Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-52

A FŐRENDIHÁZ LII. ÜLÉSE. 115 gyár nemzeti államinál ellentétes állásponton. Ma is vannak igen érdemes férfiak és igen számosan, akik nyilt actióbä lépnek a nemzetiségi agitátorokkal szemben, akik nyíltan hirdetik azt a helyes román irányzatot, amelylyel teljes összhangban vagyok, amely teljes simpathiámat birja. Hadik János gr.: Azok most desavuálva és compromittálva lettek! (Élénk felkiáltások. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Tisza István gr. ministerelnbk: Talán bizza ő nagy-méltósága azokra a férfiakra, hogy ők fejezzék ki azt, hogy compromittálva és desavuálva érzik-e magukat. Hadik János gr.: Én állítom! Mondják is! (Halljuk! Halljuk!) Tisza István gr. ministerelnbk: De mondom, ma is ez a helyzet és meg vagyok róla győződve, hogy ha mi következetesen haladunk tovább e kérdésnek helyes kezelése terén, következetesen vas energiával ott, ahol szükséges, de semmiféle provocatio által magunkat sodrunkból kihozni nem engedve, hideg vérrel és nyugalommal : akkor elérünk két dolgot. Elérjük először azt, hogy szaporodni fog azoknak a román polgártársainknak száma, akik minden fentartás nélkül a mi politikánk sarkalatos tételeinek alapjára helyezkednek; másodszor enyhülni fognak azok az ellentétek, amelyek a nationalista irányzatot a létező állapotoktól elválasztják. (Ugy van!) Hát hiszen, hogy erre én is rámutassak, mit gondol ő méltósága, hogy maga az a tény, mikor én ezt az elvi álláspontot áprilisban elmondtam azoknak az uraknak, mikor én ekként visszautasítottam mindent, ami csak egy jottányira is érintette volna a magyar állam egységét vagy nemzeti jellegét és ők mégis belejöttek a dolog részleteivel foglalkozó hosszas bizalmas eszmecserékbe: vajon ebben nem rejlik-e közeledés, vajon ez nem lényeges lépés-e a megértés felé? Ma még nem jutottak el odáig, ameddig el kellett volna jönniök, hogy baráti jobbomat elérjék, de közelebb jöttek és ez a közeledés nem vész kárba, hisz ez a közeledés alapja lehet a dolgok további fejlődósének. (Ugy van!) Már pedig méltóztassék nekem megengedni, hiszen a magyar nemzet átélt már annyi veszedelmet, a magyar nemzet meg fog állani minden ellenséggel, minden bajjal szemben és ezt a hitet nem fogja belőlem senki sem kiirtani, de a ' magyar nemzet actio-képessége, a magyar nemzet felvirágzása, a magyar nemzet hatalmi érvényesülése mégis csak egészen más, ha ez országban lakó idegen ajkú polgárok közül mentől többen lesznek olyanok, akik a magyar nemzeti ügy szolgálatába szegődnek. (Ugy van !) Hadik János gr.: De nem ezzel a politikával! (Zaj.) Tisza István gr. ministerelnbk: Ezt a czélt szolgáltam ezzel az egész actióval és ennek tudatában kérem a méltóságos főrendeket, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Elnök: Az interpelláló gróf ur kivan szólni. Károlyi Gyula gr.: Nagyméltóságú főrendek! Engedjék meg, hogy néhány perczig igénybe vegyem türelmüket és -reflectáljak a ministerelnök ur iménti válaszának egyes részeire. (Halljuk! Halljuk!) A ministerelnök urnak azon megjegyzéseivel szemben, amelyeket arra vonatkozó észrevételeimre tett, hogy a comitéval való tárgyalásai folyamán az ország közönsége megdöbbentő híreket olvasott, ki kell jelentenem, hogy én ebből semmiféle következtetést nem vontam, sőt meg is jegyeztem, hogy ezek a hirek hitelességgel egyáltalán nem bírnak. A ministerelnök ur consequensen eszmecserének nevezi e tárgyalásokat. Megvallom, ezt igen csodálom, mert a ministerelnök urnak egyébként eléggé szokása a gyereket a maga nevén nevezni. Hogy ezeket a comitéval, annak albizottságaival folytatott egyezkedő tárgyalásokat pusztán eszmecseréknek kereszteli el, igaz, hogy ez a dolog lényegén nem változtat, hanem nem egészen találó itt az eszmecsere kifejezés. Hadik János gr.: A román nemzetgyűlés elé is vitték ezt! Károlyi Gyula gr.: Ez nem a ministerelnök urnak egyes román vezető urakkal — bár megemliti Mihályi képviselő urat — folytatott beszélgetései, mert ezek a tárgyalások egyáltalában nem voltak beszélgetés-szinezetüek. Ezt mutatja az is, hogy a ministerelnök ur, amikor a munkapárti körben ebben a hónapban ezekről a dolgokról referált, azt mondta (olvassa): »A magam részéről befejezettnek tekintem a román vezetőkkel folytatott tanácskozásokat. Ezekkel az urakkal behatóan tárgyaltam az egész anyagot és megjelöltem nekik azokat a pontokat, amelyekben a román nép érdekeit és kívánságait figyelembe venni hajlandó vagyok arra az esetre, ha a románok nemzetiségi programmjukról lemondanak és fentartás nélkül az egységes magyar állam álláspontjára helyezkednek. Az urak, akikkel tárgyaltam előterjesztésemet, tudomásul vették és tudatták velem, hogy most már siettetni fogják a plénum döntését. Itt hármas bizottsággal tárgyalt a ministerelnök ur, az viszont tizes bizottsággal conferált és végeredményben a comite plénuma határozott, amely határozatokat ismét az albizottság tudatta formálisan a ministerelnökkel. Ezeket tehát egyszerűen csak eszmecserének nevezni nem lehet és itt ezt a kifejezést nem találom megfelelőnek. A ministerelnök ur azt mondja, hogy a nemzetiségi párt mint politikai párt mindig fennállott s igy annak elismerése tulaj donképen nem nóvum. Hát fennállani fennállhatott, de még vele, illetve annak tagjaival qua nemzetiségi párt kiküldöttei1 vei soha senki sem tárgyalt. Ez igenis nagy különb-