Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-53

146 A FŐRENDIHÁZ LIII. ÜLÉSE. azt az igazságot, hogy az anyagi világrend az anyag küzdelmén nyugszik, nem tartják törvényül elfogadhatónak az emberek világát illetőleg, mert, szerintük, semmi szükségszerűség nem áll fenn arra nézve, hogy az emberiség, a világ teremtményeinek ez önálló és teljes egészet tartó speciese, önmagával irtó küzdelemben álljon akkor, amikor öt esze és érzelme, e két isteni szikra, arra képesiti, hogy lassanként a szellemi és lelki tökély felé haladva, oly emberbaráti institutiókat hozzon létre, amelyek az önzés és az önfentartás ösztöne által felvetett létérdeket az ellenlábasok közt erőszakos eszközök nélkül legyenek képesek kiegyenlíteni. Tagadhatatlan, hogy a vallás és a tudomány régóta fáradoznak azon, hogy az emberben a nyers alaptermészetet csiszolják, csiszolják avégből, hogy öröme teljék a magasabb gondolat és érzelem világában, fáradoznak azon, hogy az emberből a vad és ellenséges érzületet kiirtsák és intézményeket hozzanak létre világszerte a békés megélhetés és békés együttlét érdekében és fáradoznak azon, hogy elkobozzák az államoknak azt a szabadalmát, hogy egymást gyilkos hadakkal támadják meg. Tagadhatatlan azonban, hogy a nagyfokú civilisatio, amely hivatva van a háborúkat kevesbíteni vagy megszüntetni és amelynek természetesen az egész egyetemes emberiségre ki kell terjednie, talán csak sok száz év múlva jöhet létre és ennek következtében az is bizonyos, hogy mindaddig nekünk a katonaságra szükségünk van. A katonaság tehát fentartandó és fenn is tartható, mert hiszen azon alapelv mellett, hogy a katonai intézmény a háborúban csak ugy prosperálhat, ha tagjaiban egészséges test, egészséges szellem és egészséges jellem lakozik, mondom, ez alapelv mellett a katonai intézmény a felnőtt férfilakosságnak a békés cultura terjesztése tekintetében egyik utolérhetetlen és kitűnő iskolája is. (Ugy van.) Méltóságos főrendek! Abban a felfogásban élek, hogy az állami élet hivei között alig találkozik valaki, aki a katonaság létjogosultságát ezidő szerint tagadná. Felfogásbeli különbségek csakis a szervezés és a méretek tekintetében lehetnek és pedig az én tiszteletteljes nézetem szerint azért, mert az állami élet tényezői és a tényezők összefüggésének tana, valamint a háború lélektana még nagyon is ismeretlenek a nagyközönség előtt. Méltóságos főrendek ! Az ember, vagy, — hogy szabatosan fejezzem ki magamat, — a legtöbb ember jobban szereti önmagát, mint embertársát, többre értékeli a mai napot, mint a holnapit. így történik azután az, hogy a legtöbb ember azon van, hogy a katonai intézmény, mely egyfelől pénzben kegyetlenül megadóztatja a polgári társadalmat és sok munkáskezet von ki a polgári társadalomból, más oldalról azonban látszólagosan nem a jelent, hanem csak a messze jövőt biztosítja, ha ugyan biztosítja, és nem is az egyeseknek, de ama fenkölt fogalomnak, amit mi hazának nevezünk, mondom, ezek az emberek azon vannak, hogy a katonai intézmény, ha már fentartandó, minél kevesebbe kerüljön, minél kevesebb munkáskezet vonjon el a polgári társadalomtól. Ezek az emberek azt hiszik, hogy ebbeli törekvésük könnyen honorálható és pedig azért, mert szerintük a katonai kiképeztetés nem igényel hosszú időt, nem igényel nagy békelétszámot főleg akkor, ha a védképes ifjúság ugy iskolákban mint egyesületekben, szóval a polgári életben a katonai szolgálatra előre praeparáltatik. Méltóságos főrendek ! A materialismus és a particularis önzés által felkarolt és pedig a saját czéljaira felkarolt azon eszme, hogy a honvédelem előkészítése a népnevelés körébe utaítassék, még pedig olykép, hogy a fegyverképes ifjúság már zsenge korától kezdve a védkötelezettség szélső határáig a test, szellem és jellem ápolásában részesüljön, ez az eszme annak a magasztos felfogásnak szülöttje, hogy ezen az utón a nemzetet mi erőssé, hatalmassá, ellenállásra képesebbé tegyük. Ezt az eszmét minden eulturállamban felkarolta a társadalom, és minálunk is ugy a hadvezetőség, mint a honvédelmi kormány készséggel segédkezik ezen eszme terjesztésében és végrehajtásában. Azonban hogy czélt érünk-e valamikor : az nyilt kérdés. Mindenesetre okos, türelmes, czéltudatos munkára van szükségünk abban az irányban, hogy az egyetemes nép hagyjon fel az egészségtelen életmóddal, ne találjon élvezetet az olyan pihenésben, melyet léhaságokra és talán mértéktelen ivásra fordít, (Helyeslés.) ne találja összeegyeztethetetlennek az egyéni szabadság cultusát a felebaráti szeretet és a hazaszeretet cultusával, hanem igenis leljen örömet és gyönyört az olyan nevelésben és foglalkozásban, mely őt a tömegélet hasznos tagjává teszi. Ilyen foglalkozások volnának az én felfogásom szerint a tömeg-testedzés, a tömeg-lövészet, a tömeg-cserkészet és a tömeg-nevelés, mert ezen az utón fog az ember a társadalom hasznos tagjává avattatni, amennyiben rászokik a rendre, fegyelemre és a szép és nemes iránti hajlandóságra, stb. De bármily üdvös is ezen mozgalom, méltóságos főrendek, én még akkor is, ha az ilyen mozgalom az egyetemes lakosságot katonai szolgálatra praeparálná, illetőleg jó katonaanyaggá készítené elő — azt tartom — a hosszú katonai szolgálatot nem tenné nélkülözhetővé s ezt mi sem tudnók nélkülözni. Ép oly kevéssé, mint a nagy békelétszámot. Mert csak ezen az utón tudunk nagyszámú, hatóképes, erkölcsi érzékkel bíró olyan katonákat nevelni, akik halálmegvetéssel néznek a háborúban teendőik szemébe. E kijelentésemmel komolyan érveltem és állást foglaltam azon gondolattal szemben, hogy közgazdasági és pénzügyi szempontból hagyjuk abba a mostani szervezetű rendszert és acceptáljuk azt, amelyet milic-rendszernek szoktak nevezni s amelynek lényege abban áll, hogy szolgálati kötelezettség általában nincsen, — kivéve az ujonezok kiképeztetésére és a fegyvergyakorlatra szánt időt és hagyjunk fel a nagy békelétszámmal, mert hiszen nincs szükség a milic-rendszernél másra, mint csak