Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-112

A FŐRENDIHÁZ CXII. ÜLÉSE. 157 kedő bonyolítja ezt le, kérdezem, vájjon ez eset­ben akkor szállították volna-e ? A lerekvirált gabona összehányva az állomásokon pusztul, vagy pedig az történt meg, hogy egy rossz szobában helyezték el, ahol anélkül, hogy kezelték volna, hónapokig feküdt. Az ilyen hibák oka a rendszer­ben keresendő. A minister ur említi beszédében, hogy jövő­ben az ő terve szerint részben magtárakban, rész­ben községi tárlóhelyiségekben fog állni a gabona. Én ilyeneket nem ismerek. A gabonát beleteszik a községház valamely odújába, vagy a börtönbe, ahol senki sem kezeli. Ez kiváltja nemcsak azokat a következményeket, hogy pusztulás következik be, hanem elégedetlenséget is kelt. Akkor, mikor például nálunk, Somogymegyében megtörténik az, hogy azok, akiknél januárban volt rekvirálás, be­szállitották gabonájukat a vasúti állomásra és ott találták az egerektől teljesen szétrágott zsá­kokban azt a gabonát, amelyet szeptember-— októberben vettek tőlük át, ezek a jelenségek olyan bizalmatlanságot keltenek, amelyek csak a dolog hátrányára vannak. Vagy nem a rendszer az oka annak például, hogy a cselédeinktől január 24-ikén elrekvirált és átvett gabona árát a tegnapi napon fizették ki ? Előfordulhat-e ilyesmi a keres­kedelmi életben ? Az idei termés lefoglalása a minister szerint oly módon terveztetik, amely még sehol kipró­bálva nem lett. Bajos is lett volna kipróbálni, mert olyan szervezetet követel, amelyet előterem­teni tulajdon képen lehetetlen. A minister ur az átvevő bizottságokban községenkint három em­bert vesz fel, ami különben édeskevés a nagyobb községeknél. Ez a munka az emberek tízezreit fogja elvonni a hasznos munkától a legnagyobb dologidőben. A minister ur azokat akarja felhasználni erre a czélra, akik a katonai szolgálat alól felmentést nyertek. Bocsánatot kérek, a felmentések tud­tommal azért történtek, mert az illetőkre fontos gazdasági munkáknál volt szükség. Ki fogja akkor elvégezni azt a munkát, amelynek okából felmen­tették ezeket az embereket, akik most az átvétel­nél lesznek igénybe véve? Az ellenőrzés is, bárhogyan is szervezzék az átvételt, lehetetlen lesz. Csak azt fogják átvehetni, amit az illető gazda azon szükségletén felül, amelyre neki magának feltétlenül szüksége van. átengedni óhajt. Ha ő magának félre fog tenni, ez ellen ne próbáljunk argumentálni a hazafias kötelesség­érzettel. Sokkal elsőbbrendü ennél az a szükséglet, amelyet azok az intézkedések idéznek elő, amelyek következtében ő nem kaphatja meg azt, amire szüksége van. A hatóság nem képes a gazda igényei­nek a kielégítésére. Miért? Azért, mert a hatóság­nak nem lehet meg erre a kellő agilitása. Erre csak a szabad kereskedelem való és amikor a sza­bad kereskedelem kezéből kivették a fogyasztó­közönség kielégítését, akkor azt lehetetlenné tették. Nagyon félnek a szabad kereskedelemtől. Ha az ember a szabad kereskedelmet említi, mindjárt felhangzik, hogy árdrágítás. Nézzünk hát szemébe az árdrágításnak, mi tulajdonképen annak az oka? A képviselőházban Mattá Árpád képviselő ur pél­dákkal illusztrálta azt a bizonyos áremelkedést, amely a marhaáraknál következett be a szemünk előtt. Ezekből a példákból kiderült, hogy a hirte­len árfelszökéseket épen a hatósági beavatkozás eredményezi. Én itt nem akarok példákkal előhoza­kodni. De ha veszszük egyszerűen az alapigazságo­kat : mindennek az ára akkor emelkedik, ha a ke­reslet nagyobb, mint a kínálat. A kínálat viszont természetszerűleg mindig kisebb, minél inkább meg van szorítva a forgalom. A szükségleteket a mai nehéz körülmények között is a kereskedelem elégíti ki. Tessék megpróbálni a Zsirközponttól zsirt kérni, vagy a Haditerménytől gabonát. Leg­feljebb azt a választ kapja az ember, hogy ez az intézmény nem arra való, hogy egyéni igényeket szolgáljon ki. Túlnagy a spekuláczió: ez egy másik panasz a kereskedelem ellen. Bocsánatot kérek, a keres­kedelem természetesen a spekuláczióra veti magát, ha nem kap árut. A lánczkereskedelmet nem ugy szünteti meg az ember, hogy tiltó rendeleteket ad ki, hanem hogy árut ad, amelylyel a kereskedő folytathassa kereskedelmét, A konjunktúrák kihasználása : ez is egy argu­mentum a szabad forgalom, a szabad kereskede­lem ellen. De hisz a konjunktúrák kihasználása a közgazdasági boldogulás egyik alapelve. Épen ez hozza létre azt a bizonyos egyensúlyt, amely a fogyasztás és a termelés között fennáll. Nem abban kell keresni a hibát, hogy valaki kihasználja a konjunktúrát, hanem magában a konjunktúrák­ban és ezeket az emiitett kormányintézkedések idézték elő. Aggodalommal nézem a tervbe vett intézkedé­seket, mert attól tartok, hogy azok a gazdasági termelést fogják megbénítani. Láttuk a múltban, hogy amióta hatóságilag állapították meg, hogy mit szabad felhasználni, azóta nincs zsir, nincs tojás, nincs tej, mert nem adtak módot a terme­lésre. A felelősség ezért azokra fog hárulni, alak ilyen intézkedéseket tettek és a gyakorlati élettel szembe helyezkedtek. Aggodalommal nézem a jövő termést illetőleg azt, hogy a gabonanemüek, főleg a kenyérmagvak termelése visszafejlődik. Ez ter­mészetes következmény. Minél nagyobbak a mun­kabérek, annál inkább karolják fel a gazdák azokat a terményeket, amelyek egységára nagyobb. Ter­mészetes, hogy sokkal nagyobb üzemköltséget bír el a czirok, mint a búza, vagy a kukoricza. Központilag óhajtják megállapítani a gazda­sági szükségletet. Bocsánatot kérek, még egy na­gyobb gazdaságban sem lehet ezt központilag meg­állapítani, nemhogy egy országban. Hiszen az ország gazdaságában olyan sokfélesége van az igényeknek, hogy azokat egyetlen szerv nem tudja megállapítani s kielégíteni. Természetes ez az aggodalom akkor, amikor a központi megállapításban már volt részünk. A múlt esztendőben is megállapították a gazdasági

Next

/
Thumbnails
Contents