Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-108

A FŐRENDIHÁZ CVIII. ÜLÉSE. 119 közül bennünket és határainkat érint Románia, mint legközvetlenebb szomszéd. Igen nagy aggodalom ébred bennem, ha arra gondolok, hagy a mi külképviseletünk a hadikárpótlás és annexiónélküli béke álláspontjára helyezkedett. Ha nem is katona az ember és ha nem is akarja a kérdést stratégiai szempontból feszegetni, de ha akár Brassót, akár Petrozsényt, akár a többi veszélyeztetett helyeket nézzük, nem lehet-e aggályunk amiatt, hogy ha arra az álláspontra helyezkedünk, hogy sem annexió, sem hadikárpótlás nem lesz, miként fog ez a határunk biztosíttatni ilyen esetleges háborús időben ujabb támadások ellen. Ez az egyik, amit megjegyezni kívánok. A másik pedig az, hogy a Duna, Közép-Európának ez az ütőere, amely a kelettel összeköt bennünket, a jövőben arra lesz hivatva, hogy kereskedelmünk jó részét lebonyolítsa és tudjuk, hogy a párisi és berlini szerződés biztosította a Duna szabadságát. Figyelmébe ajánlom tehát az igen t. kormánynak, hogy most a béketárgyalás alkalmával leg}

r

en erre tekintettel, különösen miután a Duna másik oldala, t. i. a szerb határ, amely Turnszeverintől Negotinig terjed, általában egyetlen útja a Bulgáriával való összeköttetésnek. Ezt a kérdést tehát már most vegye szemügyre. Ha ez a kérdés nem fog a romániai szerződés alkalmával megoldatni, természetesen meg fog oldatni később a szerb, vagy az általános béke kérdésével kapcsolatban. Felszólamlásomnak tehát ma tulaj donképen az a czélja, hogy felhívjam az igen t. kormány figyelmét arra, hogy most a legközelebbi román békekötés alkalmával azokat a szempontokat, amelyeket bátor voltam előadni, méltóztassék figyelemre méltatni és ez irányban befolyását érvényesíteni, továbbá nemcsak a békeszerződésben biztosítani az irredentista mozgalmaknak hazánkban való megakadályozását, mert ezt így biztosítani nem lehet, hanem biztosítani az őket megillető jogokat azoknak a honpolgárainknak és honosainknak, akik Romániában lesznek, ugy mint a békekötés előtt voltak 30, vagy 40 ezren, akik azonban egyáltalában meg voltak fosztva attól, hogy gyermekeiket anyanyelvükön taníttassák, hogy vallásukat szabadon gyakorolhassák. Hiszen tudjuk, hogy a csángóknak például még magyar prédikácziót sem engedtek meg az oláhok, és ezzel szemben a Scotus Viatorok és hasonlók azzal állották elő, hogy mi magyarok vagyunk azok, akik elnyomjuk a nemzetiségeket, holott köztudomású, hogy mi milyen lovagiasan jártunk el velük szemben, amint az előbb is bátor voltam erre rámutatni. Kérem tehát, méltóztassék odahatni, hogy külügyi kormányunk a békekötésnél ezeket a szempontokat is érvényesítse. Még egy dologra kívánom a méltóságos főrendek figyelmét felhívni. Ez talán a legakutabb és legfontosabb kérdés. Mi a jövőben Romániával békében és jószomszédi viszonyban akarunk lenni, de azt hiszem, csak a magyar összetartás és a mi erőnk kifejtése által leszünk képesek a jövőben is megakadályozni azokat a mozgalmakat és azt a magatartást, amelyeket irányunkban igazán háládatlanul az egész idő alatt tanúsítottak. • Az indemnitást elfogadom. (Helyeslés.) Radvánszky Albert b. jegyző: Thorotzkai Miklós gróf! Thorotzkai Miklós gr. : Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Méltóztatnak emlékezni, hogy az Ésterházy-kormány megalakulása alkalmával a mostani ellenzék arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kormányzat rendes menetét nehezíteni nem szándékozik és az erre szükséges eszközöket a kormánynak rendelkezésére kívánja bocsátani. Ezt az álláspontját az ellenzék fentartotta később a Wekerle-kormánynyal szemben is. Eljárása mindezideig mindenben megfelelt ennek az álláspontnak, amennyiben eddig a kormánynak minden ide vonatkozó javaslatát megszavazta. Egyetlen korlátot állított fel, amennyiben már az Esterházy-kormány első indemnitási javaslata alkalmával nem volt hajlandó az indemnitást hat hónapra megszavazni, hanem csak egy négyhavi indemnitás megszavazásába ment bele. Most azonban ugy tetszik nekem, hogy a jövőt illetőleg ebben a tekintetben a kormány uj szituáczióval fog szembenállani. Nem tudom bizonyosan, hogy határozott-e az ellenzék ebben a kérdésben, de az egészen bizonyos, hogy hangzottak el olyan hangok az ellenzék részéről és a t. pénzügyministernek egy nemrégi nyilatkozatában van alludálás is erre, hogy az ellenzék ezt a mostani indemnitást megszavazza ugyan, azonban egy-két hónap múlva beterjesztendő indemnitás megszavazását ahhoz a feltételhez köti, hogy előbb a benyújtott adójavaslatok intéztessenek el. Ebben a határozatban a választójogi javaslat tárgyalásának elodázására ezélzó taktikai lépést látok. Ha ugyanis tekintetbe, veszszük azt, hogy a választójogi bizottság meglehetős hosszadalmasan tárgyalja a javaslatot, ha tekintetbe veszszük azt, hogy a rendelkezésre álló két hónapba beleesnek a húsvéti ünnepek és előreláthatólag a delegáezió folytatólagos tárgyalásai is, akkor kizárt dolog aZ, hogy e két hónap alatt az adójavaslatok is letárgyalhatok legyenek, ha a választójogi javaslat tárgyalása még későbbi időre el nem tolódik. Pedig ennek a kérdésnek tető alá kell jutnia mentül előbb, ezt tovább halogatni nem szabad. Nagy mulasztás volt nálunk már eddig is az, hogy az 1848-ban hevenyészve megalkotott választójogi törvény óta e téren 1913-ig a választójog kiterjesztését illetőleg úgyszólván semmi sem történt és épen ebben a körülményben látom a főokát annak, hogy az 1913. törvény nem eredményezte azt, hogy a kérdés hosszabb időre nyugvópontra jusson. Ebben a körülményben látom annak okát, hogy az 1913. törvény már nem volt elég és hogy a kérdés nem került le a napirendről. Szerintem nem az képezi a veszélyt., ha a választójogot a kormány intencziói szerint megvalósítjuk, hanem abban rejlik a veszély,