Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-27
126 Az országgyűlés felsőházának 27. ülése 1928. évi március hó 14-én, szerdán. az mondatott, hogy ez a törvényjavaslat csak az antiszemitákat akarja megnyugtatni. Ennek a törvényjavaslatnak t. előadója. Mátrai felsőházi tag ur, tegnapi beszédében igen sok szép és jó dolgot mondott, amely felemelőleg hatott mindnyájunkra. Egy mondása ütötte meg fülemet és kapta meg lelkemet, amikor arra mutatott rá az előadó ur, hogy az a törvény, amely a vallás alapján szolgáltatja ki az igazságot, az nem törvény, az soha sem válhatott Magyarországon törvénnyé. Az előadó ur hivatkozott Trianonra és a trianoni állapotokkal kapcsolatban akarta megmagyarázni ennek törvényjavaslatnak szükségszerűségét. Én is hivatkozom Trianonra, de más vonatkozásban. Trianon a magyar szent korona területének kétharmadától fosztott meg bennünket; három és fél milió magyar testvérünk idegen uralom alá került, óriási csonkításokat vitt tehát véghez ez a szerződés. Kérdem, nem elég-e már a csoukitásokból, kérdem azt, hogy mi magyarok arria vagyunk-e kárhoztatva, hogy csonka Magyarországon, ezen a kis darab területen, ezen a tizenhat vármegyén, nyolcmillió lakossággal biró területen továbbra^ is dúljon a testvérharc, hogy egymást emésszük a helyett, hogy összefognánk a nagy nemzeti munkának, a nagy nemzeti céloknak előmozdítására 1 ? Azt hiszem, ha mindenki becsületes igyekezettel és akarással öszszefog a zisidó testvérekkel együtt a közös nagy nemzeti munkának az elvégzésére, sokkal több és sokkal nagyobb eredményeket fogunk elérni, mintha fajbiológiai és antiszemita magyarázatokkal és teóriákkal fogunk ezzel a kérdéssel foglalkozni. Én a törvényjavaslatot nem fogadom el az általános tárgyalás alapjául sem. Nem azért nem fogadom el, mert talán soknak tartanám azt a haladást, amelyet némelyek ebben a törvényjavaslatban látnak, vagy aibbba bele akarnak magyarázni, de nem fogladom el azért, mert abban az alakjában is, amelyben elénk van terjesztve, nézetem szerint 'sérelmes a magyar ügyre; sérelmes ez a törvényjavaslat az alkotmányosság szempontjából, sérelmes a magyar kultúra szempontjából és sérelmes abból a szempontból, hogy addig, amíg Magyarországon ilyen törvény lesz, a társadalmi béke és rend valóban nem fog helyre állni. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Éljenzés.) Elnök: Szólásra következik Glückstahl Samu őméltósága! Glücksthal Samu: Nagyméltóságú Elnök ur! Igen t. Felsőház! A numerus clausus kérdésnek számtalan vonatkozása van és ezért (tárgyaltátik, hol pedagógiai, hol biológiai, hiol jogi, hol szociális, hol gazdasági szempontból. Tárgyalható a klasszikus kor argumentációjával és tárgyalható világnézeti felfogásoknak egymással szemben való állitásával. Én valamennyi tárgyalási módot' járható útnak tartom, csak egyet nem. Mint a zsidó társadalom egyik exponált tagja, hangsúlyoznom kell az igen t. Felsőház előtt, hogy a külügyi vonatkozás az, amelyet mi a magunk részéről soha sem fogadtunk el. Első pillanattól kezdve tiltakoztunk az ellen, hogy a magyar törvényhozás szuverenitásának keretébe tartozó ez a kérdés bármiféle külpolitikai fórum, bármiféle külföldi fórum elé kerüljön. Trianonból — ugy mondottuk — nem akarunk jogforrást teremteni. Az a Trianon, amely az országban minden bánatnak, minden bajnak kútforrása, ne legyen a zsidók számára kútforrása annak, hogy politikai vagy társadalmi helyzetük megjavuljon. Ez volt álláspontunk és súlyt fektetek arra, hogy az igen t. Felsőház előtt ezt a szempontot kifejezetten a zsidó felekezet nevében hangsúlyozzam. Mielőtt fejtegetéseimnek voljtaképen tárgyára áttérnék, méltóztassanak megengedni, hogy a parlamentáris szokáshoz hiven Teleki Pál gróf őexcellenciájának tegnapi beszédére egy pár szerény megjegyzést tegyek. Teleki Pál gróf őexcellenciája azt a kérdést intézte a zsidókhoz, hogy voltaképen a faji jellegnek a megállapítása a régi törvényben és a törvényen kivül miért fáj nekik? Méltóztassék vérvizsgálatot végezni, méltóztassék a koponya formációjából következtetni, nem törődöm azzal és nem bánom, ha bármiféle fajhoz sorozzanak. A negtivum az, hogy ez a megállapítás azt jelenti, hogy nem tartozom a magyar néphez, hogy a mai magyar fajhoz nem tartozom, az a megállapítás, hogy ennek következtében jogaim vannak diminuálva, ez fáj, holott mi tudjuk azt, hogy a magyar géniuszban felolvadó munkánkban benne van szivünk minden dobbanása és minden munkánk a nemzeti munkába kivan belekapcsolódni. A válasz erre az, hogy idegen faj vagy mégis, nem tartozol hozzánk és nem vagy a mienk. Ebben az értelemben adom meg a választ: fáj a faji megállapításnál a negatívum; fáj az, hogy nem ismeri el ő és kivüle mások sem azt, hogy belekapcsolódtunk és belekapcsolódunk minden idegszálunkkal a magyar állameszmébe, á magyar nemzeti munkába. Nekünk is vannak hazafias fájdalmaink, hazafias vágyaink, hazafias ideáljaink. Nincs itt semmiféle különbség, egyformák vagyunk és ennek az elismerését kívánjuk a magunk számára. A gróf ur őexcellenciája még azt a szemrehányást is teszi a zsidóknak, hogy nem^ asszimilálódtak. Bocsánatot kérek a gróf ur őexcellenciájától, de az ő fejtegetéseinek komolyságához talán még sem illik az, az Aesopus-i játék, amelyet e kérdés körül játszik. Mi r vagyunk azok, akik a társadalmat elválasztó falakat, elkülönítéseket felállitjuk, mi vagyunk azok, akik kaszinókat létesítünk, amelyekből más felekezetűek ki vannak zárva és voltaképpen a gyengébb az, akinek az asszimiláció munkáját meg kell kezdenie 1 ? Az erősebbnek kell azt véghezvinni. Kezdje meg a gróf ur, hirdessen a maga körében szeretetet, hirdesse az asszimiláció szükségességét az erősebbnek a szempontjából; hirdessen az egyetemi ifjak között szeretetet és nem azt a lovagiatlan és nem férfias felfogást, hogy bántsák a gyengébbet. És azután kérdezze meg a zsidótól azt, hogy követi-e őt és az asszimilációnak általa megkezdett munkáját a zsidó nem fogja-e folytatni. A gróf ur egy statisztikát hozott, amelyre Simontsits őexcellenciája részben már felelt. (Gr. Teleki Pál: Tessék elkérni a Statisztikai Hivataltól az autentikus adatokat s akkor majd meglátjuk, melyik válik be!) Bocsánat, kegyelmes uram, nem vontam kétségbe statisztikai adatainak helyességét, — méltóztatik rögtön fejtegetéseimből látni — egyelőre csak annyit mondtam, hogy Simontsits őexcellenciája már rátért azokra, igaz csak negativ szempontból azt mondván, hogy ehhez hozzájárult a keresztény ifjúság azzal, hogy a kereskedelmi pályára nem akart rátérni, nem tartva ezt a foglalkozást uri foglalkozásnak. Én, a kérdésnek pozitiv oldalára kivánok rámutatni. A zsidóság évszázados törvényes gyakorlat, a társajdaloimnak hozzsászoktaitása, a maga vér-
