Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-19

Az országgyűlés felsőházának 19. ülése 1927, évi november hó 25-én, pénteken, Báró Wlassics Gyula és Beöthy László elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — Március tizenötödikének nemzeti ünneppé nyilvánitásáról és Kossuth Lajos örök érdemeinek törvényijeik tatásáról szóló törvényjavaslatok együttes tárgyalása. Felszólaltak : Simontsits Elemér előadó, Glattfelder Gyula, gróf Széchenyi Aladár, Berzeviczy Albert, Hanauer A. István, Józan Miklós, gr. Bethlen István ministerelnök. — Az ifjúság védelméről szeszes italok kiszolgá tatása ós szórakozó-helyek látogatása terén című törvényjavaslat tárgyalása. Felszólaltak: Kolossváry Mihály, Molnár János, Belatiny Artur, Petz Lajos, Baán Jenő, ifj. Mészáros István, Vass József népjóléti és munkaügyi minister. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : gr. Bethlen István, Vass József, Pesthy Pál. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 10 perckor.) (Az elnöki széket báró Wlassics Gyula foglalja el.) Elnök: Az ülést megnyitom. A jegyzőkönyv vezetésére Borbély György jegyző nrat, a felszólalók jegyzésére pedig Kühne Lóránt jegyző urat kérem fel. T. Felsőház! A mai ülés napirendjének! érdemleges tárgyalása előtt szenteljünk néhány percet a szünet idején körünkből örökre eltávozottak dicső emlékezetének. Alighogy megkezdettük szünetünket, bekövetkezett az, amit aggódó lélekkel mindannyian előre láttunk, Magyarország bíboros hercegprimásának, Csernoch Jánosnak halála. Még néhány héttel halála előtt 75-ik születésnapjáról e helyen megemlékezve, igaz örömmel juttattam el szerencsekivánatainkat ő hozzá, Felsőházunk díszéhez és büszkeségéhez, de már akkor mindaddig kifogástalan egészségű szervezetét megtámadta volt a gyilkos kór, hősies ellenállást kifejtő testi erői naprólnapra hanyatlottak, egyedül hivő lelke maradt meg változatlanul régi érinthetetlenségében. Keresztény hősiességgel készült elő földi utjának utolsó állomására s mig teste pihenni^megtért a hercegprimási székesegyház kriptájába, addig dicsőült alakja bevonult a nagy magyar prímások történelmi sorozatába. A nemzetiségleik lojális kezelésére döntő 'bizonyítékot szolgáltató tüneményes pályafutása, tót szüleinek szegényes szakolcai otthonától a legszentebb hagyományok patinájával bevont nagy alkotmányjogi, jelentőségű hercegprimási székig, ritka tehetség érvényesülése, igaz rátermettség méltó jutalmazása volt. Bölcs belátásu és biztos itéíetü, szenvedélyességtől ment szelleme, önzetlen, mindenkivel és minden üggyel szemben igazságos és méltányos lelkülete!, nagyobbsízalbásu szervező tehetsége s mindig megbízhatóan vezető keze, egyházfejedelmi FELSŐHÁZI NAPLÓ. II. méltóságában is megőrzött egyéni igénytelensége, lebilincselő közvetetleinísége ós szeretetreméltó egyszerűsége egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy az ország határain belül és kivül igaz tisztelet és általános nagyrabecsülés vegye körül. Kiválóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hazánk egyik legkatasztrofálisabb korszakában páratlan érzékkel, csodás tapintattal és ritka tárgyilagossággal, az ellentétek kiélezését kerülve^ ugy töltötte be felette súlyos terhű méltóságát, hogy annak erkölcsi tündöklését, jogi jelentőségét, az összeomlások ellenére is átmentette. Másfél évtizedig töltötte be a nagy magyar történeti egyház fejedelmi méltóságát s hogy ezen idő az egyház és állam szinte háborítatlan harmóniájának jegyében telt el, elsősorban neki köszönhető. Ö tudja, mi a kötelessége egyháza, de tudta azt is, mi a kötelessége az állam iránt. Senki nála erélyesebben sikra nem szállt, ha egyháza jogkörébe bármely hatalom jogtalanul avatkozott, de viszont senkisem őrizte nagyobb gonddal az állam és egyház békéjének azt az alaptételét, hogy az állami és egyházi hatáskörök tiszteletben tartassanak. (Ugy van! balfelől.) Ö nemcsak egyházának főpapja, hanem habzajának bölcs államférfia is volt. Ez a főpapi és államférfiúi bölcseség mindig arra ösztönözte, hogy a türelmetlen túlzás végleteitől megóvja híveit, a politikai szélsőségek mámorától visszatartsa honfitársait. Ö a keresztény felebaráti szeretettől áthatott azoknak a főpapoknak és államférfiaknak sorát diszitette, akik kerülik az összeütközéseket, s ha mégis összeütközések támadnak, ezeket tompítani, elsimítani, a megértés világosságával eloszlatni iparkodnak. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy ő azok sorából való lett volna, akik sarokba teszik a küzdelem fegyvereit akkor, amidőn akár egyházuk, akár hazájuk jogait veszélyeztetve látják. Ő állta a harcot a jog kedvéért, de sohasem küzdött magáért a harcért. Ö a béke, a felebaráti szeretet embere volt és az isteni Gondviselés épen ezt az egyéniséget a békétlenség és a gyűlölet korszakába, egy rettenetes világhá1