Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-27

Az országgyűlés felsőházának 27. ülése jön. Ezt leszek bláior pár rövid szóval beigazolni. Az áll a törvényjavaslatban, hogy figyelembe veendő — ez az utolsó sorban áll — a kereskedő fia. A zsidó — amint előbb hallottuk — túlnyomórészt^ kereskedőnek a fia és a kereskedők számaránya az országban körülbelül 5%. Ennek következtében, ha a statisztikai számarányt veszem alapul, ugy pro futuro a felvétel az egyetemen ennek az 5%-nak fog megfelelni. De van ott még egy szó: »jelentőség«. Kérdés, mekkora a kereskedelem jelentősége? Az előbb voltam bátor mondani, hogy határtalan s igy is van, különösen most, csonka Magyarországon. A mezőgazdaság, az ipar annyira, amennyire a röghöz van kötve s az egyetlen foglalkozás, amely a határon átugrik, a kereskedelem, amelyre azt szoktuk mondani, hogy az irredentának a pionírja. Ezt odaát a határokon túl jól tudják és a vexatura, amelynek ki van téve a kereskedő, kizárólag ezen alapszik, innen származik, csak mi nem tudjuk. A kereskedőt a falusi szatócs mértékével mérjük!, nagyobb vonatkozásai előttünk mintha ismeretlenek volniáinak. Ha kereskedő fia jelentkezik tehát felvételre az egyetemen, nemcsak a szám a mérvadó, hanem a jelentőség is, amelyet a kereskedelemnek tulajdonítunk. Fájdalom, — ennél a törvényjavaslatnál is hangsúlyoznom kell — ez arra fog vezetni, hogy a zsidó ifjú az egyetemre nem fog felvétetni azért, mert a kereskedelemnek Magyarországon számbelileg és jelentőség tekintetében is teljesen alárendelt szerepet tulajdonítanak. A kultuszminister ur azzal indokolja meg a törvényjavaslatot, hogy szociálpolitikai okok késztetik a kormányt ennek a javaslatnak előterjesztésére, mert nem lehet a szellemi proletariátust növelni azzal, hogy az egyetemre beboosássunk mindenkit, aki a tudományosságot keresi. Akármilyen legyen a szelekció, akár olyan, amilyenre Berzeviczy őexcellentiája rámutatott — kétségtelen, hogy ez az egyetlen akceptábilis szelekció, — de még ebben az esetben sem tudom elfogadni a törvényjavaslat szociálpolitikai jelentőséget. A törvényjavaslat szociálpolitikai jelentősége sánta, amint a német tudományosság mondja: die hinkende Socialpolitik. Mit jelent ez? A szociálpolitika megköveteli azt, hogy arról, aki valamely más szempontokat szolgáló rendelkezés súlya alatt kizáratik, gondoskodjék a szociálpolitika, hogy mi történjék vele. Ha csak azokról volna szó, akik az egyetemről vannak kizárva, de itt van a B.-listások óriási hadserege, a magántisztviselők nagy száma! Napról napra emelkedik az elbocsátottak száma. Most is arról van szó, hogy pénzintézeteinkre vonatkozólag a kormány állítólag azt kívánja, hogy fuzionáljanak, vagyis kevesebben legyenek, ami újra azt jelenti, hogy sok száz magántisztviselőt kell elbocsátani, sok százan fogják kenyerüket veszíteni. Itt van az automatikus numerus clausus, £tZ cl túldimenzionalizáltság, amely a foglalkozások terén mindenütt látható és amely kidobja magából a felesleges elemet. Itt járkálnak ezrével az országban foglalkozásnélküliek olyan sorban, mint a diákok, akiket nem lehet felvenni az egyetemre. Vájjon a szociálpolitika gondoskodik-e ezekről? Vájjon jogos-e, hogy az állam itt azt mondja: nem lehet mindent az államtól kérni, menjen és keressen magának foglalkozást. Igen,, ez teóriában szép, a gyakorlat azonban ezt nem ismeri. Bizonyára a Felsőháznak minden igen t. FELSŐHÁZI NAPLÓ. H, 1928. évi március hó 14-én, szerdán. 129 tagja naponkint jön abba a helyzetbe, hogy protekciós kérvényekkel valakinek elhelyezését kellene elősegítenie. Fájdalom, nem tudunk segíteni semmit, ebben az országban az elhelyezkedés lehetetlensége kérlelhetetleniül megnövekedett. S akkor mélyen t. Felsőház — fájlalom e kifejezés kiejtését is — ködszerű fátyolban előáll a felesleges ember silhuette-je. Hát ebben az országban, amely sok százezer embert vesztett el a harctéren, 12 milliót veszített egy gyilkos békekötés folytán, még van felesleges ember? Igen van, százával, ezrével, tízezrével. Ez a sok felesleges ember tömegével keletkezett Trianon folytán — minden csak Trianon folytán. Emberek milliószámra, akiket a magyar állam tanított meg dolgozni, elszakittattak gyökereiktől, idekerültek egy nagy fővárosba, elszakitva onnam, ahova eddig szálaik és gyökereik fűzték. Szinte szükséges annak felemlítése, hogy ha ebből a javaslatból törvény lesz. méltóztassék a gazdásági tárcáknak tárgyalás és megfelelő törvényhozási előkészítés végett kiadni azt a kérdést: mi történjék a felesleges emberrel, mi történjék azzal a sok emberrel, aki a törvényes és az automatikus numerus clausus következtében ebben az országban nem tudíja megtalálni kenyérkeresetét, elhelyezkedését. Méltóztassanak elhinni, hogy ez van olyan fontos és olyan szüksélges törvényhozási munka, mint az, amellyel ma foglalkozunk. (Ugy van! a közéven.) Nem kívánom az igen t. Felsőház türelmét sokaiig igénjybevenni, de egy-két szempont hangsúlyozására még bátor vagyok felhívni az igen t. Felsőház figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy a tudományosság és a kenyérke eset nem szinonim fogalom. Az hogy valaki felvételt keres az. egyetemre és tudományosságra kíván szert tenni, még nem jelent semmit, nem jelent elhelyezkedést, nem jelenti azt, hogy ebben az országban többen vannak egy-egy pályán, mint ahánynak lennie kell. Én olyan lateiner gőggel mondom és vallom azt, hogy csak a tudományosság ér valamit, hogy még a gazdasági pályákon is szükséges volna, hogy mindenki a legmagasabb iskolákat végezze el, mert a nemzetközi versenyben csak lígy fogjuk megállani helyünket, ha a mi kereskedőink, iparosaink, végig minden foglalkozási kör egy centiméterrel magasabban fognak állani a tudományosság és a kultúra dolgában, mint a szomszéd államok polgárai. Méltóztassanak akárhová elmenni, a doktori címeket már a cégtáblákon találjuk, a doktori címeket már tömegesen találjuk a tőzsdén, de ebből semmi hátrány nem keletkezik. Most egy kis reminiszcenciát hadd mondjak el. Régi fóliánsokból merítem ezt, épen száz évvel ezelőtt történt a dolog. Szálz esztendővel ezelőtt egy zsidó fiatalemberrel történt a következő eset. Úttörő volt, megérdemli, hogy ebben a diszes teremlben nevét felemlítsem: Fleischer Ábirahámnlalk hívták. Fleischer Ábrahám elment a pesti egyetemre, felvételt kért a jogtudományi fakultásra. Méltóztatnak tudni, hogy az, egyetem azelőtt Nagyszombaton volt, ott ilyesmit nem lehetett kérni, mert Nagyszombatnak privilégiuma volt, hogy zsidó nem léphette át a város határait. Kétségtelenül innen víaln az a kolosszális felvirágzás, amit azután Nagyszombat látott. A dekáin ránézett az ifjúra, nem tudott vele mit csinálni. Hogyan is jöhetett valaki a jogi fakultásra, akinek semmi polgári és politikai joga nincsen? Nem tudott mit csinálni, a helytartó 20