Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-53

162 A FŐRENDIHÁZ Lili. ÜLÉSE. lanul cselekedett. Tehát a praemeditátiót egy sajnálatos fogalomzavarral összetévesztette azzal a kérdéssel, hogy a vádlott nem volt tudatában cselekedete horderejének. Ezzel a jogászi tévedéssel felmentést provocált, melyhez senki sem nyúlhatott és a gyilkos szabadon sétálhatott élete fogytáig és absolute nem lehetett felelősségre vonni. Mikor a magyar esküdtek is léj^ten-nyomon elkövettek ilyen jogászi tévedéseket, akkor, legjobb meggyőződésem szerint a bűnösség kérdésének eldöntése megnyugvással náluk meg nem hagyható. Azóta, hogy ez a javaslat előterjesztetett, az utolsó hónapokban is előfordultak ily jogászi tévedések. Nemrég jelentették, — gondolom, Székesfehérvárt történt az eset, szolgálhatok a részletekkel, — hogy az esküdtekhez két kérdést intéztek a mai jogszabályoknak megfelelően, először, bűnös-e a vádlott, másodszor, jogos védelemben cselekedett-e a vádlott? Az esküdtek ugy az első, mint a második kérdésre egyformán igen-nel feleltek, s következménye az lett, hogy a szakbiróság felmentette a vádlottat, mert természetesen, ha jogos védelemben cselekedett nem lehet bűnös. Az esküdtek odafordultak a bírósághoz, az Istenért, mit tettek, hiszen mi el akartuk ítélni, mert nekünk azt mondták, ha igennel felelünk, akkor Ítélik el. Ha ilyen tévedések történhetnek a laikusok teljes tájékozatlansága révén, akkor, azt hiszem, hogy a bűnösség kérdésének az esküdtek hatáskörébe való utalása az emberi gyarlóságnál fogva, mindig módot ad akaratlanul is ilyen igazságszolgáltatási tévedésekre, melyek az Ítélkezésnek nem dicsőségére, de compromittálására vezetnek. Ennek elkerülése végett vagyok bátor kérni a méltóságos főrendeket, hogy a javaslatot átalánosságban elfogadni méltóztassanak. (Élénk helyeslés.) Prónay Dezső b.: Méltóságos főrendek! Nem tartom alkalmasnak hazánk jelenlegi viszonyait és az alkotmányt érintő válságot arra, hogy bármiféle fontosabb organikus törvényhozási munkálkodásba bocsátkozzunk bele. Kétségtelen, hogy az esküdtszéki intézménynek vannak hiányai; kétségtelen az is, hogy e hiányok nálunk egyes esetekben igen kirívóknak látszanak. Megjöhet annak az ideje a közel jövőben, midőn az esküdtszék intézményének reformja méltán kerülhet napirendre, de hogy ma fenforog-e valóban ez a szándék, igen vagy nem, ezt most nyílt kérdésnek hagyom, hanem jogosult legalább is az a feltevés, hogy ez a benyújtott törvényjavaslat semmi egyéb, mint egy szeme annak a láncznak, amelylyel a közszabadságokat békóba verni akarják. (Ugy van! a jobbközépen.) Ezért nem fogadhatom el ezt a törvényjavaslatot. Legyen szabad közbevetőleg megjegyeznem azt, hogy az előttem felszólaló méltóságos főrendiházi tag, Concha főrendiházi tag ur, a maga felszólalásában Günther curiai elnök ur beszédére reflectálva, reámutatott arra, hogy Magyarországon a judicium parium elvéről nem beszélhetünk a múltban, mert hiszen Magyarországon annak régi alkotmánya szerint a legnagyobb rendi széttagoltság volt. Tudjuk, hogy rendi országgyűlés volt Magyarországon 1848-ig, azonban ami a rendi széttagoltságot illeti, nagy meglepetéssel hallottam a mélyen t. főrendiházi tag urnak ezt a kijelentését. Sokkal nagyobb rendi széttagoltság volt Nyugat-Európában bárhol, mint Magyarországon. Tudja ő méltósága igen jól Werbőczynek azt az elvét, hogy a magyar nemesség egy: una eademque nobilitas. A nemességre, amely a politikai jogokat gyakorolta, vonatkozott a judicium parium állítása a curiai elnök ur ő nagyméltóságának beszédében és a magyar nemesség egy volt, sokkal kevésbbé széttagolt, mint Nyugat-Európa bármely államában a nemesség. Az igazságügyminister ur ő excellentiája délelőtt rámutatott egy esetre, amelyben az esküdtszék Ítélete igen nagy megdöbbenést keltett. Nem nevezte meg a vádlottat, akinek a felmentése ezt a nagy megdöbbenést keltette, de hiszen az eset oly ismerős volt és ő excellentiája előadásából mindenki rögtön ráismerhetett arra, hogy mely esetre czéloz ő nagyméltósága. Igaz, megdöbbentő volt. De akkor a reparatio lehetősége fenforgott és ugy tudom, meg is történt. Hogy még más esetek is fordulhattak elő, amelyekben az esküdtszéki bíráskodásnál hibák és tévedések történtek, az kétségtelen. De ha az igazságügyminister ur ő excellentiája rámutatott a közelmúltban az esküdtszéki bíráskodás következtében keletkezett nagy megdöbbenésre, engedjék meg nekem, méltóságos főrendek, hogy én régibb időből egy, illetőleg két szakbirósági esetre mutassak reá, amely a maga idejében oly nagy megdöbbenést keltett, hogy annak emléke még ma is, mintegy 70 év múlva él. Ismeretes Wesselényi Miklósnak hűtlenségi pere, ismeretes az országgyűlési ifjúság ellen indított per. Esküdtszék ítélt c>tt ? Nem; a királyi tábla, kiváló szakbiróság. Es mi az a megdöbbenés, amelyet országszerte keltett az igazságügyminister ur által emiitett eset, vagy talán általam még itt felemlíthető nem tudom hány esetnek egész sorozata ahoz a megdöbbenéshez képest, amelyet akkor az a szakbirósági ítélet keltett. Wesselényi Miklós elitéltetése után az 1839-iki országgyűlésen, ugy tudom, június 8-án egy. fiatal követ ezt mondotta: »Azt a királyi táblát, amely Wesselényi Miklóst, a szólásszabadság hősét elitélte, tisztelni nem lehet, tisztelni nem szabad«. A királyi táblának az akkori országgyűlési szervezet szerint a követek tábláján jelenlévő tagjai közül a protonotarius odavágta a tollát, a királyi tábla kivonult és napokig nem lehetett ülést tartani, míg ez az incidens valamiképen elintézést nem nyert. Azt a fiatal köve-