Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-27

130 Az országgyűlés felsőházának 27. ülése 1928. évi március hó 14-én, szerdán. sághoz fordult tehát, hogy az adjfa meg neki a szükséges utasítást. A helytartóság rövidesen felelt és azt mondotta: A legfelsőbb királyi kézirat azt tartalmazza, hogy ámbátor Flei­scher Ábrahámnak nincsen sem polgári, sem politikai joga és ámbátor Fleischer Ábrahám sem a bíróságok előtt, sem a; közigazgatási hatóságok előtt nem jelenhetik meg, minden­nek dacára »zur höheren Geistes- und Sitten­bildung«, vagyis magasabb szellemi és er­kölcsi nevelése érdekében a király ekíendelte, hogy ugy ő, mint mindenki, aki utána követ­kezik, az egyetemre felvétessék. (Mozgás a jobbközépen.) Csak kedves apróság, csak kis világhistó­riai jelenség az egész, semmi egyéb, de össze­hasonlításra ad nekünk alkalmat, hogy mig 100 évvel ezelőtt, 1828-ban, amikor nem volt a zsidónak semmi joga, amikor jogfosztott volt teljesen, amikor nem volt sem polgári, sem po­litikai joga, megengedték neki az, egyetemre való felvételt, amig akkor a koronás király ren­delte el, hogy az egyetemre fel kell venni ma­gasabb erkölcsi 'és szellemi kiképzése érdeké­ben, addig most, száz évvel később, amikor el vagyunk ismerve, amikor recipiálva vagyunk, nem vesznek fel minket az egyetemre egészen egyszerűen azért, mert höhere Geistes- und Sittenbildung nem kell a zsidónak, az teljesen felesleges, szociálpolitikai szempontból pedig útját állják annak, hogy a zsidó tudományos ismereteit gyarapithassa, vagy hogy ilyen pá­lyára léphessen, mert ez az adott körülmények között feleslege® és káros. Egy pillanatra azzal a kérdéssel is legyen szabad foglalkoznom, hogy azzal a kétezer zsidó fiúval, aki állandóan a külföldi egyeteme­ken van, voltaképen mi fog történni. Az a pénz, amelyet kivisznek, kétségtelenül egy szegény országra nézve igen sok. Egy-egy ifjú csak 1 dollárt kap havi segitségképen, de saját ere­jéből ezt pótolnia kell, mert a megélhetés ab­ból lehetetlen és számitásom szerint Vi millió pengő az az összeg, amely havonkint szüksé­ges arra, hogy ezek az ifjak odakint a külföl­dön elláttassanak, tehát 3,000.000 pengő kell egy esztendőre. Ha ezek a fiatalok hazajönnének tudománnyal megrakodva, ismereteikben meg­gyarapodva, akkor ez invesztició volna. így teljesen kárba veszett kapitális ez az összeg, mert megnyugtatom Berzeviczy őexcellenciá­ját, hogy ezek a fiuk nem jönnek haza. A_ kor­mánynak is az az intenciója, hogy ne jöjjenek haza, mert ha az intenció az volna, hogy haza­jöjjenek, ez voltaképen ellenmondás volna ma­gával a törvényben lefektetett intencióval, amely ^azt kívánja, hogy ne szaporitsák a szel­lemi proletariátust. Már pedig, hogy melyik egyetemen nyerte képzettségét az illető, az a szellemi proletariátus szempontjából teljesen mindegy. De tudom, nem jönnek vissza. Beszéltem velük a Sorbonne-on, beszéltem velük az itáliai egyetemekeni; mindmegannyi sirva mondta el számkivetését az országból. Méltóztassanak megengiedni, őszinte, becsületes volt az a könny, melyet azok a zsidó fiuk ejtettek. A Sorbonne-on az történik, hogy a kvalifikáció és kvalitás szem­pontjából első kétszáz diákról a francia állam gondoskodik, azok a magyar zsidló diákok pe­dig, akik a Sorbonnie-on járnak, kivétel' nélkül belül vannak a kétszázon. Ez szociálpolitika! Ez nem sántit, ez két lábon jár. Az olasz egye­temeken végzett fiuk pedil2? elhelyezkednek Itá­liában, nagy örömmel 1 veszik őket orvosoknak, elismerik az ő kvalitásaikat s amikor a kul­tuszminister ur őexcellenciája lent járt Itáliá­ban, nem egy zsidó gyérekre mondották neki azt, hogy legelső azok közül, akik ott vannak. Az ember önkéntelenül elgondolkozik: vol­taképen milyen szerencsés az emberiség, hogy egy Einstein, a modern Euklides, egy Bergson, egy Herz, aki az elektromosságot revolueio­náita, nem maradt kivül az egyetemen és nem magyar földön látta meg a napvilágot abban a korban, amely őt az egyetemi tanulás lehe­tőségeiből eselíleg kizárta volüa, Jól vigyázzunk, igen t Felsőház! Vigyáz­zanak a konzulok! A kulturhistória kíméletlen és kegyetlen és nem ma Ítélkezik, hanem a távoli jövőben, a mai generációnál későbbi korokban. Nem hiszem, hogy a kulturhistória Magyarországnak ezt az aktusát ki fogja emelM, mint a modern civilizációnak, a modern kultúrának egyik kiemelkedő momentumát. Vigyázzon a kultuszminister ur. A magyar kulturhistóriában számára aranylap tevődik össze arany porszem ékből. Ez már látható ala­kot öltött. De ha volna a kulturhistóriában összeférhetetlenség, akkor én bátor volnék be­jelenteni azt, hogy azzal a nagy és széles kul­turprogrammal, amelyet Klebelsberg Kuno képvisel, — nem, reprezentál személyénél fogva — összeférhetetlennek tartom a numerus clau­sus törvénykéjének képviseletét és reprezentá­íását. S még egyre kell vigyázniok a konzulok­nak, igen t. Felsőház, Ezt a szerencsétlen or­szágot újból fel kell épilteni s mi zsidók száz­ezren és százezren várjuk parancsunkat és el­helyezkedésünket. Istenfélelemmel mondom, hogy a felépítéshez való jog isteni joga a zsidónak s Istentől vállainkra rárakott köte­lesség. Semmiféle emberi rendelkezés, mostoha 'iörvényhozás sem tudja ezeket a jogokat és ezeket a kötelességeket eltörölni és ezért én a javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés szélső­baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Löw Immánuel őméltósága. Löw Immánuel: Nagyméltóságú Elnök ur! Mélyen t. Felsőház! Engedjék meg, hogy egy visszaemlékezéssel kezdjem. 1871. február 3-sn meghalt az első magyar kultuszminister, baro Eötvös József. Én akkor a szegedi kegyesrendi gimnázium VIII. osztályának tanulója voltam. Az iskola gyászünnepet ült a szegedi régi vá­rosházán s az igazgató megbizásából az emlék­beszédet én mondtam. Ha akkor az én kegyesrendi tanáraimnak, akiket még poraikban is áldok, valaki azt mon­dotta volna, hogy 57 esztendő múlva Szeged képviselője, Eötvösnek hivatali utódja egy ilyen visszakozó javaslattal fog élni, akkor az én akkori piarista tanáraim összenéztek volna és azt mondották volna: ez lehetetlen. Csodálkozással kell köszöntenem, ezt a ja­vaslatot, mert nem tudom megérteni, hogy olyan nagy koncepciójú, kiváló kulturpoli­tikus, mint a kultuszminister ur, hogyan szán­hatta rá magát arra, hogy ezt a javaslatot képviselje; igaz, hogy kelletlenül képviseli és csak néhány esztendőre. A kultuszminister ur nélhány nappal ez­előtti vezércikket irt az egyik újságban. Ebben a vezércikkben azt irta, hogy a ministerelnök ur debreceni beszéde korszakot alkot, mert az őszinteség, a nyíltság uj metódusát 'és uj stílu­sát inaugurálta. Mélyen t. Felsőház, ez a ja­vaslat és ennek indokolása még a debreceni beszéd előtt készült, nem csodálkozom tehát azon, hogy az a köteles nyíltság, amelyet Deb­recenben követeltek, nincs meg benne,

Next

/
Thumbnails
Contents