Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-53

144 A FŐRENDIHÁZ Lili. ÜLÉSE. kisebb körben magam is teljesítek elnöki köteles­séget, tudom tisztelni az elnöki jogokat. Csak egyet kérdekőnagyméltóságától, az elnöktől, hogy. vájjon nem erőszak-e, ha képviselőket fegyveres erővel utasitanak ki a képviselőházból ? És vájjon a biró­ság nem mondotta-e ki Ítéletében, hogy igenis, panamázás történt ? (Zaj.) Hogy van ezek mellett a mai kormányzatnak még más eszköze is, amit a maga fentartására használ, igénybe vesz, azt nem tagadom. Az esz­közöknek csak egy neme van, amelylyel ez a kor­mányzati rendszer eddig nem bírt s ez : az erkölcsi tényezők, maga az erkölcs. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon. Zaj.) Méltóságos főrendek ! Még egy kérdést meg kell említenem ezeknek a törvényjavaslatoknak tárgyalásánál, vonatkozásban az 1912. évi XXX. t.-czikkel, t. i. azt, hogy lehet-e birálat tárgyává tenni, hogy valamely képviselőházi határozat sza­bályszerűen jött-e létre, vagy sem 1 A közjogi irók szerint ez controvers kérdés, melyről egy kiváló közjogi irónk, Kmety Károly azt mondta, hogy nagyérdekü controvers kérdés az, hogy mennyiben vizsgálhatja meg egyik ház a másik háznak törvényjavaslatok benyújtása, tár­gyalása és elfogadása körül követett eljárását és annak az eljárásnak házszabályszerüségét. Annyj azonban szerinte bizonyos, hogy a főrendiház megvizsgálhatja, sőt köteles megvizs­gálni azt, hogy adott esetben valóban képviselő­házi határozattal áll-e szemben, vagy sem. Mivel azonban közjogi iróink szerint itt mégis contro­vers kérdéssel állunk szemben, nem akarok ezzel bővebben foglalkozni, bár azt tartom, hogy e fontrovers kérdés megoldása igen könnyű és igen egyszerű, mert a főrendiház bármely tagja teljesen szabadon, belátása szerint mérlegelheti azokat az okokat, amelyek alapján valamely törvényjavas­latot elfogad, vagy visszautasít, illetőleg mivel alakilag is ugy áll a dolog, hogy a képviselőház a? általa elfogadott törvényjavaslatot azzal a meg­jegyzéssel, hogy azt a képviselőház elfogadta, át­küldi a főrendiházhoz, szives hozzájárulás végett, ennélfogva a főrendiház bármely tagjának szabad­ságában áll belátása és lelkiismerete szerint mérle­gelni azt, hogy a főrendiház hozzájárulását a maga szavával igyekezzék-e lehetővé tenni, vagy a maga nemleges szavazatával megakadályozni. Itt van a controversiának egyszerű megoldása. Már most, méltóságos főrendek, én abból indulok ki, hogyha valamely épület alapja ingatag, arra az alapra tovább építeni nem lehet. Mivel pedig a véderőről szóló, a törvénytárba 1912 : XXX. t.-cz. megjelöléssel felvett rendszabá­lyok ingatag alapul sz Igáinak, erre az ingatag alapra tovább építeni szerintem nem lehet. De, méltóságos főrendek, ezek után szükségesnek tar­tom még kijelenteni, hogy kétségtelen, hogy, mivel tulajdonképen válságos helyzetben élünk, mivel tulajdonképen súlyos alkotmányjogi sérelmek fo­rognak fenn. ma a legsürgősebb feladat az öszses erők tömörítése j>ártkülönbség nélkül az alkotmány­jogi sérelmek orvoslására. Csak azután jöhetnek azok a törekvések, amelyek a nemzet jogosult aspiráczióinak meg­valósítására vonatkoznak. Ebből nem az követ­kezik, hogy míg egyrészről szükséges az összes erők tömörítése az alkotmányjogi sérelmek orvoslására épen abból a czélból, hogy ezt az orvoslást minél előbb elérhessük, hogy ne lehetne felszínen tartani egyéb kérdéseket is, ne lehetne rámutatni a nemzet egyéb érdekeire is. Igen gyakran, ha nem is volt épen alkotmány­válság, de mégis igen súlyossá vált a politikai hely­zet Magyarországon, ahol okulhatott a nemzet. Nincs nemzet, amely, ha van benne nemzeti öntudat, ne tekintené végczéljának azt, hogy fel legyen ruházva országa az önálló államiság minden kellé­kével. Mncs tehát ilyen nemzet, amelyben megvan a nemzeti öntudat, és amely, ha nem is teljesen önálló államisággal, de mégis az államiságnak bizo­nyos kellékeivel bir, — hiszen a természet nagy világában, amely az emberi társadalmi intézmé­nyekre is vonatkozik, csak vagy haladás, vagy hanyatlás létezik és a stagnatio rendszerint a ha­n}ratlás kezdete, — nincs tehát nemzet, mondom, amely ha élni akar, lemondhatna arról, hogy a maga államiságát teljesen kiép tse. Epén azért, ha nem is gyakorlatilag, a közel jövőben megoldható kérdés, hogy a magyar hadsereg legalább is ugy, amint azt az 1867. évi XII. t.-cz. korlátai megen­gedik, ne képezné egyeseknek nemcsak álomszerű vágyát, hanem a nemzet törekvéseinek czélját is. Epén azért most a katonai törvényjavaslatok tárgyalásán erre rámutatni kötelességemnek tartom. Azért, mert ma még ama pártok is, amelyek­nek legkiválóbb programmpontja volt az önálló magyar hadsereg, nem ezt a kérdést állítják elő­térbe, abból még nem következik az, hogy ez a vágy, — még j>edig nem is mint valami álomszerű utópia, hanem mint a maga idejében gyakorlatilag megvalósítandó politikai törekvés, — ne élne a magyar nemzet nagy részében és abból kihalt volna. Vagy talán a nagyméltóságú honvédelmi minister urnak a közös hadsereg kötelébében álló magyar honosságú tisztek létszámáról kiadott je­lentése arról tesz tanúságot, hogy a katonai pálya rokonszenvesebb a magyarság előtt, mint volt azelőtt ? Vagy talán ma közelebb állunk ahoz a czélhoz, hogy a közös hadsereg kötelékében ugyan­annyi magyar tiszt legyen, mint ahány ujoncz­jutalékunk arányszámának megfelelne ? Talán erről tesz tanúságot a honvédelmi minister ur ki­jelentése ? Nem. A lefolyt esztendő alatt száz és egynéhány egyénnel csökkent a közös hadseregbeli magyar tisztek létszáma. Vagy talán — hisz ezek csak egyes jelenségek, az igaz ; mit is számit egy­néhány urnak tiszt rangról való lemondása, amint az a múlt napokban történt —• meglehet, hogy azt a megjegyzést fogom hallani, hogy ezek sporadicus esetek ; ezek semmit sem jelentenek. De ezek igen szomorú szempontok, amelyekből igenis szomorú következtetéseket lehet levonni.

Next

/
Thumbnails
Contents