Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-54

A FŐRENDIHÁZ LIV. ÜLÉSE. 213 Sándor János beliigyminister: Kérem, ami a jogot illeti, erre nézve a régebbi törvényhozás is fentartotta a belügyininisteri jóváhagyást. A jóváhagyás utján ez végeredményében úgyis a beliigyminister döntése alá került volna és pedig nem azokban az esetekben, amelyekben a törvényhatóság ugy határozott volna, ahogy a beliigyminister azt — mint méltóztatott mondani — kívánta, vagy jónak látta volna, hanem ellenkezőleg akkor, amikor felebezés utján — mondjuk a rnunkapártiaknak, vagy akárkinek a felebbezése utján, a kérdés érdemleges része a beliigyminister kezébe került volna s abban a belügyministernek kellett volna döntenie. A beliigyminister azonban közvetve akkor is csak ugy döntött volna, amint rendeleti utón közvetlenül fog dönteni. Mert ebben a felelősségteljes állásban, ilyen nagy kérdésben nem szabad másként döntenie, mint ahogy azt számára az anyagi törvény elvei és azok az alapelvek irják elő, amelyeket a törvényjavaslat indokolásában felállított. Ezen alapelvek egyike az, hogy a törvényhatóságok jelenlegi kereteit, legalább a vármegyéket illetőleg, feltétlenül megtartsuk, mert amint közéletünk egyik kimagasló alakja és ebben a kérdésben elsőrendű szakember más alkalommal megmondotta, a vármegyék ebben az országban a történelmi fejlődés alapján az együttműködés s az együttküzdés folytán olyan lelki egységet képeznek, hogy azt megzavarni lehetőleg nem kellene. Azért megjelöltük • . Hadik János gr.: Kinevezési rendszer l Sándor János beliigyminister... a törvényjavaslat indokolásában azokat az alapelveket, amelyekből kiindultunk. Hadik ő nagyméltósága erre nézve azt mondja, hogy nem tudom miféle parancsszóból indultunk ki, . . . Hadik János gr.: Munkapárti szempontból! Sándor János beliigyminister: Bocsánatot kérek, nem parancsszóból indultunk ki, hanem kiindultunk ugyanazon munkatársainknak komoly, beható tanulmányaiból, odaadó, lelkiismeretes, becsületes munkájából, akik annak idején ő nagyméltóságával is együtt dolgoztak ebben a kérdésben és a kiket ő nagyméltósága ebből az időből velem együtt tisztel és becsül. Hadik János gr.: Tessék bemutatni és letenni a ház asztalára. (Helyeslés a jobboldalon. Elnök csenget.) Sándor János beliigyminister: Épen ez az, amire, — ha nem is itt, de a sajtóban — hivatkozás történt, hogy hiszen tulajdonképen a kiindulási alap ugyanaz.- ami ebben a javaslatban jó, az nem uj és ami ebben a javaslatban uj, az nem. jó. Bocsánatot kérek, ami ebben a javaslatban a régi időben jó volt és most is jó, az elsősorban az, amit ezek a becsületes munkatársak odaadó munkásságukkal, hangyaszorgalommal összegyűjtöttek és éveken át feldolgoztak. Az ország ma is ugyanaz; a közviszonyok ezen rövid idő alatt nem változtak; a statistikai adatok ugyanazok; ezekből az alapokból kellett kiindulni. Most azt mondják velünk szemben, hogy »helyesen indultak ki; hiszen a mi alapjainkból indultak ki, de eltévelyedtek*. Hát abból a látószögből tekintve, amelyből ő nagyméltósága és elvtársai nézik ezt az ügyet, talán eltévedtünk, mert hiszen a látószög, elismerem, más. Ok akkor egy külön pluralitásos javaslatból indultak ki, mi pedig a liberalitás terén sokkal messzebbmenő javaslatból indultunk ki . . . Hadik János gr.: Azért hoztak reactiós javaslatot. (Mozgás.) Sándor János beliigyminister: . . . ennélfogva természetesen kellett közöttünk különbségeknek lenniök. De itt egy sajátságos jelenséget látunk. És én ezt is a tények erejének tulajdonítom, hogy ezen tévelygéseink után is sokban ugyanazokra az eredményekre jutottunk. Nekem, akinek hivatalos kötelességem volt, hogy a múltban ez irányban folytatott minden tanulmányt alaposan és gondosan átnézzek, áttanulmányozzak és a saját javaslatom megszerkesztésénél esetleg figyelembe vegyek, igazán mulatságos perczeket szerez, amikor azt látom, hogy ugyanabban a táborban, ahonnan engem egyes részletek miatt legerősebben támadnak, ugyanannak a tábornak vezére hajdanában más utakon, más niódokon de ugyanazokra a végeredményekre jutott el, amelyekre én. Épen a különböző oldalról felhangzó különböző kritika, amelylyel ugyanazon dolgok különböző szempontokból megítélve, ellentétes megvilágításban állíttatnak be, győznek meg minket arról, hogy midőn egy középutat igyekeztünk keresni, akkor mi nem helytelenül jártunk el és híven követtük a magunk elé tűzött czélt. Prónay báró ő nagyméltósága . . . Prónay Dezső b.: Bocsánatot kérek, nem vagyok az, hála Istennek! (Elénk derültség.) Sándor János beliigyminister: Prónay báró ő méltósága. Prónay Dezső b.: Az vagyok, de az nem az én bűnöm. (Derültség.) Sándor János beliigyminister: Van ő méltóságának annyi érdeme a magyar közélet terén, hogy nem volna semmi csodálni való azon, ha egyéb czimei is volnának. (Tetszés.) Azt hiszem, hogy annyi érdem között, amennyit ő móltósága szerzett, elférne talán, ha volna is, ilyenféle bűne. Prónay báró ő méltósága azt mondja, hogy kevesebb választókerület esik a magyar vidékekre, tehát nem áll az, hogy mi tekintettel voltunk a magyar suprematia sértetlen megóvására. Bocsánatot kérek, ezzel szemben legyen szabad csupán egyre: hivatkoznom a városok példájára. Amint méltóztatnak tudni, az átlag az, hogy 41.706 lakos és 4226 választó esik egy kerületre, azon egyszerű mathematikai számítás szerint, amelyet ő méltóságának álláspontja szerint sem lett volna szabad alapul venni.