Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.
Ülésnapok - 1910-58
20 A FŐRENDIHÁZ LVIIL ÜLÉSE. dom. Horvát-Szlavonországokban, hála Istennek, vannak meglehetős számban magyar iskolák. Sokkal kevesebb, mint amennyi kellene, mert a magyar gyermekek száma szerint még fejleszteni kellene a magyar iskolákat. És a magyar társadalom ebben a tekintetben örvendetes érdeklődést mutat, Horvát-Szlavonországok kormánya pedig loyalisan és correctül alkalmazza a horvát-szlavón törvényt. Prónay Dezső b. : No, nem mindig ! (Derültség.) Tisza István gr. ministerelnök: Én is tudom, hogy nem mindig ; de azt is tudom, hogy most loyalisan alkalmazza. Mondom, magyar iskolák vannak és ezekben a magyar iskolákban az összes magyar gyermekek kifogástalan eredménynyel megtanulnak magyarul és horvátul irni-olvásni. Ahogy lehetséges ezekben az iskolákban keresztülvinni a dolgot, — pedig a horvát tanfelügyeleti hatóságok, amihez teljes joguk van, ebben a tekintetben nagyon ellenőrzik, hogy horvátul megtanuljanak irni-olvasni, — épugy keresztülvihető ez a dolog nálunk is. És tudja-e ő méltósága, amikor azt mondja, hogy ez képtelenség, akarata ellenére kinek siet segítségére ? A román nacionalistáknak. Hiszen esztendőkön keresztül egyebet nem hallottunk, mint hogy ne kívánjuk a magyar nyelv tanítását a román felekezeti népiskolákban, mert képtelenség a gyermeket két nyelven tanitani, képtelenség, hogy a gyermek két nyelven tanuljon irni-olvasni. Velük szemben hoztam én fel a horvát-szlavónországi magyar gyermekek példáját. Velük szemben hoztam fel a német vidékek sváb gyermekeinek példáját, akik igenis bebizonyítják, hogy igenis lehetséges ez. De ha mi hirdetjük az ilyet, akkor akaratlanul lovat adunk azok alá, akik ezzel a képtelenségi theoriával akarják igazolni azt a nem kellő eredményt, amelyet a magyar nyelv tanítása terén a román iskolák sok helyütt felmutatnak. Kérem ő méltóságát, hogy most már erre az ő kis tévedésére borítsunk fátyolt. Utóvégre is oly emberek vannak itt, akik talán nem fognak itt valami valótlanságot állítani. Hiszen azonnal rajtacsípnének bennünket. Ünnepélyesen kijelentjük, hogy soha álmunkban nem volt a magyar népiskolák tannyelvét megváltoztatni, soha álmunkban nem volt azt mondani és rendelni, hogy mindenféle magyar tannyelvű népiskolába — nemcsak az államiba — járó nem magyar ajkú fiu nem magyarul, hanem anyanyelvén tanuljon íog irni és olvasni. Lehet, hogy mi fejeztük ki magunkat gyarlón ; lehet, hogy őméltósága nem értett meg minket jól. De hozzuk azt a tényt végre tisztába, hogy ennek a hazaáruló kormánynak legmesszebb menő tervei közé sem tartozott az, hogy a magyar cultura ellen ezen merényletet elkövesse és talán most már nyugodjunk meg ebben. (Helyeslés.) Radvánszky Albert b. jegyző: Takács Menyhért! Takács Menyhért prépost: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Az 1914/15-ik évi állami költségvetésnek a pénzügyi bizottság előtt történt tárgyalása alkalmával szerencsés voltam a nagyméltóságú kormány politikai programmjának egy cardinális tételére, jelesül a katholikus autonómiára kiterjeszkedni. (Halljuk! Halljuk!) Tettem ezt azért, mert egy kérelmet kívántam a nagym. kormányhoz intézni, amelyet ugy concretisáltam, hogy méltóztassék a trónbeszédben is biztosított politikai programmját végrehajtani olykép, hogy a katholikus autonómia is még ezen országgyűlési cziklus alatt törvénybe iktattassák. (Helyeslés.) Ö excellentiája, a nagyméltóságú cultusminister ur szives volt válaszolni erre a kérdésre és pedig a lehető legjobb akarattal, mely válaszból meggyőződtem arról, hogy ő úgyis mint cultusminister, ugy is mint politikus, a katholikus autonómiának mielőbbi behozatalát hazafiúi kötelességének tartja, azonban kijelentette azt is, hogy a sok útjába gördülő nehézségek miatt ennek ezen országgyűlési cziklus tartama alatt leendő törvényhozási elintézését nem biztosithatja. (Halljuk ! Halljuk !) Méltóságos Főrendek ! Talán ép az a körülmény az oka, hogy megismétlem felszólalásomat a méltóságos főrendek szine előtt, hogy nem kaphattam erre nézve megnyugtató választ, bár tudom és meg vagyok győződve arról, hogy a katholikus autonómiának életbeléptetése, törvényhozási megalkotása sok mindenféle tényezőnek meghallgatásától, sok körülmény megfontolásától és sok akadály elhárításától függ. Nem is kívánok foglalkozni e kérdéssel hierarchikus szempontból, mert hiszen erre a mi minden tiszteletre méltó egyháznagyjaink hivatottak és meg is teszik ott, a hol kell, hogy a katholikus autonómiát a hierarchiának szervezeti szempontjai szerint biztosítsák, másrészt meg vagyok győződve arról is, hogy az országgyűlésnek minden politikai pártja programinjába vette a katholikus autonómia megvalósítását. A válasz mindig egy és ugyanaz. Most egy esztendeje, mikor a kérdést a pénzügyi bizottságban szóba hoztam, ő excellentiájának érdemes hivatali elődjétől ugyanazt a választ kaptam, hogy sok mindenféle tényezővel kell ezt a kérdést elintézni és azért még nincs itt az ideje. Most nyolez esztendeje a méltóságos főrendek szine előtt hozakodtam elő vele és akkor is ugyanazt a választ kaptam, hogy sok mindenféle tényezőt kell még meghallgatni. Szóval a kérdés érlelődik, nem kevesebb, mint 66 esztendő óta, amennyiben az 1848 : III., illetve XX. t.-czikk, mely a vallási egyenlőség elvét sanctionálja, a felekezetek számára biztosítja az autonómiai berendezést és cultusministereink közül, kik ezt a kérdést kezelték, egyike a legnagyobbaknak, Eötvös József báró a katohlikus autonómiát egyenesen a nemzeti élet erőforrásának declarálta és megvagyok győződve, hogy utódai is azon az állásponton vannak, hogy a katholikus autonómiának behozatala a magyar nemzeti álláspontnak megerősítésére fog szolgálni, sőt tovább
