Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-55

A FŐRENDIHÁZ LV. ÜLÉSE. 239 Azóta ez a kérdés a képviselőház előtt hosszú, beható és alapos megvitatás tárgyát képezte. Ez a hosszas vitatkozás és az azóta lefolyt események meglehetősen tiszta képet tárnak elénk a helyzetről és azt hiszem, hogy ezen megvilágított helyzetet kell szemügyre vennünk, ha mérlegelni akarjuk, hogy az ÉMKE feliratával és határozati javaslatával szemben milyen álláspontot foglaljunk el? Mindenesetre fontos, megszívlelni való momentum az, hogy milyen állásjiontot foglalnak el, milyen meggyőződést és nézetet vallanak a hazai románság vezető körei ? A múlt alkalomkor, midőn itt a főrendiházban ezt a kérdést szóvá tettem, felemiitettem volt az aradi »B,omanul« czimű lap azon kijelentését, hogy téved a ministerelnök ur, midőn azt hiszi, hogy a hazai románság és annak vezető körei bármikor is acceptálnák az egységes magyar nemzeti állam eszméjét és elvét. A ministerelnök ur erre vonatkozólag azt válaszolta akkor, hogy a »B,omanul« véleménye nem fedi a nemzeti comité véleményét, sőt épen azt az irányt, azt az ellenséges — legalább azzal a megegyezéssel, amelyet ő contemplált, ellenséges — irányzatot képviseli, amely ellentétben van a comité azon tagjainak véleményével, akiket ezen megegyezésre hajlandóknak gondolt. A múlt hónapban a képviselőházban Miháli Tivadar képviselő ur nemcsak a maga, de azt hiszem, nem tévedek, az egész comité nevében előadta azokat a pontozatokat, amelyeket ők a ministerelnök úrral megkezdett és folytatott tárgyalások elején hangoztattak, amely pontozatokat akkor a ministerelnök urnak átadtak, s amely pontozatokhoz most is, a tárgyalások befejezte után ragaszkodnak. E tizenegy pontnak túlnyomó része olyan, amely a leghatározottabban, a legcardinalisabb módon ellenkezésben van az egységes magyar nemzeti állam elvével és amelynek keresztülvitele a nemzeti egységgel teljesen összeférhetetlen. Azt hiszem, hogy a t. ministerelnök ur ugyanebben a nézetben van és ezért ezeket a pontozatokat nem is fogadta el. Ezek a pontozatok kiterjednek culturalis követelésekre, amelyek oda irányulnak, hogy a közoktatás a legalsó foktól a legfelsőbbig, szóval nemcsak az elemi, nemcsak a közép, de a felső egyetemi oktatásnál is a románok részére teljesen román nyelven történjék. E követelések közt van továbbá, hogy az ország azon megyéiben, ahol a románság túlsúlyban van, a közigazgatás intézményileg biztosítva, román nyelven történjék. E követelések közt van azonkívül az is, hogy törvényes intézményekkel biztosíttassák, hogy a képviselőknek egy hatodrésze román legyen. Ez körülbelül azt jelenti, hogy akkor a kerületek egy hatodrészében más jelöltnek, mint román nemzetiségűnek fellépnie sem szabad, mert különben a megválasztatása biztosítva nem volna. Hogy a t. ministerelnök ur ezeket a követeléseket nem fogadta el, azt egészen természetesnek tartom és azt hiszem, a ministerelnök ur nem is kívánja, hogy ezt különös érdeméül rójják fel; annyira természetes ez. Ezt csak azért voltam bátor felhozni, hogy kimutassam, hogy Mihály Tivadar és az egész comité, szóval a románság azon vezető elemei, akik mint mérsékeltek szerepeltek, teljes egészében azon elvi állásponton állanak, mint a túlzók, vagyis az egységes magyar nemzeti állam elvének negálása alapján és csakis taktikai kérdések választják el őket egymástól. Erre mutat egy másik, szintén a mérsékeltebbek közül való comité-tagnak, Maniu Gyula urnak (Mozgás.) egy nyilatkozata, amely nemrég egy kormánypárti lapban jelent meg és amely odaconcludál, hogy a magyar nemzeti és a román álláspont olyan két ellentétes világ, amelyek közt pactum nem is lehetséges, csak ideiglenes megállapodás, és a román comité hajlandó lett volna ily ideiglenes megállapodásra, de csakis actioszabadságának teljes fentartásával. En azt hiszem, hogy ezek az urak ezáltal teljesen ráczáfoltak a ministerelnök urnak múltkori azon kijelentésére, hogy csakis a túlzó irány, a megegyezést nem kivánó irány képviselői azok, akik teljes tagadásba veszik a magyar nemzeti állam egységét és hogy ezeket a túlzókat akarja a mérsékelt irányra átterelni és a magyar nemzeti állameszmének megnyerni. Méltóztassék megítélni. En azt hiszem, hogy ezek igazoltak engem, hogy a mérsékelt irány egyáltalában lényegben és elvileg nem különbözik a túlzó iránytól. Azt hiszem, méltóságos főrendek, felesleges rátérnem arra és azt fejtegetnem, hogy mi mindnyájan, jmrtkülönbség nélkül az egységes magyar nemzeti állam fentartását, megvédését és megerősítését czélunknak és kötelességünknek valljuk. Ez kötelessége természetszerűleg minden magyar embernek, kötelessége a magyar törvényhozásnak s elsősorban kötelessége a kormánynak már hivatalánál és kormányzati hatalmánál fogva. E mellett azonban egyáltalában semmiféle aggressivitás magyar részről és kormányzati részről nem történik és nem történt a románokkal szemben, ugy, hogy minden erre vonatkozó vád, legjobb meggyőződésem szerint, minden alapot nélkülöz. De midőn ezt constatálom, a kérdésnek egy másik oldalát is néznem kell, azt, vájjon azt a kötelezettséget, amelylyel tartozunk mindnyájan, törvényhozás és kormány, a magyarsággal szemben, a magyar nemzet egységének megvédésével, megerősítésével szemben, teljesitjük-e és teljesiti-e a kormány azzal az erélylyel, azzal a lelkiismeretességgel és consequens eljárással, amelyet tőle nemcsak elvárnunk, de megkövetelnünk kell. Legnagyobb sajnálatomra ezen a téren a kormány részéről igen sok mulasztást, azt mondhatnám, az egész vonalon igen nagy gyengeséget látok. Márczius 6-án a képviselő-.