Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.
Ülésnapok - 1910-58
10 A FŐRENDIHÁZ LVIII. ÜLÉSE. pénzügyminister ur azt, hogy még lényegesen feljebb srófolni, fokozni lehet ezeket a tételeket ? Én alig hiszem és hogyha bevételi többletünk, ujabb bevételi forrásaink nincsenek, a jövő esztendőben kétségtelenül megint azon helyzet előtt fogunk állani, hogy több százmilliónyi hiány egy ujabb kötvény-kibocsátással, egy ujabb kölcsönnel lesz fedezendőMéltóságos főrendek, ha egy magánember ugy gazdálkodik, hogy a meglevő régi adósságainak kamatait csak egy ujabb adóssággal tudja fedezni, azt rendesen gondnokság alá szokták helyezni. (Mozgás.) Bátor vagyok kérdezni a pénzügyminister úrtól, hogy az ország érdekében állónak, előrelátónak és megfelelőnek tartja- e az ilyen pénzügyi gazdálkodást, mfnt amely kifejezésre jut ebben a költségvetésben? Ha komoly aggályaim vannak a kormány pénzügyi gazdálkodása szempontjából, nem kevésbbé komolyak azok az aggályaim, amelyek a kormány kultúrpolitikájára és annak előrelátható következményeire vonatkoznak. Valóban megdöbbenéssel olvastam a vallás- és közoktatásügyi minister urnak nemrég tett azt a nyilatkozatát, mely szerint »a nyelv csak igen kis részét teszi a nemzeti culturának«, ennek az összekötő kapocsnak, mely bennünket mint államot összetart. Hadik János gr.: Szégyen! Egy minister igy beszéljen! Károlyi Gyula gr.: Minden különösebb felháborodás nélkül akarom csak kijelenteni, hogy homlokegyenest ellenkező nézeten vagyok a vallásos közoktatásügyi minister úrral szemben ebben a kérdésben. Méltóztassék akármerre nézni, akármilyen egységes nemzeti államot tekinteni és meg fogja azt látni, hogy igenis a nyelv az az összekötő kapocs, amely létrehozta a nemzeti államokat, lehetővé tette egységük kifejlődését és a nyelvi kapocs tartja őket össze, nem pedig a faji. Nincs Európában ország, amely egy fajból állana, azok mind a legkülönbözőbb, a legheterogénebb fajokból álló országok, mégis, ahol a nyelvi egység megvan, ott a nemzeti egység is fennáll. (Ugy van! jobbfelöl.) Hogy ez a nyelvi egység nem erősödött meg a mi országunkban, ezt hátrányosan érezzük. Az eddigi kormányoknak mindig az volt a törekvésük, hogy ha nem is erőszakosan, — igen helyesen, mert erőszakosságot ezen a téren sohasem jjroponálnék, — hanem czéltudatosan és következetesen a nyelvi egységet és a nyelvi közösséget lehetőség szerint előmozdítsák. A vallásos közoktatásügyi minister ur az eddigi kormányoknak nemcsak gyakorlati eljárásával, de elvi álláspontjával szemben is egészen ellentétesen kilátásba helyezi azt az intézkedést, hogy az állami iskolákban nem magyarul, hanem az illető tanulók anyanyelvén fognak tanítani irni és olvasni és ezek az iskolák oly tanítókkal is el leszriek látva, hogy a tanítás — bár a minister ur csak kisegitésképen mondta, — az illető tanuló anyanyelvén történjék. Méltóságos főrendek! Csak nemrég, a télen nyilatkozott a ministerelnök ur az 1912. évi XXVII. t.-cz. 18. §-ának azon rendelkezésére vonatkozólag, mely kötelezővé tette a felekezeti iskolák között azokban, ahol a magyar anyanyelvű tanulók száma 20°/o-ot meghalad, hogy ezen 20% magyarul tanitassék olyképen, hogy ezt czélszerütlennek találja, mert akkor kétféle tannyelven kellene folynia a tanításnak és ő azt tartja, hogy akkor egyik tannyelven sem lehetne eredményesen tanítani. Most nem tudom, ma a ministerelnök urnak erre vonatkozó felfogása változott-e meg, vagy pedig a vallás- és közoktatásügyi minister urnak van más nézete e kérdésben ? Mert hogyha ő az állami iskolákban, ahol egy bizonyos hányada a tanulóknak idegen anyanyelvű, ő ezeket írni-olvasni saját anyanyelvükön akarja tanítani, akkor feltétlenül elő kell hogy álljon az a helyzet, hogy abban az iskolában kétféle tannyelven fognak egyszerre tanítani. Mert azt feltételezni sem merem a kormányról, hogy az olyan iskolában, ahol idegen anyanyelvű tanulók is vannak és ezeket a vallás- és közoktatásügyi minister ur intentiói szerint saját anyanyelvükön fogják tanítani, hogy ott a magyar tannyelvű tanulókat is azon idegen nyelven tanítanák. Ezt nem képzelhetem, tehát azt kellene hinnem, hogy kétféle nyelven fognának tanítani. Nem tudom, hogy a vallás- és közoktatásügyi minister ur gyakorlatilag mennyire foglalkozott az elemi iskolai tanítással? Mert azok, amiket a képviselőházban erre vonatkozólag mondott, bennem azt a hitet ébresztik, hogy az elemi oktatás gyakorlati részéről nincs valami nagyon jól tájékozva. Mert nem tudom, hogy látja a minister ur megvalósíthatónak azt, hogy az illető idegennyelvü tanulónak anyanyelvén való irni és olvasni tanulását elválasztja az értelmi és nyelvi gyakorlattól, holott minden elemi iskolában az első és második osztályokban az értelmi és nyelvi gyakorlatok az írási és különösebben az olvasási gyakorlatoktól el nem választhatók; azok együttesen, karöltve történnek. Ha egy iskolában románul fognak olvasni tanítani, akkor azokban az osztályokban az értelmi és nyelvi gyakorlatok is csak román nyelven fognak történni. Ez másképen nem is képzelhető. És ha az első egy-két esztendőben azok a tanulók saját anyanyelvükön tanulnak irni-olvasni és egyáltalában az iskolai nevelésben saját anyanyelvükön részesülnek, — a közoktatásügyi minister ur hangsúlyozza is, hogy czélszerünek találja, hogy a tanítók a gyermekekkel anyanyelvükön érintkezzenek, — akkor a harmadik-negyedik osztályban mire fog az a tanító menni velük, hogyha egyszer magyarul próbálna egyéb tantárgyat nekik előadni ? Egyáltalában semmire.
