Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-88

266 A FŐRENDIHÁZ LXXXVIII. ÜLÉSE. val rendelkezik, akkor ezek a politikai liarczok nem állanak elő ; de ha arra az álláspontra helyezkedünk, hogy a többség vezére mint ilyen jogosult erre a megbízatásra, akkor nyilvánvaló dolog, hogy az ellenzéknek politikai programmjánál fogva természetszerű kötelessége ez ellen harozot indítani, hogy igazolja a maga álláspontját és bebizonyítsa, hogy igenis politikai szempontból abban az egyénben miért nem bízik. Tehát többségi jogon követelni ezt a megbízatást, szerintem, teljesen lehetetlen. (Helyeslés jobbról.) De még egy másik körülmény is van, mely a mostani viszonyok közt a helyzetet még jobban megnehezíti és ez az, amit ma délelőtt a képviselőházban Apponyi Albert gróf és Andrássy Gyula gróf oly fényesen kifejtettek, t. i. hogy a ministerelnöknek egész eddigi politikai magatartása, magának a mai többségi pártnak megalakulása, amely mindenféle erőszakkal és különféle olyan eszközökkel történt, melyek nagyon erős kifogás alá estek a múltban és esnek ma is, — mind nem alkalmasak arra, hogy a ministerelnök azt mondhassa, hogy ő egy igazán igazságosan kialakult többségnek volna a vezére. Hiszen ha azt veszszük, hogy az a legkiválóbb ember, hogy annak kell koronáznia, aki a többséget biztosította magának az országban, akkor Lukács Lászlót illetné meg ez a tisztség és nem Tisza Istvánt, aki Lukács Lászlóval elvégeztette ezt a munkát, — nem akarom a megfelelő jelzőt használni és azután, mikor már minden meg nem engedett eszközzel összehozatott a többség, beleült a hatalomba. Igaz, hogy most már nem igen azonosítja magát Lukács Lászlóval, sőt a pártja magyarázza, hogy Tisza István nem olyan, mint Lukács László volt, de most élvezi a hatalmat és ezt a hatalmat akarja ugy magyarázni, hogy ezt az ország óriási többségének bizalmából birja. A ministerelnök ur egyszer fordult a nemzethez és kért többséget, akkor is megbukott, de azóta nem állott a nemzeteié, hogy tiszta választással igazi többséget szerezzen, hanem élvezi a Lukács László által szerzett hatalmat. Ha tehát ez a jogczim volna döntő, akkor nem Tisza István grófot, hanem Lukács Lászlót illetné meg ez a szerep. A ministerelnök ur, nézetem szerint, egy óriási hibát, sőt bűnt követett el, midőn ezt a kérdést előzetesen bizalmasan a különféle vezető férfiakkal megbeszélve nem állapodott meg közösen egy jelöltben, akit az egész ország egyhangúlag megválasztott volna, ö ugyan összehivott egy értekezletet e kérdés tárgyalására, de ebben az értekezletben, melyben Apponyi Albert gróf volt az első szónok, aki álláspontját kifejtette és különösen magyarázta, hogy milyen nagy súlyt helyez arra, > hogy olyan egyénre essék a választás, akit egyhangúlag az egész ország megválaszthat, midőn ő erre a tisztségre inditvá^ba hozta József főherczeg személyét, akkor evvel szemben jelentette ki Tisza István gróf, hogy az ki van zárva, ő ebbe nem megy bele, mert ő önmagának vindikálja, mint ministerelnöknek ezt a tisztséget és azt, hogy őt megválaszszák. Akkoriban talán még nem frissítette fel memóriáját a ministerelnök ur a tekintetben, hogy mint ministerelnök nem követelheti ezt a tisztséget semmikép sem, mert bár a kormánypárt mindig arra hivatkozik, hogy Deák Ferencz tradiczióit akarja fentartani és szentnek tekinti: ha ráolvassák Deák Ferencz nyilatkozatát, azt hiszem, hogy ez az álláspontja teljesen tarthatatlanná lesz, mert hiszen éjien Deák Ferencz jelentette ki, hogy ez inkább akadály volna és nem szeretné, ha jövőben ebből praecedenst alkotnának. így vonult vissza azután a ministerelnök ur és pártja abba a második hadi állásba, melyben azt mondták, hogy : jól van, nem mint ministerelnök, hanem mint az ország óriási többségének vezére és legkiválóbb egyénisége illeti őt meg ez a tisztség. Azt hiszem, abban talán mindnyájan egyet fogunk érteni, hogy egy ilyen nagy momentumba, mikor arról van szó, hogy a koronázásnak egész menetét rendezzük és megállapítsuk, a pártpolitikát belevinni végtelenül hibás dolcg. Ezt azonban provokálták, mert azt nem lehet egyoldalúkig mondani, hogy ne legyen pártpolitika, hogy senki se szóljon semmit, a mikor a legnagyobb elbizakodottsággal és fenhéjázással rá akarják oktrojálni a többség akaratát. Az, uraim, nem igaz parlamentarismus, mert az igazi parlamentarismus megkívánja, hogy a kisebbség mindig meghallgattassék és az erősnek, amelynek hatalom van a kezében, kötelessége gondoskodni arról, hogy amennyire lehet, ezek a kényes kérdések, melyek a napi pártpolitikával semmi összefüggésben nincsenek, közmegelégedésre, közmegnyugvásra rendeztessenek. (Helyeslés a baloldalon.) A jövőre nézve pedig, ha most azt elfogadjuk, hogy Tisza István gróf azon a czimen, *hogy a többség vezére és ministerelnök legyen az, aki ezt a tisztséget betölti, akkor olyan praecedenst alkottunk, melynek alapján egyáltalában többé mást, mint a ministerelnököt megválasztani nem lehet. Ezzel kimondjuk, hogy nem választunk, hogy a választás csak comoedia, hanem igenis mindig a ministerelnöknek kell koronáznia. Mert ha nem lehet választani, ha ki van mondva, hogy erkölcsi kötelessége a parlamentnek a ministerelnököt megválasztani, vagyis kijelölni, akkor ez nem választás, akkor sokkal egyszerűbb lett volna törvényt hozni, melyben kimondjuk, hogy ezentúl addig, mig a nádori állás nincs betöltve, mindig a ministerelnök fogja Szent István koronáját a király fejére helyezni. Ezzel meg lehetett volna oldani ezt a kérdést, ha a többség minden áron azt akarja, hogy Tisza István koronázzon ; akkor ki lett volna zárva a jövőben is a pártviszály és a parlamenti harcz közvetlenül a koronázás előtt. Ez elvégre olyan álláspont, mely vitatható ; de megmaradni amellett, hogy a mostani eljárás választás, de hogy viszont nem szabad mást választani, mint a ministerelnököt, ez olyan praecedenst alkot . . . Fiáth Pál b.." Hogyne lehetne ! Szabad ! Hiszen választanak!