Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-53

144 A FŐRENDIHÁZ Lili. ÜLÉSE. kisebb körben magam is teljesítek elnöki kötelességet, tudom tisztelni az elnöki jogokat. Csak egyet kérdekőnagyméltóságától, az elnöktől, hogy. vájjon nem erőszak-e, ha képviselőket fegyveres erővel utasitanak ki a képviselőházból ? És vájjon a biróság nem mondotta-e ki Ítéletében, hogy igenis, panamázás történt ? (Zaj.) Hogy van ezek mellett a mai kormányzatnak még más eszköze is, amit a maga fentartására használ, igénybe vesz, azt nem tagadom. Az eszközöknek csak egy neme van, amelylyel ez a kormányzati rendszer eddig nem bírt s ez : az erkölcsi tényezők, maga az erkölcs. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon. Zaj.) Méltóságos főrendek ! Még egy kérdést meg kell említenem ezeknek a törvényjavaslatoknak tárgyalásánál, vonatkozásban az 1912. évi XXX. t.-czikkel, t. i. azt, hogy lehet-e birálat tárgyává tenni, hogy valamely képviselőházi határozat szabályszerűen jött-e létre, vagy sem 1 A közjogi irók szerint ez controvers kérdés, melyről egy kiváló közjogi irónk, Kmety Károly azt mondta, hogy nagyérdekü controvers kérdés az, hogy mennyiben vizsgálhatja meg egyik ház a másik háznak törvényjavaslatok benyújtása, tárgyalása és elfogadása körül követett eljárását és annak az eljárásnak házszabályszerüségét. Annyj azonban szerinte bizonyos, hogy a főrendiház megvizsgálhatja, sőt köteles megvizsgálni azt, hogy adott esetben valóban képviselőházi határozattal áll-e szemben, vagy sem. Mivel azonban közjogi iróink szerint itt mégis controvers kérdéssel állunk szemben, nem akarok ezzel bővebben foglalkozni, bár azt tartom, hogy e fontrovers kérdés megoldása igen könnyű és igen egyszerű, mert a főrendiház bármely tagja teljesen szabadon, belátása szerint mérlegelheti azokat az okokat, amelyek alapján valamely törvényjavaslatot elfogad, vagy visszautasít, illetőleg mivel alakilag is ugy áll a dolog, hogy a képviselőház a? általa elfogadott törvényjavaslatot azzal a megjegyzéssel, hogy azt a képviselőház elfogadta, átküldi a főrendiházhoz, szives hozzájárulás végett, ennélfogva a főrendiház bármely tagjának szabadságában áll belátása és lelkiismerete szerint mérlegelni azt, hogy a főrendiház hozzájárulását a maga szavával igyekezzék-e lehetővé tenni, vagy a maga nemleges szavazatával megakadályozni. Itt van a controversiának egyszerű megoldása. Már most, méltóságos főrendek, én abból indulok ki, hogyha valamely épület alapja ingatag, arra az alapra tovább építeni nem lehet. Mivel pedig a véderőről szóló, a törvénytárba 1912 : XXX. t.-cz. megjelöléssel felvett rendszabályok ingatag alapul sz Igáinak, erre az ingatag alapra tovább építeni szerintem nem lehet. De, méltóságos főrendek, ezek után szükségesnek tartom még kijelenteni, hogy kétségtelen, hogy, mivel tulajdonképen válságos helyzetben élünk, mivel tulajdonképen súlyos alkotmányjogi sérelmek forognak fenn. ma a legsürgősebb feladat az öszses erők tömörítése j>ártkülönbség nélkül az alkotmányjogi sérelmek orvoslására. Csak azután jöhetnek azok a törekvések, amelyek a nemzet jogosult aspiráczióinak megvalósítására vonatkoznak. Ebből nem az következik, hogy míg egyrészről szükséges az összes erők tömörítése az alkotmányjogi sérelmek orvoslására épen abból a czélból, hogy ezt az orvoslást minél előbb elérhessük, hogy ne lehetne felszínen tartani egyéb kérdéseket is, ne lehetne rámutatni a nemzet egyéb érdekeire is. Igen gyakran, ha nem is volt épen alkotmányválság, de mégis igen súlyossá vált a politikai helyzet Magyarországon, ahol okulhatott a nemzet. Nincs nemzet, amely, ha van benne nemzeti öntudat, ne tekintené végczéljának azt, hogy fel legyen ruházva országa az önálló államiság minden kellékével. Mncs tehát ilyen nemzet, amelyben megvan a nemzeti öntudat, és amely, ha nem is teljesen önálló államisággal, de mégis az államiságnak bizonyos kellékeivel bir, — hiszen a természet nagy világában, amely az emberi társadalmi intézményekre is vonatkozik, csak vagy haladás, vagy hanyatlás létezik és a stagnatio rendszerint a han}ratlás kezdete, — nincs tehát nemzet, mondom, amely ha élni akar, lemondhatna arról, hogy a maga államiságát teljesen kiép tse. Epén azért, ha nem is gyakorlatilag, a közel jövőben megoldható kérdés, hogy a magyar hadsereg legalább is ugy, amint azt az 1867. évi XII. t.-cz. korlátai megengedik, ne képezné egyeseknek nemcsak álomszerű vágyát, hanem a nemzet törekvéseinek czélját is. Epén azért most a katonai törvényjavaslatok tárgyalásán erre rámutatni kötelességemnek tartom. Azért, mert ma még ama pártok is, amelyeknek legkiválóbb programmpontja volt az önálló magyar hadsereg, nem ezt a kérdést állítják előtérbe, abból még nem következik az, hogy ez a vágy, — még j>edig nem is mint valami álomszerű utópia, hanem mint a maga idejében gyakorlatilag megvalósítandó politikai törekvés, — ne élne a magyar nemzet nagy részében és abból kihalt volna. Vagy talán a nagyméltóságú honvédelmi minister urnak a közös hadsereg kötelébében álló magyar honosságú tisztek létszámáról kiadott jelentése arról tesz tanúságot, hogy a katonai pálya rokonszenvesebb a magyarság előtt, mint volt azelőtt ? Vagy talán ma közelebb állunk ahoz a czélhoz, hogy a közös hadsereg kötelékében ugyanannyi magyar tiszt legyen, mint ahány ujonczjutalékunk arányszámának megfelelne ? Talán erről tesz tanúságot a honvédelmi minister ur kijelentése ? Nem. A lefolyt esztendő alatt száz és egynéhány egyénnel csökkent a közös hadseregbeli magyar tisztek létszáma. Vagy talán — hisz ezek csak egyes jelenségek, az igaz ; mit is számit egynéhány urnak tiszt rangról való lemondása, amint az a múlt napokban történt —• meglehet, hogy azt a megjegyzést fogom hallani, hogy ezek sporadicus esetek ; ezek semmit sem jelentenek. De ezek igen szomorú szempontok, amelyekből igenis szomorú következtetéseket lehet levonni.