Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.
Ülésnapok - 1910-105
80 A FŐRENDIHÁZ CV. ÜLÉSE. 35 koronás boradóra nézve, ami azonban különböző befolyások miatt függőben maradt. Mintbogy azonban kétségtelen, hogy a szeszadót legalább is ezen a nivón leszünk kénytelenek tartani a jövőben is, ez visszahatásában a bor árakra is emelőleg fog hatni. Attól nem kell tartanunk, hogy a mai abnormis árak, amikor közönséges borokat 300—400 koronával fizettek, továbbra is megmaradnak. Ez nagyon természetesen nem lesz tartható. De azt merem mondani: igen magas, a korábbi áraknak általában több, mint kétszeresét kitevő borárakra állandóan számithatunk és igy a konjunkturális viszonyokból keletkezett boritaladót maradandó jelleggel is fenn lehet majd tartani. Ha ez az eset nem állana be, akkor a törvényhozásnak feladata lesz intézkedni az iránt, hogy ez az adó mérsékeltessék, vagy hogy az itt felvett szakaszok alkalmazása, amelyek szerint elemi károk esetén a kormánynak kötelessége az adómérséklés, a legtágabb értelemben kiterjesztessék. Ennyit a termelési adóra nézve. Ennek az adónak nem czélja, hogy annak a princzipiumnak a bevezetője akarna lenni, hogy a különböző termelési ágakat megadóztassuk. Ilyen eszmével nem foglalkoztunk. A termelési adót kellett választanunk egyszerűen azért, mert nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy a bor- és husfogyasztási adó Horvát-Szlavonországban a községek bevételét képezi; ennélfogva, ha nem a bortermelési adót választottuk volna, az nem lett volna Horvátországra kiterjeszthető, pedig ott is igen jelentékeny jövedelem származik a bortermelésből, ott is igen nagyok az árak és én ezért a méltányos és egyenlő teherviselés szempontjából nem tartottam volna helyesnek, hogy ezen adózásból Horvát-Szlavonországok kihagyassanak. Ami azt a kérdést illeti, hogy az 50 hektóliteren aluli tételekben eladott bor után járó adót a vevő kötetes fizetni, ez egy rendkívüli és átmeneti intézkedés, amelynek van némi alapja. (Hälljiűc! Halljuk!) Köztudomású dolog, hogy azok a kisebb termelők, akiknek hordókészletük nem volt, kénytelenek voltak termésüket igen alacsony áron értékesíteni; ezeket kívánjuk itt mentesíteni és helyettük a vevőt megterhelni, aki méltán viselheti a terhet, mert nyereségre tett szert. Ez a rendelkezés különben igen jelentékeny veszteséggel jár a kincstárra, mert hiszen a vevőt nagyon sokszor nem lesz módunkban kipuhatolni, de inkább akartam, hogy a kincstár ezt a veszteséget elviselje, mintsem hogy méltánytalanul járjak el azokkal szemben, akik nehéz viszonyok között aránytalanul olcsóbb árban voltak kénytelenek bortermésükön túladni és ezért járultam hozzá a vonatkozó javaslathoz. Méltóztatott még szóbahozni a központi szeszfőzdék kérdését. A központi főzdék egyik előfeltételét képezik szeszadónk valódi hasznosításának. Ha az átalányozás melletti főzést megengedjük, a korábbi adótételek szerint mindig 15 millióra tettük a kincstár veszteségét, szemben azzal, amit a kincstár beszedett volna akkor, ha a valóságos termeivényt adóztatjuk meg. A mai adótételek mellett ezt a veszteséget körülbelül 90—150 millió koronára teszem; ,ha az átalányozást fentartjuk, ennyi veszteséget szenved a kincstár. Igaz, hogy ezen segíteni lehetne részben az átalánytételek felemelésével és van is ez iránt egy javaslat. De mivel átmeneti időt élünk, ahol nehéz viszonyok vannak, ahol súlyt kell vetnünk arra, hogy a nyerstermények kifőzessenek és kárba ne veszszenek, ezt az átalányozási javaslatot, ámbár be van nyújtva, én a mostani szezonra még alkalmazni nem kívántam és ezért nem kértem annak tárgyalását. Nekünk törekednünk kell arra, hogy a gyümölcsből és a borhulladékokból előállított szesz is ugyanazon adó alá vonassék, mint a többi szesztermék és hogy a gyümölcsből főzött szesz ugyancsak a megfelelő adótétel szerint adózzék. Már amidőn 1908-ban a szeszadójavaslatot előterjesztettem, már akkor felhatalmazást kértem arra, hogy az e részben fennálló ellentét a két adózás közt kiegyenlittessék. A kiegyenlítés a sok nehézség miatt hosszú ideig nem történt meg s csak most volt életbeléptethető : hivatali elődöm léptette életbe és pedig,a központi főzdék utján. En ezzel a ténynyel állottam szemben. A központi szeszfőzdéknél az volt a vezető eszme, hogy lehetőleg a szövetkezetek, vagy községek kapják meg, úgyhogy a nyereség megint a termelőknek, vagy a termelök többségének jusson. Ez teljesen keresztülvihető nem volt, talán épen ezen speczifikált eljárás folytán, mert igen sok helyen sem szövetkezetek, sem községek nem jelentkeztek, ugy hogy egyes vállalkozókkal köttetett meg a szerződés. Es itt a legnehezebb viszonyok között vagyok. Először, mert okvetlenül meg kell óvnom, hogy az a nagy nemzeti kincs, amely a gyümölcsfőzésre felhasználható gyümölcsben ós különösen a mai nagy bortermés mellett a bortörkölyben rejlik, el ne pusztuljon. Méltóztassék figyelembe venni, hogy bár pozitív becsléseink nincsenek, 5 millió métermázsára szokták becsülni bortermésünket s ha ennek csak 20%-át veszem is, 1 millió métermázsa törköly áll rendelkezésünkre. En tehát azt hiszem, arra kell törekednünk ezeknél a központi szeszfőzdéknél, hogy ezt az anyagot ne hagyjuk pusztulásba menni, hanem valóban értékesítsük. Nemcsak az a czél, hogy ugyanazt az adót fizessék, hanem az is, hogy jól kihasználtassák az az anyag. Méltóztassanak elhinni, hogy a mai kezelés mellett is igen nagy mennyiségek vesznek kárba, hogy mást ne említsek azáltal, hogy az erjesztés nyitott edényekben történik, aminek következtében a szesz igen jelentékeny