Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-93

A FŐRENDIHÁZ XCIII. ÜLÉSE. 347 maguk megmunkálhattak, mert azt a kukoriczát, amelyhez napszámos kell, nem tudják 26 koronáért előállítani. De hogy mit ért meg tavaly a termény a maximált árakkal szemben, azt megmutatja a Romániából Németországba, Ausztriába és hozzánk is behozott gabonamennyiség, amelyért szívesen fizettünk dupla árt és még többet is, még pedig aranyban, csak kaptunk volna eleget és nem is számítottuk az óriási költséget, amelylyel most a szállítás jár. A közélelmezés biztosítása érdekében, méltó-. ságos főrendek és nem a gazda érdekében kell a termelés fokozására serkenteni, kell a takarékosságot előmozdítani, kell az, hogy a termény nemcsak az állatok etetésére, de az emberek élelmezésére is érdemes legyen. És ha a nagyobb áraknak drágító hatásuk lenne is, szükséges ez, bár nem tudom, hogy nem inkább a közvetítés, a speculatio, amint azt előttem szólott mélyen tisztelt nagyméltóságú főrend mondta, az áruhalmozás és a lánczkereskedelem idézte-e elő inkább a drágaságot ; de akárhogy áll, akkor is inkább az előbb emiitett kárpótlás volna helyén a szegény osztályok javára és különösen a városi szegény osztályok és tisztviselők javára, semhogy az árak alacsonyságával a visszaélés és pocsékolás folytán előálljon a rémes nincs, a szükség, ami nagyobb baj, mintha drágább volna is, — de lenne ! A vagyonos osztályt pedig nem kell félteni. Azok tudnak fizetni. Ezt látjuk mindenütt. Csak meg kell nézni Budapestnek, Bécsnek, nagyobb vidéki városoknak kirakatait, (ügy van!) Soha annyi luxustárgy, selyem, prém, térdig érő czipő, térdig érő szoknya óriási bőségben ; soha az ékszer nem volt oly kelendő, mint most. Színház, mozi zsúfolásig tele. Helyet hetekkel előbb nem lehet reserválni. (ügy van !) És bizony elszomorit, ha látom, hogy a városok hogyan versenyeznek a fényűzésben és sajnálattal kell kijelentenem, hogy az asszonyok vezetnek ebben, akik prémben, selyemben, ékszerben igazán a békében soha nem álmodott luxust fejtenek ki ma, mikor minden felesleges fillért, a hazát, a földet, a tűzhelyet, épen ezt a vagyont és ezeket az ékszereket, ezt a luxust védő hősök özvegyeinek és árváinak kellene juttatni. És ha már a városoknál vagyunk, méltóztassék megengedni, hogy egy reflexiót tehessek. Most bosszulja meg magát a mi életünk sajátságos menete, hogy Magyarországon már a dajkák éneklik, s talán az anyák a bölcsődalban is azt éneklik a gyermeknek, hogy minél előbb legyen nyugdíjas és aztán menjen pihenni, e nyugdiját fogyasztani a városban. Mindenki, sokszor még életének teljében, munkabíró korában a városba, különösen s fővárosba tódul és itt a nyugdíjából nyugodtan éldegélhetett is, számítása szerint, béke idején. Volt elég élete fentartására, szívta a kőszénporos levegőt, a délutánt a füstös kávéházban töltötte. Most természetesen egyszerre kevés ez a nyugdíj és az illető elláttatlanná vált, mert a háborús konjunktúrák közt, a nyugdíjból megélni nem lehet. Mennyivel jobb lett volna, ha a még munkabíró nyugdijasok a vidékre költöznek, egészséges helyre, kis házba, kertecskével, egy-két hold földdel, mily könnyen megtermelhetnék a jó levegőben és egészségben azt a keveset, ami a háztartáshoz szükséges. Nem akarva visszaélni a méltóságos főrendek türelmével, lehetőleg röviden akarok még néhány reflexiót tenni a gazdasági termények maximálásával szemben az ipari termékek maximálására nézve is. Készséggel elismerem és méltányolom, hogy nagy nehézségek lehetnek itt, hogy nagy általánosságban nehéz ehhez hozzányúlni. Csak arra vagyok bátor felkérni a kormányt, hogy vegye figyelembe, hogy vannak oly czikkek, amelyek nem minőségi különbségeik szerint szolgálják a termelés fokozását. Ezeket valahogyan meg lehet szerezni akár a szomszéd Ausztriából, akár a külföldről, mert ezeken fordul meg a háború sorsa és az élet, amire beszédem egész fonala tendál. Néhány szóval megmondom, hogy erre nézve mit gondolok : Maximálatlan ekével nem lehet elég maximált kenyérmagot termelni, (ügy van!) De a kenyérmag termelésének fokozása mindenekfelett fontos, mert nemcsak a hadsereg imminens érdeke ez, hanem a győzelem kérdése és a nép életének kérdése. Mert ha a gazda nem találja meg a számítását a kenyérmagtermeléssel, átmegy az extensiv gazdálkodásra, egyéb termelésre, len-, répatermelésre. Hiszen ha elhagyott földet ma fűmaggal vet be, hát a szénatermés esetleg több jövedelmet hoz, mint hogyha 80 kilós búzát termel. Nem odavetett phrasiskép mondom ezt. Ma a takarmány értéke olyan, hogy a száraz takarmányszénáért 60—70 korona, sőt ezelőtt két hónappal el lehetett adni 30—40 koronáért. Nagyon félek, hogy a gazdaközönség, ha a kenyérmagtermeléssel nem találja meg a számítását, extensive takarmánytermesztésre fog áttérni, (ügy van!) Lehet, hogy ezekre azt fogom hallani, hogy a gazda, különösen a kisbirtokos osztály úgyis nagyon megvagyonosodott. Ha ez így van és tudom, hogy így van, meglehetősen szereztek a gazdák a mai conjuncturák mellett, ha van valami örvendetes e szomorú háborús időben, azt kell mondanom, hogy ez csak örvendetes. Az a kis tőkegyűjtés nagyon kell a háború utáni időre, mert a háború alatt a gazdaság elhanyagoltatott és kell az a kis tőke a földek javítására, az instructio javítására, az épületek tatarozására. Nem is szaban ezt irigyelnünk, mert mi az a vagyon, amit esetleg a kisgazda szerez, ahhoz képest, amit jóformán semmiből, speculatióval, felhalmozással, hadseregszállitással sokan keresnek. Hiszen milliókat nyernek, (ügy van!) Ne is kutassuk vizsgaszemmel, irigy szívvel, hogy ki mit szerez, hanem szálljunk magunkba, vájjon elég áldozatot hoztunk-e mi magunk a köz érdekében azokért, akik a földet, az értékeket saját életük és egészségük veszel yeztetésévei megvédték. A requirálásra vonatkozólag annak érdemé44*