Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-93

A FŐRENDIHÁZ XCIII. ÜLÉSE. 349 ä megfelelő törvényhozási intézkedések megtétele. De roppant nehéz kérdés ez és nagyon vigyázni kell, hogy abból a mederből, amelybe terelni kívánjuk, ki ne csapjon. A birtokforgalom túlságos korlátozása is visszafelé sülhetne el, ép ugy annak az ellenkezője is. Legfontosabbnak tartok egy jó parcellázási törvényt. Az elvitázhatatlan tény, hogy gondoskodni kell arról, hogy akik a földért küzdöttek, azok földhöz jussanak, de ne a leghallatlanabb földuzsora utján, hanem ott, ahol a birtokelosztás indokolt és a magyarság érdekeit védi; ott, ahol, — és ez különösen fontos, — a földéhség az egészséges táplálkozást és nem a gyomorrontást idézi fel, ezt ki kell elégíteni. Erre, azt hiszem, hogy egyelőre valami nagyon erőszakos intézkedés nem lesz szükséges, mert hisz elég alkalom van, ha egyéb feltételeit is megtaláljuk, a kisbirtokok szaporítására, mert hiszen van elég birtok eladó és bérbeadó. Ott pedig, ahol az elhelyezkedés, vagy egyéb nemzeti érdek követeli és nem volna másként megvalósitható, ott igenis kell és lehetséges lesz törvényes intézkedéseket is tenni. Azonban, méltóságos főrendek, azzal mindenesetre számolnunk kell, hogy a kisbirtokok elszaporodása eleinte nem fogja az annyit hangoztatott többtermelést szolgálni, mert aki ismeri a magyar kisgazdaságokat, az tudhatja, hogy nálunk a kisgazdaságok részint a régi conservativ gazdálkodási modor miatt, részint mert nincs meg a modern investitiós gazdálkodáshoz való hajlamuk, tőkéjük és beruházási kedvük, aránylag kevesebbet termelnek. Azonban ez nem lehet akadálya annak, hogy az arra hivatottak birtokhoz ne jussanak. De erre viszont a legelső és legfontosabb feltétel, hogy a kisgazdát és a népet alapos gazdasági szakoktatásban részesítsük. A földhöz juttatás legelőnyösebb módjának a kisbérleteket, vagy szövetkezeti bérleteket tartom, mert ott a vételár helyett a beruházásra marad meg a szükséges tőke. Nem. az örökbérletet, mert a magyar ember ragaszkodik a birtokhoz, mint tulajdonához és épen azért örökbérletbe nem szívesen megy bele, mert nem tudja, hogy mit fog csinálni azzal a birtokkal és hogy az a gyermekéé lesz-e ? Szívesen fog azon a birtokon gazdálkodni, javítani rajta, ha tudja, hogy övé, amit beleölt, mit várhat tőle. Azonban az örökbérlet, ahol ezt nem tudhatja, amelynek végét nem láthatja, ez a magyar ember természetével össze nem fér. A telepítés kérdésével nagyon óvatosan kell bánni. Elszigetelt helyeken az nem válik be. Volt alkalmam nemzetiségi részen látni telepeket, amelyeket nagy áldozatokkal létesitettünk, felépítettünk s még a kerítéseket is szép zöldre befestettük, csakhogy nem mindig arra hivatott, esetleg a gazdálkodáshoz nem is értő embereket telepitettünk, ami a nemzeti érdeknek sem felelt meg. És mivel az illetők olyan kis hányadot fizettek a telepért a vételár törlesztésére, hogy nem is szorultak rá azzal sokat vesződni, egyszerűen kiültek házuk elé pipázni s a szomszédos nemzetiségeknek adták ki bérbe és csak az ily telepsk iránti ellenszenvet vitték bele az intézménybe. Az ily telepítés csak a munkátlanságnak melegágya volt, nem mondom általában, de egyes helyeken. Ami a nagyobb birtokok forgalmát illeti, szerintem legveszélyesebb a háborús konjunktúrák folytán majdnem a semmiből lett milliomosok birtokvásárlása. Nem a földszeretet, nem a munkaszeretet, nem a gazdálkodás szeretete, mint inkább pénzügyi speculatio szüli ezeket, hogy a semmiből nyert pénzüknek birtokban maradandó, megfogható elhelyezését érjék el, mert talán tőkéjüket féltik az illetők, attól tartanak, hogy könnyen nyert pénzük értéke koczkán foroghat. A czél tehát az itten, hogy az igy nyert birtok adandó alkalommal ismét ujabb speculatio forrása legyen. Amennyiben szövetségeseink, különösen a németek, érdeklődnek a magyar föld iránt, ezt bizonyos örömmel, de bizonyos tartózkodással is veszem. A német tőke, ha több befektetést eszközöl, ha többet produkál és ha talán tanítani is fog bennünket, ez csak örvendetes lehet. De nem tudom, be fognak-e számításai válni a mi klímánk alatt is ? Tavábbá megvan az az oldala is a dolognak, hogy nem magyarokkal fogják betölteni a vezető állásokat és a jövedelem legnagyobb része is mindenesetre ki fog menni. Ami illeti a nagybankokat, hogyha ők bérletekkel akarnak dolgozni és hogyha esetleg kevésbbé jövedelmező birtokokat tőkebefektetéssel, modern gazdálkodással, gazdasági ipar bevezetésével fellendíteni fognak és többtermelést idéznek elő, ezt bizonyos örömmel is üdvözölhetem. Legalább nem tartom nagy veszedelemnek, sőt a sokat hangoztatott többtermelés érdekében állónak, hogyha jelenleg müvelés alatt álló 22 millió holdnyi területünkből mondjuk 1- vagy 200.000 holdat ilyenképen átvesznek és ott modern berendezett, gazdasági gépekkel és iparral felszerelt gazdaságot létesítenek. S itt a többtermelésre vonatkozólag nézetem az, hogy jobb volna a többtermelés helyett inkább több eszközről beszélni. Mert ha mi jó vámpolitikával, mely nemcsak egyoldalú agrárérdeknek, hanem az egyetemes közgazdasági élet érdekeinek is megfelel és előmozdítjuk ezzel gazdasági haladásunkat, ha eszközölhetjük ezt gazdasági gyárak felállításával és beruházásokkal is, akkor a több eszközzel ugyancsak azt az eredményt., azaz a többtermelést érhetjük el. A birtokeloszlások tekintetében leginkább féltem a középbirtokot. A jelenlegi árak mellett és gazdasági viszonyok között a nagybirtok még könnyebben ellentáll, mert az illetőknek mégis megvan a megélhetési plusza. A kisbirtokos pedig maga gazdálkodván a birtokon, abból szintén megél. Azonkívül a nagybirtok befektethet és gépüzemmel, mezőgazdasági iparral berendezkedhetik. Ez a válság tehát kevésbbé érdekli a nagybirtokot, de annál inkább a középbirtokot, amely semmi nagyobb üzemre berendezkedni nem tud. S itt gépszövetkezetek alapításától is keveset