Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-97

398 A FŐRENDIHÁZ XCVII. ÜLÉSE. neti osztályoknak kezében, amelyek nem személyi hasznot tekintenek, lianem magának a magyar földnek védelmét. (Helyeslés.) A választójogra vonatkozólag egész nyíltan beismerem, hogy a legnagyobb aggályaim a választó jog kiterjesztésének kérdésében nemzetiségi szempontból voltak. A háború azonban bebizonyította, hogy nemzetiségek lakta sok vidéken a haza védelmében megszületett a teljes egyöntetűség. Nagyon örülök, hogy a most távollévő ministerelnök ur nem ugrott be Tisza István csapdájába, hogy ő is ugy kezelje a mai világháborúban az osztrák collegáját, mint egy distinghuished foreignert, hanem egész egyszerűen constatálta. hogy az a ministerium ma már nincs hatalmon, továbbá a magyar állameszme pedig oly magasan áll, hogy csakis felelős tényezőknek támadására reagálhat az uj kormány. Ezt én igen ügyes válasznak tartom. Azt hiszem, most még szükségesebb a szervezkedés, mint azelőtt a mezőgazdasági, termelő és az ipari szövetkezetekben is, de bátran merem állítani, hogy épen az lenne mai hivatása a gazdákat vezető osztálynak, hogy megtalálja a lehetőségét annak, hogy ez a harmónia a különböző osztályok között erősebb legyen, használni fog a magyar hazának. Meg vagyok győződve, hogy kellő jóakarattal és. objectivitással a nemzetiségi kérdésben meg fogjuk találni a harmónia lehetőségét. (Azelnöki széket Hadik- Barkóczy Endre gr. foglalja el.) En nem hiszem és nem tudom elképzelni, hogy a magyar fajban ne legyen annyi erősség, hogy ezeket a nehézségeket le ne küzdje, melyeket a jövő Tejt. Elismerem, hogy egyszerűbb lenne talán egy lassúbb processus, hogy a világháború és talán száz más körülmény is közrejátszott azon oktatás és leczkéztetés alapján, amelyet Tisza István ő excellentiájától oly gyakran hallottunk ugy itt, mint a képviselőházban is, hogy a külföld miatt ezt ne mondjuk, azt ne mondjuk,- nem is tartom czélszerünek. hogy ezt a kérdést tovább firtassam. A választójogra vonatkozólag azt hiszem, hogy még lesz szerencsém akkor, ha az erre vonatkozó törvényjavaslat a ház asztalán lesz, részletesebben körvonalozni álláspontomat. Most csak pár intézkedésre szeretnék még rátérni, amelyekről szó van az indemnitási törvény j avaslatban, de eltekintek attól az idő rövidségére való tekintettel. De talán megengedi a méltóságos főrendiház, hogy egy kérdést intézzek a pénzügyminister ur ő excellentiájához. Ugy hiszem, hogy a kormány a rokkantkérdést is azzal a melegséggel fogja istápolni, mint, az árva, csecsemő és hadiözvegyek ügyét és meggyőződésem, hogy a rokkantak nagy számát be lehet majd kapcsolni a nemzeti munkába. Az indemnitást elfogadom. (Helyeslés jobbjelöl.) Vigyázó Ferencz gr. jegyző: Szápáry László gróf ! Szápáry László gr.: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! (Halljuk I Halljuk !) Évek hosszú sora óta pártonkívüli voltam és egynegyed évszázad óta kormányt sem ebben a házban, sem a képviselőházban beszédben nem támogattam. Hogy ezt most teszem, ennek elsősorban oka, hogy a ministerelnök ur és társainak komoly, előrelátó, bátor és épenséggel nem agressiv személyiségében garantiát látok arra nézve, hogy a magyar parlamentet kivezesse azon zsákutczából, amelyben már évek óta bolyong és amelynek szélső végébe az utolsó időben belekerült. Én a magam részéről meg vagyok győződve, hogy a ministerelnök ur és társainak conoilians természete meghozza a pártok közötti békét, amelynek áldásai bent az országban mérhetlenek volnának és amely kifelé is nagyban emelné Magyarország nimbusát. (Tetszés.) Másrészt bizalmam van a jelenlegi kormányban, mert programmjában látom a mai kor szellemének megértését és a jelen világháború által teremtett uj helyzethez való alkalmazkodást. Továbbá kötelességemnek tartom a jelen kormányt támogatni, mert a választójog körül azon elveket nyilvánítja programmj ában, amelyek már évek hosszusora óta az én politikai hitvallásomban is bentfoglaltatnak és amelyeket elszigetelve egy, azokkal ellenséges érzelmű ház előtt erről a helyről 1913 márczius 14-én hirdettem. Én már akkoT beszédemben mondtam: »Azt tartom, hogy valamint mi mindnyájan tartozunk és készek is vagyunk életünkkel és vérünkkel a trónt és a hazát megvédeni, valamint mi mindnyájan egyenes és indirect adó alakjában hozzájárulunk az államháztartás szükségleteihez, méltányos, hogy mindnyájan vehessünk részt bármily csekély részben is az állam ügyeinek intézésében. Legalább az összes kiszolgált katonákat kellett volna választójoggal felruházni, ahelyett, hogy selectiós problémákban, amelyek ugy is csak theoriákon alapulnak, tévelyegjünk.« A kormány programmjában jjedig Esterházy gróf, bölcsen tekintetbe véve a helyzetet, ezt mondja : Arra vállalkoztunk, hogy megvalósítjuk ő Felségének királyi kéziratában megnyilvánult azon szándékát, hogy a választójog oly mértékben terjesztessék ki, mely a magyar állam létérdekének tekintetbevételével a jelen nagy időknek és a nép által hozott áldozatoknak megfelel. Azt hiszszük, hogy amikor a választójog gyakorlásából kizárt tömegek óhaja találkozik a király alkotmányos utón megnyilvánult óhajával és hogy, míg kint a haTcztereken általános védkötelezettség alatt álló fegyveres nemzet egésze védi a hazát és az idehaza dolgozó nemzet egésze szervezi ellenállásunkat, még az igazi conservativ felfogás sem utasíthatja vissza a választójog kérdésének a nép széles rétegeire kiterjedő reformjának szükségét. De már most kijelenthetjük, hogy a választói jogosultságot, 24 évre szállítván le a korhatárt, oly jogczimekre akarjuk alapítani, hogy a választójog gyökeres, becsületes és széles terjedelmű legyen. A ministerelnök ur tehát túl magasnak találja