Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.
Ülésnapok - 1910-58
A FŐRENDIHÁZ LVIII. ÜLÉSE. 19 ket tanult és gyermekeit nyelvekre taníttatta, hogy mennyivel kamarai)!) és könnyebben tanul meg egy olyan valakitől valamely idegen nyelvet a gyermek, aki a gyermeknek anyanyelvét nem beszéli, mint olyantól, aki a gyermek anyanyelvét is beszéli; mert akkor óvatatlanul is épen a mindkettejük által ismert nyelven folytatódik a tárgyalás, illetőleg a magyarázat és az oktatás. Azokat tehát, amiket clőbbeni felszólalásomban mondottam, sajnos, kénytelen vagyok fentartani. Most is látom, amint az előbb emiitettem, ugyanazokat a sajnos következményeket és félek, hogy a jövő ezt be fogja igazolni. Ennélfogva levont következtetésemből elengedni egyáltalában nem tudok semmit. Elnök: A ministorelnök ur kivan nyilatkozni. Tisza István gr. ministerelnök: Egy látom, hogy még mindig nem vagyunk a kérdéssel mindnyájan tisztában. 0 méltósága nagyon jól tudja azt, hogy a kormánynak álláspontja mi volt ebben a kérdésben, nagyon jól tudja azt, hogy a kormánynak az álláspontja az volt, hogy a magyar tannyelv nem érintetik az iskolákban, hanem hogy bizonyos tér engedtetik az anyanyelv részére is. Most azután felolvassa azt a paszust t. barátom beszédéből, amelyben azt mondja a cultusminister ur, miszerint a gyermekek, — nem tudom, szeretném szószerint citálni, — írni-olvasni fognak tanulni az anyanyelvükön. Ugyebár? A gyermekek irni-olvasni fognak tanulni az anyanyelvükön: gondolom, ez a szöveg. (Felkiáltások jobbfelöl. Ott van: »is«!) Az »is« magától értetődik, természetes. Hadik János gr.: Állami iskolában is! Tisza István gr. ministerelnök: Szabad kérnem még egyszer a szöveget? Hadik János gr.: Nem jól van szövegezve a mondat! Károlyi Gyula gr. (olvassa): »Kivánatosnak tartom, hogy jövőben az idegen ajknak állami iskolában is tanuljanak irni-olvasni az anyanyelvükön, tehát nemcsak a felekezeti, liancm az állami iskolában is.« Tisza István gr. ministerelnök: Tehát : »tanuljanak irni-olvasni az anyanyelvükön*. Ezt ugy fordítja vagy ugy reproducálja ő méltósága, hogy nem magyarul, hanem saját anyanyelvükön. Hát bocsánatot kérek, itt mégis csak egy olyan félreértés fordul elő, amely teljesen érthetetlen előttem. Hát ki beszélt itt arról, hogy magyarul ne tanuljanak irni-olvasni? Hiszen az, aki magyarul ért abból a mondatból, az megértheti, hogy az nem azt tette, hogy az írás és olvasás tanítása az anyanyelven történjók, hanem tette azt, hogy megtanuljanak azok a gyermekek anyanyelvükön írni és olvasni, vagyis nem azt, hogy egy bizonyos stúdium ezen a nyelven történjék és nem máson, hanem azt, hogy egy bizonyos stúdiumot vagy készséget anyanyelvükön is elsajátítsanak. Én, ismétlem, nagyon jól kell hogy ismerjem ő méltóságát arra, hogy ebben az esetben ne a jóhiszeműségében kételkedjem; de miután őt nagyon jól isinerem, nem abban kételkedem, de igazán felfoghatatlan előttem, hogy ezt jóhiszemüleg így értelmezni hogyan leket. De tovább menve, azt mondja ő méltósága, hogy a vallás- és közoktatásügyi minister kijelentése szerint az írás-olvasás tanulásánál segédnyelvül fogják az anyan} r elvet használni és már benne* élve ebben a csendes félreértésben, azt a non sens-t sütötte ki belőle, — nem az ő részéről, hanem a cultusminister ur részéről lett volna non sens, megnyugtatom, — azt a non sens-t sütötte ki és tulajdonitja a cultusminister urnak, hogy amikor a gyermeket anyanyelvén tanítják irni-olvasni, akkor segédnyelvül használják az anyanyelvet. Ha mi tehát segédnyelvről beszélünk, evidens, hogy magyar irás-olvasásról van szó. Mert hiszen hogy lehet az anyanyelvet segédnyelvül használni az anyanyelven való írás-olvasás tanulásánál, amikor itt segédnyelvre a dolog természeténél fogva nincs szükség ? Hiszen ez maga rávezethette volna ő méltóságát, hogy téves utón jár és az a bizalmatlanság, amelyet sajnálok, amelyről nem tehetek, de amelynél fogva ő valami ördögi tervet lát, kutat, keres mindenben, amit ez a szegény kormány csinál, — (Mozgás.) mondom, ez a bizalmatlanság vitte rá, hogy ezt a dolgot a legalaposabban félreértette. Végül még egyet. Azt mondja ő méltósága, hogy írni és olvasni két nyelven megtanítani a gyermeket az elemi iskolában kéjytelenség. Károlyi Gyula gr.: Egyszerre ' Tisza István gr. ministerelnök: Ki mondta, hogy egyszerre ? Itt van megint a petitio principii. Valamit képzel ő méltósága, ami egészen a saját elmeszülöttje. Ki mondta azt, hogy egyszerre ? Hogy a hat évi elemi iskolai cursus alatt melyik esztendőben fog a gyermek irni-olvasni tanulni az anyanyelvén . . . Hadik János gr.: Árulja el! Tisza István gr. ministerelnök: Éii nem vagyok paedagogus, azt én most nem tudhatom . . . Hadik János gr. : Méltóztassék elárulni a titkot, hogy mikor ? Hadd tudjuk ! Tisza István gr. ministerelnök : Épen most mondom, hogy ez a titok még nem született meg ; ez embrió ; itt még valami sötét bűne lappang a kormánynak, méltóztassék várni, amig az megszületik. (Zajos derültség.) Hadik János gr. : Sok lappang a sötétben, ez a baj ! (Halljuk ! Halljuk !) Tisza István gr. ministerelnök: Ismétlem : ki mondta, hogy egy időben % Ami pedig azt illeti, hogy képtelenség, erre a következőt mon-