Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-114

A FŐRENDIHÁZ CXIV. ÜLÉSE, 20S szervezett, de az igen fontos volna, ha hivatalos helyrő' ünnepi alkalmakkor többször is szólanának a külföldi demokrata államférfiak beszédeiről, melyek tisztán, háborúra uszitó beszédek. Az entente-ministerek ilyen hazug állításokkal és hamis jelszavakkal akarják a népeket továbbra is imperialista czélok jármába hajtani. A 22 angol minister közül minden nap megszólal kettőhárom, vidékre agitácziós tournée-ra menve s egyedül ennek köszönheti az entente azt, hog}^ még mindig a háború folytatására bírhatja népeit. Nálunk is nagyritkán felszólal a ministerelnök ur, nagyon helyesen és hangsúlyozza, hogy mi védelmi háborút folytatunk és nem akarunk hóditani. De csak a parlamentben szól. holott a parlamenten kivül nem igen hallottunk ministert a külföldi eseményekkel, külföldi államférfiak beszédeivel foglalkozni, hogy felvilágosítanák a népet, hogy az ellenség a mi feldarabolásunkra törekszik. Ezzel szemben egyes politikusaink buzognak, hogy ugy tüntessék fel a dolgot, mintha mi és hü szövetségeseink volnánk a háború okai, vagy legalább ránk akarják sózni a háború folytatásáért való felelősséget. B pacifisták a háborút is a radikális joggal hozzák összefüggésbe s azt mondják : ha nálunk is meglesz ez, a nép akarata teljesül és megszűnik a háború. De azt persze elfelejtik megmondani, hogy külföldön épen a radikális jog tette úrrá a demagógiát és ez okozza a háború folytatását. S ez nem puszta állítás, ezt bizonyítani is tudom. Mindenki láthatja, hogy ez igy van, ha elolvassa az amerikai minisztereknek, különösen Baker hadügyminist érnek a háborúra buzdító beszédeit. De sajnos, nálunk minden személyeskedéssé lesz és argumentácziónak nagyon kevés hitele van. Nem azt nézik, mit állit valaki, hanem hogy ki állítja. Bocsánat e kis kitérésért, de erre is egy-két példával szolgálok. Midőn Sohönborn gróf ismert nyílt levelét intézte választóihoz, a baloldali sajtó nagy része rátámadt, hogy 200.000 holdja van, hogy sanyargatja a népet, hogy idegenből szakadt ide, stb., de egy árva szót sem találtam az ő objektív érvei czáfolására. Mert azt csak nenl vehetjük czáfolatnak, hogy egy nagyhangú pártvezér, akit Sohönborn gróf súlyos váddal támadott meg, ezt azzal ütötte el, hogy túlfiatalkoru. Én ugy tudom, hogy már ötvenéves múlt s nem tudom, mióta kell Magyarországon nyolozvan évesnek lenni, hogy az ember hozzászólhasson a politikához. Ami pedig a nagy majorátust illeti, Károlyi Mihály grófnak 40.000 holdas majorátusa van s az nem zsenirozza a radikális pártot, hogy vele szövetkezzék. Másik példám, nogy mikor felkértem Vázsonyit, hogy objektív argumentumokkal czáfolja meg azon állításomat, hogy az amerikai háborút nem az amerikai nép, hanem az ottani milliárdosok akarják, akik csak a radikális választójog alapján tettek szert ily nagy hatalomra, ezt azzal intézte el a Népszava, meg a Világ, — mert Vázsonyi ur nem is felelt, — hogy már a múlt felszólalásom alkalmával világossá vált korlátolt észjárásom, tehát nem érdemes* e beszéddel foglalkozni! (Derültség.) Ez mindenesetre kényelmes módja a kellemetlen állitások czáfolatának. Most áttérek arra a tétélemre, hogy a radikális választójog nem alkalmas arra, hogy általa a nép akarata tényleg megvalósuljon. Hogy a demagóg szónokok sokkal jobban tudják befolyásolni az éretlen nagy tömeget, mint a politikailag érettebb elemeket, azt mindenki tudja. De én nem annyira a proletárdemagógoktól féltem az országot, akik vagyonelosztást és vagyonegyenlőséget hirdetnek, de sokkal inkább az imperialista demagógoktól, mint amilyennek Wilson mutatkozott, aki leplezetlenül a hódítást tűzte ki czélul, amely demokratikus jelszavak terjesztésével először tönkretették Oroszországot, utóbb pedig tönkreteszik az egész czivilizált világot. Először a földosztó demokrácziáról szólok. Hazatérő foglyaink élő tanúi annak, hová vitte a radikális választójog által boldogított orosz népet ez az intézmény. Keresztülvitték a földfelosztást, az egyenlőséget. Ennek a reformnak az eredménye az, hogy az orosz népet lehet ma a legboldogtalanabb népnek nevezni. Egymást ölik, lopják, fosztogatják a polgárok és a külháborut felváltotta a sokkal rettentőbb belháború s az entente bevonult Szibériába és a Murmanvidékre. Azt a szegény földmivest, aki azt hitte, hogy most már zavartalanul marad, ép ugy behiják katonai szolgálatra a rendszertelenül egymást felváltó kormányhatalmak, mint azelőtt. Nemhogy jobb lett 'az élelme, hanem most az éhhalállal küzködik. Nemhogy szabaddá vált volna, hanem az élete sincs otthon biztonságban. Ez az eredménye a radikális választójognak, hol, mint Oroszországban látjuk, alacsony a népnek műveltsége. De ott is kárára vált a népnek, ahol, mint Amerikában, magas a népnek a műveltsége. Amerikát a szabadság, az egyenlőség országának, mintaképnek tartottuk eddig, ahol a régen behozott radikális választójog folytán a nép akarata nyilvánul meg, ahol utálják a militarizmust, utálják a háborút s ahol, amint azt Sigray gróf mondta, a Monroe-doktrina az alaptörvény. Amerikát igy képzeltük, igy bámultuk, igy tanultuk az iskolában s amit most látunk, az épen ennek az ellenkezője. A saját akaratából önmagát intéző száz milliós nép mintegy értelmetlen juhnyáj követi Wilson háborús politikáját. Azt a gránát hüvelyt, amelyből tavaly nyáron az amerikai tüzérek először lőttek a németekre, az amerikaiak óriási ünnepségek kíséretében fogadták Newyorkban és elhelyezték örök emlékül a hadügyministeriumban, hol ugy bámulják, akár csak nálunk Szent István koronáját. ízléstelen falragaszokkal, körmenetekkel uszítják a háborúra az embereket a kapitalisták, hogy 8000 kilométerre menjenek az óceánon át agyonlövetni magukat, állítólag az emberiség megvédése érdekében, tény-