Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.
Ülésnapok - 1910-60
64 A FŐRENDIHÁZ LX. ÜLÉSE. latilag legfontosabb mindennap előjövő esetekben, t. i. a hatósági közegek ellen elkövetett erőszak eseteiben, amelyek száma évente több, mint 3000, mint általában egész szerkezetében az enyhítésnek és a polgári jogok védelmének gondolatából indult ki. Hogy ez utóbbira épen csak felhivjam a méltóságos főrendiház tagjainak szives figyelmet: mig a ma hatályban lévő jogszabályok értelmében nincs eldöntve az a kérdés és a gyakorlatban vitásan is oldatik meg, hogy vájjon megillcti-e a védelem azt a hatósági tagot, vagy közeget is, aki hatáskörének határait túllépte, vagy aki megszegte a törvényes alakiságokat, add ; g ez a törvényjavaslat ismételve, a 2., 4., a 7. és több más szakaszában kifejezstten kiemeli, hogy csak azokban az esetekben adja meg a büntetőjogi védelmet, amikor a hatóság, illetve a hatóságnak tagja vagy közege ^hivatásának jogszerű gyakorlatábaní jár el. Joggal utalhatok tehát, épen szemben az előttem szóló főrendiházi tag úrral, arra, hogy ez a javaslat nem a hitóíágok jogkörét akarja kiterjeszteni, hanem azokat hivatásuk jogszerű gyakorlatára szorítja és hogy a migánegyéneknek, mindazoknak, akikkel szemben hatósági visszaélés, vagy hatósági túlkapás fordulhat elő, nagyobb és hathatósabb védslmet biztosit, mint a jelenleg hatályban lévő büntetőjogi szabályok. Tisztelettel ajánlom általánosságban elfogadásra a javaslatot. (Élénk helyeslés.) Radvánszky Albert b. jegyző: Hosszú Vazul! Hosszu Vazul: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek ! Az illetékes magyarázatok és felvilágosítások után, amelyekkel az igazságügyminister urő excellentiája rámutatott azon kifogások alaptalan voltára, amelyeket Prónay Dezső báró őméltósága volt szives, a törvényjavaslattal szemben aggályainak kifejezést adva, előadni, azt hiszem, részemről szerénytelenség volna, ha rámutatni igyekezném ezen törvényjavaslatnak szükséges voltára. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy bármilyen irányban a hatóságok hatalmának kiterjesztéséhez járulnék hozzá, vagy pedig az egyéni szabadság megsértését akarnám előmozdítani, mert hiszen tudom, hogy mindig voltak hatósági közegek, akik hatalmukkal visszaéltek és igy némelykor igazán bántóan sértették meg az egyének szabadságát, de kijelenthetem — és azt hiszem, hogy ebben a méltóságos ház minden egyes tagja velem egyetért — hogy mindnyájan épen ugy elitéljük ezen visszaéléseket, mint ő méltósága teszi és kívánjuk, hogy törvényesen és intézményesen biztosittassék nemcsak a polgárok szabadsága, hanem azok védelme is a hatósági közegek minden visszaléései ellen. Ami engem felszólalásra késztetett e törvényjavaslat tárgyalásánál, az az, hogy rámutassak egy fogyatékosságára, ami talán csak látszólag fogyatékosság, de én felszólalásommal alkalmat kívánok nyújtani az igazságügyminister ur ő excellentiájának, hogy itt, a főrendiház előtt hiteles magyarázatát adja a törvényjavaslat első szakaszának és ezáltal már a törvény életbeléptetése, előtt útbaigazítást adjon a hatóságoknak, hogy miként kell majd a törvény alkalmazásánál eljárni. Részemről ezen törvényjavaslat és a megelőző törvényjavaslat közt, amely a becsület védelméről szól, szoros összefüggést látok. Az előző törvényjavaslatnál örömmel constatáltam, — és gondolom, hogy velem együtt örömmel konstatálta az országgyűlés minden egyes tagja — hogy a kormány, amikor a becsület védelmét biztosítani kívánta, ezt kiterjesztette minden néven nevezendő közhivatalnokra és a közhivatalnokok közé sorozta a bevett egyházak lelkészeit is. Amidőn ezt hálásan constatálom, ugyanakkor meglepetéssel látom, hogy a törvényjavaslat 1. §-ánál, ahol a hatóságok vannak felsorolva, már az egyházi hatóságok nincsenek megemlítve, mert az mondatik, hogy közigazgatási hatóság elnevezés alatt a birói hatóságok kivételével minden állami polgári, vagy katonai hatóságot és minden törvényhatósági vagy községi hatóságot kell érteni. Már pedig, méltóságos főrendek, miután törvényhozásunk a hatóságok közé sorozza a bevett egyházak biróságait és egyéb hatóságait, igy a református egyházban a különböző bíróságokat és fegyelmi hatóságokat, ugyancsak a luteránusoknál, a görög-keleti szerb és a görög-keleti román egyházakban a consistoriurnokat, ugyanígy a görög-katholikus, nemkülönben a római katholikus egyházban is a szentszékeket és káptalanokat: azt hiszem, nem lehetett a kormánynak czélzata, hogy ezen bevett egyházaknak törvénycsen konstruált hatóságait megfossza a védelemtől, ne kívánná a törvényben hathatósan védelmezni ezen ható;ágok jogkörét is. Mivel pedig — ismétlem — e törvényjavaslat és a becsület védelméről szóló törvényjavaslat között szerves összefüggést látok, hajlandó vagyok azt hinni, hogy a kormány, amidőn az 1. §-ban a közigazgatási hatóságokról szól és megkülönböztetést tesz állami, polgári és katonai hatóságok között, a polgári hatóságok alatt érti az egyháziakat is, mert itt a jjolgári hatóságok külön felemlítése talán inkább a katonai hatóságokkal szemben való megkülönböztetés kiemelése akar lenni. Nem feltételezhetem ugyanis azt, hogy a bevett egyházakat, amelyek a törvény értelmében vannak constituálva és igy működnek, az ő különböző testületeikben, joghatóságuk és jogszerű hivatásuk teljesítésében a törvény ne kívánta volna fokozott mértékben védelemben részesíteni. Felszólalásom czélja tehát az, hogy megkérjem a minister urat, kegyeskedjék itt is kijelenteni és talán a végrehajtási utasításban is hangsúlyozottan kifejezni, hogy a javaslatban a polgári hatóságok elnevezés alatt a bevett vallásfelekezetek hatóságai is értetnek, nehogy a törvény alkalmazásával visszaélések fordulhassanak elő és esetleg valamely hatósági közeg ezen egyházi hatóságokat a kellő törvényes védelemtől megfoszsza. Ezek előrebocsátása után kijelentem, hogy a törvényjavaslatot elfogadom. {Helyeslés.)
