Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-93

MK A FŐRENDIHÁZ XCIII. ÜLÉSE. vei nem akarok foglalkozni, csak különösen irá- i nyitásának és elosztásának pár momentumát akarom kiemelni, amelyet közvetlenül tapasztalatból ismerek. Pl. nálunk Zalavármegyében tavaly a hadiliszt ellátásával egyetlen egy malom bízatott meg. Most minden járásból a megőrlendő gabonát vasúton be kellett szállítani Nagykanizsára, onnan a lisztet megint vissza kellett szállítani a vidékre. Ez kétszeres szállítást vont maga után. De még ha megjött volna, azonban rendszerint elkésve jött, vagy nem jött meg kellő mennyiségben, úgyhogy minden embernek, akit hadiliszttel láttak el, háromszor-négyszer kellett bemenni a legközelebbi járási székhelyre, vagy mezővárosba, hogy azt a jiár kilogramm lisztet megkapja. Minő munka és időpocsékolással járt ez ! Az én járásomban az idén az elláttatlanok táplálására 600 métermázsa lisztre van szükség. A járásban requiráltak 300 métermázsa gabonát, de ezt elvitték és el kellett szállítani, pedig abban a járásban, — nem sokat mondok, — van talán 25 vízimalom nagyon közel egymáshoz, amelyek azt a felesleget megőrölhették volna. Azért bátor vagyok a kormány figyelmébe ajánlani ezeket a locahs viszonyokat, amelyek talán nem is jutnak közvetlen tudomására, hogy méltóztatnék valami módon a kenyérgabonának és a lisztnek ezt az ide-oda hurczolását megszüntetni, annál is inkább, mert hisz tudjuk, hogy vasutaink, — teljesítő képességük további fokozhatása nélkül, — amúgy is már óriási mértékben igénybe vannak véve. A malmokról szólva, arra volnék bátor kérni az igen t. kormányt, hogy a jövőre.vonatkozólag ne méltóztassék valami concentratióra gondolni. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy, —nem tudom, — a mi elsőrangú műinalmaink üzemét reducalni kellene, nincs arra szükség és talán el is lesznek látva munkával, de felesleges volna nálunk az annyi existentiát nyújtó apró malmoktól az őrlést megvonni, mert az ellenőrzés a lisztutalványokkal bevált, ezt több oldalról láttam és ez az ellenőrzés oly szigorúan vitetik keresztül, hogy valami visszaéléstől e tekintetben nem kell tartani. A jövő termés elosztásának biztosítására, azt hiszem, ha nehéz lesz is, de azt a módot kellene választani, hogy a cséplési kimutatások után a termést zár alá kellene venni, törvényhatóságonként megállapittatni a gazdasági szükségletet, továbbá az elláttatlanoknak, a kenyérlisztre szorulóknak számát és csak a felesleget azután kivinni, mert pl. az idén a sok vásárlási igazolványnyal az egyik törvényhatóság területéről a másikra is annyira megváltozott a cséplési eredmény, hogy az alispánok nem tudták már a reájuk Id vetett contingenst garantálni. Több alispánnal beszéltem, aki azt mondotta, hogyha mindjárt zár alá vétetett volna a törvényhatóság területén a gabona, akkor igenis mertek volna felelősséget vállalni azért, hogy azt a felesleget, amely a kimutatásból bejön, — nem mondom, hogy teljes praecieitással, de be tudják szolgáltatni. Méltóztassék megfontolás tárgyává tenni még a vásárok rendszabályozását is. Zselénszky Róbert gr.: Helyes! Hertelendy Ferencz: Azt hiszem, aki nem sokat jár künn, különösen a városi ember, nem is képzeli, milyen sok időpocsékolással jár a sok vásárnak látogatása. Zselénszky Róbert gr.: ügy van ! Hertelendy Ferencz: A mi népünk amúgy is szeret vásárra járni. Azelőtt egy tizkrajezáros, most talán 2—3 koronás csizmapatkóért is bes

megy a vásárra, de különösen nagy baj az, hogy nem is gondoljuk, mennyi igavonó ökör jár hónapokig vásárról-vásárra és soha egy napig a termelés érdekében igát a nyakára nem vesz (ügy van !) és mennyi ember, köztük kisgazdák is, valósággal a kupeezség áradatát töltik be, akik nem dolgoznak soha, hanem az ökröt vásárról-vásárra hajtják, elkezdik nálunk a Dunántúl Horvátországba, felmennek Bécsújhelyig és sokkal többet keresnek ezzel a kupeczkedéssel, mintha megmunkálnák a maguk földjét, amelyet inkább parlagon hagynak. Tudom, hogy a vásárok szükségesek, de azt hiszem, ezeknek bizonyos korlátozása még nem vezet a forgalom megbénítására. Mindezeknek a gazdasági kérdéseknek előtérbe nyomulásánál, — lehetőleg sietve fogom befejezni felszólalásomat, — és különösen a békére való átmenetnél szeretném megkérni a földmivelésügyi minister urat, — nagyon sajnálom, hogy nincs jelen, — hogy foglalkozzék a gazdakamarák kérdésével. Azt hiszem, nagyon sajnálhatjuk, hogy most nincs meg a gazdatársadalomnak kötelező egyenlő és demokratikus képviselete, mert bár tudom, hogy jelenlegi önkéntes gazdasági társulásaink milyen tekintélyes testületek, de végre mindig lehet, aki azt mondja rá, hogy még a legnagyobb testület, pl. az Omge, amely circa 7000 tagot számlál, nem tudom hány millió gazdával szembsn, nem egyetemes képviselet, vagy más társadalmi egyesülések mellem is a kamarának más igen fontos feladatai volnának. Mindenesetre kérném, hogy a békére való átmeneteiről való gondoskodásnál mérlegelje a mélyen t. kormány, hogy a jelenleg talán szükséget kielégítő és más expedienssel talán nem is helyettesíthető központoknak fentartására békeidőben ne méltóztassék gondolni. Ez olyan elkeseredést fog szülni a gazdaközönségben, ha a béke beálltával is erre kellene gondolni, hogy azt hiszem, mindazok az eredmények, amelyeket a központoktól várunk, abban az időben igazán nem válnának be. A múltkor az ötödik ministeri jelentés tárgyalásakor örömmel és megnyugvással vettem tudomásul a földmivelésügyi minister ur nyilatkozatát, mert láttam, hogy a kormány is belement a birtokpolitikának annyit hánytorgatott kérdésébe és azt hiszem, meg is fogja találni azt a helyes irányt, amelyet ezek a kérdések megkívánnak. Hisz a kormány feladata a birtokpolitika irányítása, a közgazdasági élet helyes fejlesztésének czéljából