Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.
Ülésnapok - 1910-114
201 A FŐRENDIHÁZ CXIV. ÜLÉSE. ez a magyar képviselőháznak egy méltatlan alkotása. Nem fogadom el a javaslatot. (Helyeslései;,.) Elnök : Ki a következő szónok? Vigyázó Sándor gr. jegyző: Apponyi Henrik gróf! Apponyi Henrik gr.: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! A választójogi vita megindulása óta mindig a megegyezés érdekében munkálkodtam és örömömnek adok kifejezést afelett, hogy végre ez a vita remélhetőleg meg fog sziinni és a törvény tető alá kerül. Nem azért szavazom meg ezt a javaslatot, mintha annak minden szakaszával egyetértenék. Hiszen nagy hibának tartom pl. Bethlen István grófnak a magyar irni-olvasni tudásra vonatkozólag előterjesztett módosítása elvetését. Csakis azért szavazom meg a javaslatot, hogy végre lekerüljön a kérdés a napirendről. Felszólalásom inditó oka és főczélja, hogy kifejezést adjak azon reményemnek, hogy most már belátható időn belül ez a kérdés eltűnik a látóhatárról és pártkülönbség nélkül minden erőnket a valóban szükséges reformok létesítésére fordíthatjuk. Nem akarok most kitérni arra, hogy a választójogi kérdést épen most, a világháború közepette miért kellett egyes pártoknak előtérbe tolniuk, — hiszen ezt Sigray gróf főrend szépen elmagyarázta, — csupán arra kívánok utalni, hogy ha a ministerek és államférfiak az elmúlt drága esztendőt nem a meddő választójogi vitával töltötték volna el, hanem a népre nézve valóban szükséges refoimoklétesitésével. mennyivel inkább használtunk volna ezzel a népnek, mint használtunk ezzel a vitával, jóllehet z állítólag épen a nép érdekében indíttatott meg. Hisz egész közvéleményünket ez a kérdés dominálta és szinte el is felejtettük, hogy egy nagy világháború ezer bajával állunk szemközt s létünkről, vagy nemlétünkről van szó. örök hálával adózunk azon politikusoknak, akik ezen kérdésben saját meggyőződésüket a haza szent érdekének alárendelték, ezek között elsősorban a t. ministerelnök urnak, akit ezen a téren mindenesetre az oroszlánrész illet. Az előttem szólott Széchényi Aladár gróf főrend azt vetette a ministerelnök ur szemére, hogy miért nem hagyta inkább mások által ke- resztülvinni ezt a reformot. Valószínűleg Tisza István grófot értette. Hát hiszen éj)en ez vall a ministerelnök ur nagy önzetlenségére, hogy mikor látta, hogy ő az a férfiú, aki ezt a javaslatot keresztül tudja vinni, megmarad állásában s ezáltal jóidőre biztosította az ország nyugalmát. De ép ugy, amint hálával tartozunk azok iránt, akik lehetővé tették a megegyezés létrejövetelét, épugy meg kellene bélyegeznünk azokat, akik ezentúl is, ha már a főrendiház ezt a törvényt megszavazta, még mindig a választójog ügyének felszínen tartásával akarják megakasztani a nép érdekében szükséges reformok megvalósítását' s továbbra is hirdetik azt a jelszót, hogy csakis a radikális választójog fogja a nép eaer bajait orvosolni. Remélem, hogy ezek tábora nagyon kicsiny lesz. Ezek lesznek a nép legnagyobb ellenségei, mert ők szolgálnak akadályaiul ezen reformok létesítésének. E mostani megegyezés nemcsak a parlamentet nyugtatja meg, hanem az egész magyar közvélemény legnagyobb részét. S ha nem lesz megnyugvás, csak akkor nem lesz, ha néhány politikus nem fogja engedni a közvéleményt megnyugodni. De bár most ez a törvény tető alá kerül, a legnagyobb munka még hátra van. S itt remélem, hogy a főrendiház, mint e törvényre nézve, megértve a kor szellemét, továbbra is támogatni fogja ezt a végre szakminiszterekből álló minisztériumot a szükséges reformok keresztülvitelében, melyekről a ministerelnök ur már annyiszor szólott. Bár katonai helyzetünk, a piavei visszavonulástól eltekintve, mindenütt jónak mondható, egész keleti frontunk felszabadult, mégis még az egész világgal kell küzdenünk, amely életünkre tör. S ezt csak ugy tehetjük, ha gazdag és szegény; hatalmas és gyámoltalan kezet fog. Érdekes jelenség, hogy az ellenséges országokban ugyanazokkal az üres demokratikus jelszavakkal agitálnak, mint néhány ellenzéki politikus itthon. Mégis tisztán e külföldi Clémenceauknak és Lloyd Georgeoknak köszönhetjük az esztelen háború vérengzéseit. A külföldi demokraták valóságos részvénytársaságot alakítottak, melynek czélja egy 140 milliós népszövetséget teljesen tönkretenni, de ugyanakkor folyton emberiességről és szabadságról beszélnek. Ők Poroszországot és Magyarországot a demokráczia követelményei szerint akarják reformálni. Ugyanazt mondják, amit a mi ellenzéki vezéreink, hogy csak akkor lesz vége a háborúnak, ha Németország.demokratizálódik. Az entente szerint csak náluk van szabadság. Csak ott történik az, amit a nép akar, mert ott a radikális választójog keresztül van vive. Azt a nagyon is emberiesen hangzó czélt tűzik maguk elé, hogy ők a mi népeinket fel akarják szabadítani állítólag zsarnoki kormányaik hatalma alól. S itt elnézést kérek, hogy némi ismétlésbe bocsátkozom, amennyiben már múltkori felszólalásomban igyekeztem rámutatni, hogy milyen káros következményei voltak külföldön a radikális választójognak, ép a demokrácziára való tekintettel. Olyan futóbolond ugy-e nincsen, aki azt akarná állítani, hogy az amerikai nép akart t Amerika háborúját? E mészárlást nem ellenségeink népei, hanem Amerikában és Angliában az ott hatalmon levő milliárdosok akarják, akik pedig csak a radikális választójognak köszönhetik hatalmukat. Azt hiszem, nem kárbaveszett munka e külföldi példákkal kicsit foglalkozni. Nálunk a kormány nem fordít elég gondot arra., hogy a népet felvilágosítsa aziránt, milyen üres, nép'bolonditó frázisok az entente által használt demokratikus jelszavak. Én nem proponálok afféle propaganda-ministeriumot, aminőt Lloyd George
