Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-103

56 A FŐRENDIHÁZ CIII. ÜLÉSE. helyett pedig 120 vaggont sikerült neki a magyar kormánytól szereznie. El vagyok készülve, hogy sikerülni fog az osztrákoknak tőlünk mindent megkapni, ami kell nekik. Itt akarok kitérni egyes osztrák képviselőknek a Keichsratban eddig nagyon szívesen emiitett gemeinsames Wirtschaftsgebiet-jére, daczára annak, hogy ezek az urak elfelejtik, hogy tulajdonképen jogilag vámközösség Ausztria és Magyarország között ma már nem létezik és épen ezért óvakodjék az igen t. kormány attól, hogy Ausztriának további engedményeket tegyen, mert ezzel szemben ép ugy, mint eddig, ezentúl sem fog semmit sem kapni. Az élelmiszercsempészet a határon át megint egy külön fejezet. Azokat, akik 3 tojást, vagy fél kiló lisztet visznek át a határon, a határrendőrség leszállítja a vonatról, az embereket megnyomorítják. Egész nagy üzemek pedig ezer meg ezer korona értékig csempésznek ki az országból, azokat eltűrik; és annyira megy a dolog, hogy ezek az emberek újságban merik hirdetni ezeket a dolgokat. Fel fogom olvasni a Neue Freie Presseben szeptember 27-én megjelent következő hirdetést (olvassa) : »Wöchentliche Lebensmittel-Zusendung (Abonnementsystem). Grüne Gemüse (10 Sortén), Suppenkräuter (gélbe Eüben etc.), Obst, Tafeltrauben, Honig, Schafkäse, Butter, Tarhonya (eine aus Mehl und Eiern zubereitete Mehlspeise, wie Reis in der Suppe oder als Auflauf etc. béreit bar) an solche Personen, welche Mehrspesen für Expresspostzusendung nicht scheuen.« Nagy betűkkel nyomatva. »Versand an allé Postorte Osterreich-Ungarns. Bestellungen sind an Gemeinderat Hugó Dewald, Schöndorfer-Gasse 18. in Pozsony, Ungarn, zu adressieren.« Dewald ur a háború előtt mészkereskedéssel foglalkozott, de ugy látszik ez jobban fizetődik ki, mint a mész. Aligha gyűjtött volna megrendeléseket ez a pozsonyi városi tanácsos, ha nem tudott volna megfelelni. Eddig is nagy tömegeket szállított már ki, tud erről Pozsonyban mindenki, okvetlenül kell, hogy tudjon a pozsonyi rendőrkapitány is, mert hisz utóvégre a Neue Freie Pressét ő is elolvassa. Kérdem a t. kormányt, van-e utasítás arra, hogy az ilyen dolgot megtűrjék és ezzel szemben három tojást és fél kiló lisztet a vonaton az utazó közönségtől elszedjenek? Azt állitottam az előbb, hogy a munkások lázadoznak az élelmiszer teljes hiánya miatt. A cenzúra jóvoltából eddig mit sem volt szabad a lapoknak közölni arról, hogy a munkások valahol a munkát beszüntették. Most a cenzúráról nem akarok még megemlékezni, de a munkások dolgait akarom tárgyalni. Hosszabb idő óta Magyarországon a gyárakban és telepeken, az állami és magán gyárüzemekben sztrájk sztrájk után üt ki. A dolog meglehetősen könnyen keletkezik; a munkásság eleinte duzzog, ha nem kap semmit, később szitkozódik, majd deputációba megy az igazgatósághoz, vagy valamelyik ministeriumba, a közélelmezési hivatalba, később követel és ha mégsem kap semmit, akkor a munkát beszünteti. Ma ä munkások fizetése havonta 6—800 K, némely iparágban 1000 K-ig is felmegy, de ezért az a munkás nem képes semmit sem venni, egyszerűen élelmezni sem tudja magát. Néhány adatot akarok csak felolvasni, amelyből a munkások nyomora kiviláglik. (Olvassa:) »A munkások sorában különösen a bányamunkások helyzete rendkívül rossz. Keresetük ma is alig néhány koronával több, mint volt a háború kitörése előtt. Jóval alacsonyabb, mint a mezőgazdasági munkásoké. Emellett munkaidejüket 8 óráról felemelték 12-re. A legtöbb helyen az élelmezés rossz. Különösen a kincstári bányákban. A sóbányákban pl. havonta csak fél kiló szalonnát kap egyegy munkás. A négy év óta tartó háború alatt összes régi ruháikból kikoptak és most képtelenek maguknak uj ruhát vásárolni a posztók drágasága miatt. A bányamunkásoknak nincs komoly érdekképviseletük. A panaszbizottságokban ellenőrző közegként van egy-egy munkás, de az meg sem mer szólalni. A bányatársládák körül a legtarthatatlanabb a helyzet. Olyan helyek, ahol a munkásság csaknem 100.000 koronát fizet hozzájárulásképen, a társaság a Bányászati és Kohászati Egyesület hivatalos kimutatásai szerint mindössze 1.000 korona járulékot ad. Ugyanilyen a helyzet a kincstári vasgyárakban. Az élelmezés teljesen rendszertelen, csaknem az egész országban mindenütt voltak egy-két napig tartó strájkok, majdnem minden nagyobb üzemben. Ezek közül a legnevezetesebbek a Ganz-gyári és a csepeli strájkok, amelyekben nagy munkástömegek vettek részt. A munka beszüntetése után az igazgatóságok többnyire siettek rendet teremteni. A Salgótarjáni kőszénbánya rt. már makacsabbnak mutatkozott. Itt és a vele szomszédos Eszakmagyarországi kőszénbánya rt.-nál összesen 6.000 munkás dolgozik. Mikor ezek jogos követeléseik teljesítését szép szóval nem tudták elérni, mind a 6.000 munkás sztrájkba lépett. Az Eszakmagyarországi hamarosan megegyezett munkásaival, a Salgótarjáni sehogy sem akarta teljesíteni bányásaai követelését, hanem katonaságot rendeltetett ki strájkoló 4.000 munkás ellen. Ugyanakkor az Északmagyarországi 2.000 munkása már ismét megkezdte a munkát. A katonaság Salgótarjánban öszszefogdosta az embereket, levitte őket a munkahelyekre és igy akarta őket kényszeríteni arra, hogy dolgozzanak. A munkásság még igy sem dolgozott. Erre a vezetők közül négyszázat bilincsekbe vertek és Kassára czipeltek a hadbíróság elé. Ez sem használt. A társaság végül is kénytelen volt engedni és ma 3.500,000 koronával több bért fizet, mint fizetett a sztrájk kitörése előtt. Érdekes, hogy a sztrájk ideje