az ország 95%-át kitevő keresztény intelligencia gyermekeit csak állami alkalmazásba tudja elhelyezni. Ha azután ott betelt a szám, nincs hely számára, a legdurvább kézimunkára kényszerülnek vagy kivándorolnak Jászi Oszkár recipéje szerint és elpusztulnak a külföldön, amint Argentínában ezrek pusztultak el. (Ugy van! a jobbközépen.) De rámutatok arra, hogyha a tanszabadság igy értelmeztetnék, akkor sok visszaélés is következnék be, mert egyes fajok és felekezetek közös megegyezéssel, vagy talán külföldi fajtestvéreik, hitsorsosaik anyagi segítségével minden fiukat és leányukat nagy tömegekben képeztetnék ki a legfelsőbb fokú intelligenciára. Rámutatok itt a nagynémet, az alldeutsch mozgalomra, a Drang- nach Osten-re. amely a Kelet felé késziti elő magának az utat a mi hazánkon keresztül és rámutatok arra a tényre, hogy az utóbbi évtizedek alatt az országnak csaknem összes kereskedelmi és ipari vállalatai, pénzintézetei a zsidóság kezébe kerültek, ahol keresztény alkalmazottat alig-alig fogadnak be. (Ugy van! a jobbközépen.) Miért nem mérsékelik magukat zsidó polgártársaink és miért nem alkalmaznak ezekben a nagyvállalatokban számarányuknak megfelelően keresztényeket is és miért segítik elő keleti fajtestvéreiknek korlátlan beözönlését? (Ugy van! Ugy van! a .jobbközépen.) Az ősi ittlakó zsidósággal soha nem volt a magyar harcban, megfértek egymás mellett békességben. Ha ma szó lehet itt ellentétről az ország zsidó polgárai és a keresztény népek között, ezt annak lehet tulajdonítani, hogy túlsokan tódultak be a műveletlen zsidók a Keletről, akik elveszik a keresztények elől a teret. Ez az ország ezer éven át a mienk volt, kötelesek vagyunk ezt fentartani utódainknak és nem engedhetjük meg, hogy akár túlságos ügyességből, mondjuk talán nagyobb képességből, hivatottságból mások foglalják el előlünk véglegesen a teret. Később lehetetlen lenne ezt pótolni. Én annyira szükségesnek tartom a magyar faj máris nagyon megkésett védelmére ezt az u. n. numerus clausus törvényt, hogy bár jobban szerettem volna, ha az eredeti fogalmazásban maradna meg-, de ha a mélyen t. kormány ugy érzi és találja, hogy erre a változtatásra szükség van, ehhez is hozzájárulok. Távol áll tőlem, hogy eigty fajt, egy felekezetet megbélyegezni óhajtanék. A sáréra folt gondolata tőlem távol áll, csak a magyar fajnak védelmét kivánom ebben a törvényben, ami jogos. (Ugy van! a jobbközépen.) Én abban a változtatásiban, ami itt történik ezen a törvényen, nem látok semmi nagyobb módosítást. Eddi/? is a tanári karra volt bízva a felvétel, ezentúl is bizonyos megszoritásokkal az egyetemnek tanári karára lesz bizva az elhatározás. Köteles tisztelettel az egyetemi tanári kar iránt fel kell hogy tételezzem, hogy ők a magyar nemzet fiainak óhaját, kivánságát. létfeltételét szem előtt fogják tartani, amidőn gyakorolják az egyetemekre való felvételt. Teljes bizalommal a kormány elnök ur és a kormány iránt, a törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés a jobbközépen.) Elnök: Szólásra következik Wolkenberg Alajos őméltósága! Wolkenberg Alajos: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! A törvénymódosítást, amely előttünk fekszik, hivatásom és foglalkozásom szerint közioktlaitási és tanügyi igazgatási szempontból tekintem. Legelőször örvendenem kell annak, íhiogy ez a törvénymódosítás főszempontjának az egyetemekre és főiskolákra való bocsáttatásnál az elvégzett tanulmányok eredményét és a szellemi képességet teszi. Ennek a normának folyományaképen a dolog ugy áll, tiogy az érettségizett if jakból 42% követelheti joggal aizt, hogy egyetemi tanulmányokra bocsáttassék, inert az a 42% vagy jelesen vagy jól állotta ki az érettségi vizsgálatot; vagy pedig azért, mert ugyanez a 42% volt tulajdonképen az^ amely a múlt esztendei ösztöndíj törvény alapján ösztöndíjra érdemes volt. Az érettségizett ifjaknak száma azonban, akik felsőbb tanulmányokra, szellemi munkáriai lépnek, nálunk évenként 76—77%-a az érettségizett tanulóknak azok mellett a korlátozások mellett is, amelyek ma vannak. Ez a kontingens kitesz évenként 3000—3500 hallgatót. Látnunk kell, hogy vájjon ez a kontingens milyen módon állja meg a helyét az egyetemeken. Erre nézve a következőket jegyzem meg: Ennek (a kontingensnek 69%-a, egyetemesen tekintve, zökkenés nélkül, bukás nélkül teszi le vizsgáit. Korányi Őméltóságának kedvéért, aki a bizottság ülésén beszélt erről a dologról, megjegyzem, hogy ez a százalékszám legkisebb az orvoskaron ós legkisebb a budapesti orvoskaron, mert mig általában az orvosi karokon 52% az, amely zökkenés és bukás nélkül teszi le vizsgálatlaát. a budapesti orvosi fakultáson csak 45%, Ez a dolog nekem egy nagy tényt relevai és pedig azt a tényt, hogy a mi magyar középiskoláink és főiskoláink arányosan lépést tartanak a tehetség megítélésében, tehát abban, hogy kik Valók tulajdonképen szellemi munkára,. Ha összehasonlítom az érettségit tettek számát és azoknak számát, akik vizsgálataikat az egyetemen zökkenés és bukás nélkül leteszik, azt találom, hogy az utóbbiak 53%-át teszik ki az összes érettségizetteknek. Ennélfogva naigyon természetesen mindenki eltalálhatja az én véleményemet. Én erős, biztos alapját annak, hogy kik menjenek egyetemre és szellemi munkára, egyesegyedül a tanulmányi előmenetelben és illetőleg a szellemi képességekben látom. Természetes dolog azonban, hogy ugyancsak ebből a törvényjavaslatból kiveszem* azt a részt, amely azt mondja, hogy nemzethűség és erkölcsi megbízhatóság, mert a_ nemzethűség és erkölcsi megbízhatóság normájának ott kell lennie. Ezt meg kell nézni, külön kell hangsúlyozni és alá kell húzni Magyarországon, mert — csak konstatálom és nem fogok tényeket felhozni — nagyon sokat csalódtunk, csalódunk és fogunk csalódni a fajokban. Ez tehát tulajdonképen szintén a faji kiválasztáshoz tartozik. Bátor vagyok megmondani, hogy én minden néven nevezendő teória elhagyásával — teóriákkal ebben a dologban nem lehet ma_ foglalkozni — mint tényt veszem azt, hogy nálunk bizonyos korlátozás van. Akárhová megyünk ezen a világon egyetemre, akármelyik országba megyünk, mindenütt van bizonycs korlátozás. Nálunk Magyarországon is van és ezt a korlátozást úgy veszem, mint tényt. Ha most már nézem a többi normákat, amelyeket ebbe a törvénymódosításba a kormány felvett, — ugyebár nem szükséges talán elsorolni ezeket — a legfőbbek: a rokkantság,