Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-55

240 A FŐRENDIHÁZ LV. ÜLÉSE. házban a ministerelnök ur ezt mondta (olvassa) : »Az eddig magyar kézen állott földbirtok rohamosan megy át román kézre, ha tehát a magyar telepítési actio oda törekszik, hogy a magyarok által eladóvá tett birtoknak legalább egy része magyar vevő kezére jusson, ezzel nem magyarosit, nem szorítja vissza a románokat, ellenkezőleg, a különböző népfajok közötti egyensúly nagy érdekét szolgálja. Ebben senki sem láthat sérelmet vagy támadást. Aggressiv telepítés az volna, amely a románoktól venné meg a földet, hogy azt magyar kézre juttassa. Ez nem történik s bizonyára nem is fog ezentúl sem történni. Legyen szabad kijelentenem, hogy nem vagyok képes megérteni ezt a nagy érdeket, amelyet a ministerelnök ur a különböző népfajok közötti egyensúlyban lát. Mert én a nagy érdeket, a magyar nemzeti szempontból vett magyar érdeket csak abban látom, hogy a magyarság túlsúlyra jusson, hogy túlsúlya biztosítva legyen, de én a különböző népfajok közti egyensúly nagy érdekét meglátni és felfogni nem tudom. De ha a ministerelnök ur ezt az egyensúlyt olyan nagyérdekünek és nagyértékünek találja, akkor bátor vagyok kérdezni, hogy mikép látja ezen egyensúlyt biztosítva azon a módon, amelyet kijelentésében körvonalozott, midőn azt mondja, hogy a magyar kézből eladóvá vált birtokok egy részét szerzi meg az állam telepítési czélokra, a román kézből eladóvá vált birtokokból pedig egyáltalában nem akar semmit megszerezni? Nem is szándékozik megszerezni. Hát ez csak elodázása, egy bizonyos ideig való halogatása azon feltartozhatatlan processusnak, hogy a földbirtokok lassan-lassan teljesen román kézre kerüljenek Erdélyben. Egyáltalában nem osztozom a ministerelnök ur azon felfogásában, hogy az aggressiv tclejjités az volna, mely a románok részéről eladóvá lett birtokok megvásárlását contemplálná az állam részéről. Aggressiv telepítési politikának csak azt tudnám minősíteni, amely kényszerkisajátitásban vagy a románokkal szemben földvásárlási tilalomban nyerne érvényesülést. Ez drasticus, erőszakos, aggressiv telepítési politika volna, amint azt más államoknál is látjuk. De abban, hogy az önként eladóvá lett és román tulajdonban volt birtokok telepítés ezéljaira az állam által megvásároltassanak, semmi aggressivitás nem foglaltatik; ez a legszorosabban vett védekezési politikának keretébe tartozik. (Helyeslés jobbfelöl.) Tehát ezen a téren sem vagyok kéjjes kellően erélyesnek és megfelelőnek tartani a mostani kormány eljárását, az állam egységének védelme szempontjából. A közoktatási és culturalis téren ugyanezt a gyengeséget, hogy ne mondjam: lassú meghátrálást látom. A ministerelnök ur mint felesleges, kicsinylendő dolgot emiitette a képviselőházban a felekezeti tanítókra vonatkozólag az eskü letételének kényszerét. Midőn minden államhivatalnok, de más hivatalnok is esküt tesz, olyan is, akire sokkal kisebb erkölcsi kincs és vagyon van bizva, mint az ifjúság nevelése; mikor ez quasi szokássávált minden brancheban, hogy akkor épen a tanítóság ne tegyen esküt, melyre a jövendő nemzedék nevelése van bizva, vagy hogy a ministerelnök ur erről a rendelkezésről, ha nem is törli el, de kicsinylőleg nyilatkozzék: ezt nem vagyok kéjjes magyar nemzeti szempontból olyannak tartani, amely kifejezésre juttatná az állam tekintélyét és erélyét. Ugyancsak kellemetlenül érintett engem az a felfogás, amelyet a ministerelnök ur hangoztatott arra vonatkozólag, hogy a múlt kormány kötelezővé tette az összes iskolákra vonatkozólag a magyar czimer kifüggesztését. Nem akarok allusiót tenni arra, ami a ministerelnök ur száján kicsúszott, s amit olybá lehetett volna venni, mintha az ország czimerét akarta volna kissebbiteni. Távol áll tőlem az a gondolat, hogy a ministerelnök urnak ilyen szándéka lett volna. Sajnálatát fejezte ki, hogy ez kicsúszott a száján. Hanem a ministerelnök ur azt mondta erre a czimerre vonatkozólag, hogy az teljesen gyakorlati érték nélküli külsőség. Méltóságos főrendek! Én a magyar állam czimerét és a czimernek kifüggesztését, még ha az iskola falán kívülről történik is, nem tartóin értéktelen külsőségnek. Hol tanulja meg az a gyermek ismerni és tisztelni az egységes magyar állam jelvényét másutt, mint az iskolában? Ha ezt mondaná a ministerelnök ur a dohánytőzsdék és szatócsüzletek ajtaja felett levő magyar czimerről, amely a pipázó török, a Zacherlin hirdetés és a szarvasszajman hirdetés mellett van, teljesen érteném, mert ott annak symbolikus jelentősége nincs. (Igaz! JJgy van! a jobbközépen.) De az iskolában igenis van és ha valahol, épen az iskola falán és az iskolában van helye annak, hogy a magyar czimerrel, annak jelentőségével és a magyar nemzeti színekkel megismerkedjenek az idegen ajkú gyermekek. Sajnos, eddig úgyis épen ellenkező symbolumokat és jelvényeket látunk ottan, mert egész Erdélyben a románság körében a román színeket látjuk a viseletben és minden román paraszt házában a román király arczképét látjuk kifüggesztve. Culturalis szempontból a középoktatás tekintetében is a ministerelnök ur kilátásba helyezett engedményei felfogásom szerint teljesen ellenkezésben állanak azzal a védelmi politikával, amelyet nekünk, ha állami, nemzeti egységünket fenn akarjuk tartani, követnünk kell. Méltóztassanak csak figyelemre méltatni azt, hogy soha sem nemzeti ünnepen, sem magyar culturalis gyülekezeten vagy ünnepélyen a román intelligentia, a román egyetemi hallgatóság, tanulóság nem vesz részt, azonban a bukaresti román ligának egészen magyarellenes programmal tervezett és magyarellenes módon lefolytatott gyű-