Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-52

108 A FŐRENDIHÁZ LII. ÜLÉSE. A ministerelnök ur nemcsak elhinti nálunk az idegen cultura fejlődésének magvát, hanem állami támogatással, állami segítéssel fejleszteni és gyarapítani is akarja azt a culturát. Engedjenek meg, méltóságos főrendek, de ki kell jelentenem, hogy ezt már nemcsak téves, hibás lépésnek és hibás eljárásnak tartom, hanem a legnagyobb mértékben veszélyesnek és bűnösnek is találom. (Igaz ! Ugy van ! a jobbközépen.) Mit vár a ministerelnök ur a comitéval folytatott tárgyalásaitól 1 A ministerelnök ur, gondolom, szintén abban a beszédében, amit Bethlen István gróf urnak adott válaszul, azt mondja, hogy ő az egyetértés létesítését, a bizalom helyreállítását, a nemzetiségi izgatás méregfogának kihúzását és a harmonikus együttműködés lehetőségét várta és várja ezen tárgyalásoktól. Nos, méltóságos főrendek, egyetértésről, bizalomról, harmonikus együttműködésről addig itt szó nem lehet, amig mi mindnyájan az egységes magyar nemzeti állam álláspontján vagyunk és ettől az elvtől nem vagyunk hajlandók tágítani, s amig ugyanekkor a románok ezt az elvet tagadásba veszik és minden törekvésük, egész őszintén és nyíltan — ezt be kell vallani — épen ennek az elvnek megtörésére és megváltoztatására irányul, amit, mint végczélt, mindig egészen nyíltan, minden kétértelműség nélkül be is ismernek. Nem hiszem, hogy a tárgyalások alatt ne lett volna alkalma a ministerelnök urnak meggyőződni annak hiábavalóságáról, hogy a nemzetiségi urak ebben a tekintetbm a magyar nemzeti állameszmének megnyerhetők legyenek. Mert ők sohasem csináltak titkot abból, — ezen tárgyalások folya,mata alatt is számtalan nyilatkozatuk és ujságczikkük jelent meg, az elmúlt hónapokban, melyek kétségtelenül tudomására jutottak a ministerel ök urnak is és amelyek mind ezt a nézetet és felfogást vallják — hogy béke a románok és magyarok között csak akkor lehet, ha Magyarország letesz a nemzeti állameszme elvének hangoztatásáról és érvényesítéséről. Egyet ezek közül legyen szabad itt felolvasnom, hogy a méltóságos főrendek is meggyőződést szerezhessenek róla, hogy mi az elfogadott véleménye hazai román vezető köreinknek és épen azon conaití tagjainak, akikkel a ministerelnök ur ezeket a tárgyalásokat folytatta. Azt mondja az ő lapjuk, a Románul, hogy azt reméli, hogy (olvassa) : »el fog jönni az idő, mikor a hazai románság rá fog állani a magyar nemzeti állam egységének alapjára, mely a magyarság uralkodó eszméje. Ismételve kijelentjük, hogy Tisza István gróf vagy önmagát ámítja, vagy pedig mások t akar tévedésbe ejteni. Tudja meg Tisza István gróf és tudják meg azok is, akiknek szemébe port akar hinteni, tudják meg mindannyian, hogy a magyarországi és erdélyi román nép sohasem acceptálja a magyar állam nemzeti egységének eszméjét*. (Mozgás jobbfdől.) Méltóságos főrendek ! Én egyáltalában nem akarom feltenni azt, nem érzem magam feljogositva feltenni, hogy a ministerelnök ur mások szemébe port akar hintem és ámítani akar, hanem igenis, azt hiszem, hogy ámítja önmagát, hogy a saját kifejezéséve! éljek, struccpolitikát üz akkor, amikor azt hiszi, hogy oly kedvezményekkel, amilyeneket ő contemplál, ezen elvi álláspontjuk letételére bírhatja a románokat. A ministerelnök ur e tárgyalásoktól várta továbbá azt, hogy a nemzetiségi izgatás alább hagyjon és, mint mondja, ezen izgató anyag méregfogának kiküszöbölését. Én azt látom, hogy nincs az a vehemens nemzetiségi propaganda, amely oly izgató hatással lett volna és lehetne az országban élő románajku állampolgárokra, mint amilyen izgató hatással voltak a ministerelnök urnak a comitéval folytatott tárgyalásai, amely tárgyalások eredményéül és hatásául csak azt látom, hogy a nemzetiségi öntudat csak erősbödött, a faji összetartozóság csak fokozódott, hogy a románok a magyar nemzeti állam eszméjétől eltávolodtak és hogy a Romániához való húzódás fokozódott. Hadik János gr.: Biztatást is kaptak ! Becsüli őket a ministerelnök ur ! Károlyi Gyula gr.: Már most rá kell hogy térjek ezen tárgyalásoknak egy másik oldalára. Azt mondja a ministerelnök ur, hogy azon tárgyalások között, melyeket ő a román comitéval folytatott és Romániával való külpolitikai viszonyunk között semmiféle kapcsolat nincs és hogy ő minden idegen nemzetnek ezen belügyünkbe való beavatkozása ellen tiltakozott. A ministerelnök ur ezen nyilatkozata alapján természetesen el kell fogadnom azt, hogy a ministerelnök ur ezt a kapcsolatot nem látja és hogy az ő tudtával ezen kapcsolat a tárgyalások alatt fel nem merült és kívül álló tényezők erre nézve ingerentiát nem gyakoroltak. De ha el is kell hogy fogadjam azt, hogy a ministerelnök ur ezt igy látja és véli, azt egyáltalában nem látom bebizonyitottnak, hogy ez igy is van, vagyis, hogy ezen kapcsolat tényleg fenn nem állott. A ministerelnök ur egy ténybeli bizonyítékot akar felhozni ennek bizonyítására, t. i. azt, hogy ő a comitéval való tárgyalásokat már hónapokkal azelőtt kezdette meg, mielőtt a bukaresti béke következtében egy bizonyos feszültség állt volna elő Románia és az osztrák-magyar monarchia között. Engedelmet kérek, méltóságos főrendek, ezt az időrendbeli bizonyítékot bizonyító erejűnek elfogadni nem tudom, mert hogyha indokolt és plausibilis azon feltevés, hogy ezen tárgyalások és a Romániával való külpolitikai viszonyunk kapcsolatban voltak és pedig abból a czélból voltak kapcsolatban, hogy Romániával a békekötés után bekövetkezett feszültség megszűnjék, akkor ép olyan plausibilis azon feltevés is, hogy ezen tárgyalások azért kezdeményeztettek és kezdettek el a tavaszszal, hogy Romániának a monarchiához való, akkor látszólag még fennálló baráti viszonya megerősíttessék és biztosittassék. De még feltéve is azt, hogy a kezdeményezéskor ezen kapcsolat nem állt fenn, egyáltalában nem látom azt, hogy később, a tárgyalások folyama