Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-58

A FŐRENDIHÁZ LVIII. ÜLÉSE, 17 Azt a további időt arra kellene felhasználni, hogy vagy magyarul tanítsa meg azokat a gye­rekeket és az egyéb tárgyakat teljesen negligálja, vagy pedig a tantárgyakban való előmenetel érdekében továbbra is anyanyelvükön folytassa a tanítást. Ilyen körülmények között, méltóságos fő­rendek, ha a minister ur ezen intézkedései az iskolákban a praxisba átmennek, meg vagyok győződve, hogy azon vidékeken, ahol idegen anyanyelvű tanulók járnak állami iskolákba, azok magyarul nem fognak megtanulni és pedig se beszélni, se irni, se olvasni. Itt egy nagy kötelességmulasztás fogja terhelni a kormányt, egy kötelességmulasztás az egész magyar nem­zettel szemben és kötelességmulasztás mindazon egyes tanulókkal szemben, akik az állami isko­lákba jártak és az állam nyelvét mégsem volt módjuk megtanulni. Az elemi iskolák elvégzése után az ily állami iskolákból kikerült fiatalságra nézve pedig, amely magyarul ott meg nem ta­nult, ha a középiskolákba megy, mit fog ez eredményezni? Az idegennyelvü, a saját anya­nyelvükön tanitó középiskolai tanintézetben fog­ják folytatni tanulmányaikat, amelyben pedig túlnyomórészben olyan eszméket és olyan fel­fogást színak magukba, mely a mostani nemze­tiségi vezető körök nyíltan hangoztatott felfogása és amely az egységes magyar nemzeti állam negligálását foglalja magában. Lehetnek kivéte­lek is., Épen Hosszú Vazul ő méltóságának minapi felszólalásából tudjuk, hogy az ő felügyelete alatt álló intézetekben az egységes magyar nem­zeti állam iránt való lelkesedést tanulja a fiatal­ság. De ez kivétel. Legtöbb esetben nem így van. Az a fiatalság pedig, amely nem a nemze­tiségi középiskolákba, hanem a magyar tannyelvű középiskolákba fog menni, habár állami iskolában végezte az elemit, de mivel magyarul írni-olvasni és beszélni meg nem tanult, ezen középiskolákba való belépésénél feltétlenül hátrányos helyzetben lesz a tanulmányi előmenetel tekintetében. Ez természetszerűleg keserűséget fog benne felidézni és ezen keserűség és ellenszenv, amely benne támad minden iránt, ami magyar, meg fog maradni benne, végig kiséri nemcsak tanulmányain, de majdan az életen is. Azt, hogy a nemzetiségi sajtó és a nem­zetiségi vezető férfiak, akik a magyar nemzeti állam egységét megbontani törekszenek, akiknek ez a törekvésük és egészen őszintén bevallott czéljuk, mondom, hogy ezek a minister ur ezen intézkedésével most íueg vannak elégedve, azt egészen természetesnek találom. Azonban azt hi­szem, téved a minister ur abban, ha azt hiszi, hogy ennek valami jótékony, valami békitő hatása lesz a nemzetiségi súrlódások szempontjából. Meg vagyok győződve, hogy állandó megelége­dést, állandó megnyugvást ez nem fog kelteni, hálára ez a nemzetiségeket nem kötelezi. Ezen concessiós politikában ők csak a kormány és a Főrendiházi napló. 1910—1915. IV. kötet. magyarság gyöngeségét fogják látni s ez csak még inkább sarkalni fogja őket, hogy egyéb be­vallott törekvéseiket és követeléseiket annál ve­hemensebben próbálják keresztülvinni. (Ugy van! jobbfelül). A ministerelnök ur nemrégiben kijelentette — és egész természetes is volt, — hogy a kormány az egységes magyar nemzeti állam alapján áll, ezt az elvet vallja. Méltóságos fő­rendek! Én azt tartom, hogy nem elég valamit csak elvben vallani, hanem a praxisban is olyan intézkedéseket kell tenni, amelyek ezen elv meg­védésére és megerősítésére szolgálnak. Én elv­feladást nemcsak abban látok, ha valamely vallott elvet hirdetni, hangoztatni megszűnünk, hanem abban is, ha a gyakorlati intézkedések, amelyeket teszünk, olyanok, amelyek ezen elv fentartását veszélyeztetik, azzal össze nem egyez­tethetők. Mindezeknél fogva, mivel a kormány gaz­dasági, pénzügyi gazdálkodását az ország anyagi jövendője szempontjából felette aggályosnak talá­lom, kultúrpolitikáját jiedig az egységes nemzeti állam fentartása szempontjából veszélyesnek s azzal összcfórhetlennek tartom, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés jobbfelol.) Elnök: A ministerelnök ur ő exellentiája kivan szólni. Tisza István gr. ministerelnök: Nagyméltó­ságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Fentartom magamnak a jogot, hogy talán a vita későbbi folyamában azokra az általános politikát érintő politikai és pénzügyi kérdésekre, amelyek eddig felmerültek és ezután szóba fognak kerülni, igy magának a most felszólalt főrend ő méltósága beszédének egyéb részeire is visszatérjek. Hogy most, a vita jelen stádiumában felszólalok, ez kizárólag annak tulajdonitható, hogy ő méltó­sága beszédének utolsó részében olyan térre került, ahol nem hagyhatom őt egy perczig sem, mert ő itt egy sajátságos és tragikomikus misti­ficatio áldozata. En nagyon jól ismerem ő méltósága jó­hiszeműségét, ennek folytán azt, hogy ő t. barátomnak, a cultusminister urnak a szájába teljesen más, homlokegyenest ellenkező dolgokat ad, mint amiket ő mondott, nem tulajdonithatom egyébnek, minthogy ő méltósága bizonyos ellen­zéki lapokból merítette informatióját. Károlyi Gyula gr.: A hivatalos naplóból! Tisza István gr. ministerelnök: Akkor mé­lyen sajnálom, mert akkor csakugyan ugy látszik, ő méltósága nem képes kellőleg distingválni olyan dolgok között, amelyek a culturpolitikának és az iskolaügynek legelemibb igazságához tar­toznak. Hadik János gr.: Már megint? Tisza István gr. miniszterelnök: Mit mon­dott az én t. barátom, a cultusminister ur, a képviselőházban, a budgetvita alkalmával, erről 3

Next

/
Thumbnails
Contents