Főrendiházi napló, 1910. II. kötet • 1912. június 19–1913. márczius 15.

Ülésnapok - 1910-36

A FŐRENDIHÁZ XXXVI. ÜLÉSE. 67 egyes vármegyéknél, az egyes törvényszékeknél, vagy — nem tudom — ministeriumokban, nincs 30—40 százaléka az ott működő embereknek, akikfegyver alatt szolgálnak, akiket a többiek úgyszólván kinevetnek, azok, akik magok mentesültek a katonai szolgálat alól. Nem az adó, nem az áldozat nagysága az, ami elkeserít, hanem az adó és az áldozat egyenlőtlensége, aránytalansága. Ugyanazért ajánlom itt az igen t. pénzügyminister urnak, legyen szives e tekintetben ebben az adótörvényben a méltánytalanságon segiteni és ezt a javitott adót igenis nőtlenségi adóképen alkalmazni. Van egy más dolog is, amiben azt látom, hogy bár kiadásaink a költségvetésben nagyon emelkednek, mégis erre a dologra, t. i. culturára, közművelődésre nem forditunk elég áldozatot és anyagi erőt. Megvallom, nekem mindig pir futja el az arczomat, mikor hallom testületekben, még pedig tekintélyes testületekben, tárgyalni azt a dolgot, hogy az Albina meg a Transsylvania a magyar elem alól kihúzza a földet. Hát nem szégyelhetjük-e emiatt magunkat mi magyarok ? Hiszen az az Albina meg Transsylvania és nem tudom micsoda bankok tizedrészével sem rendelkeznek annak a betétnek, amivel a magyarországi bankok rendelkeznek. Csak az a különbség, hogy ott a jövedelemnek egy része, amely a részvényeseknek jutna és a tantiéme-nek egy része, amely az igazgatónak jutna, nemzeti közművelődési czélra fordittatik. Ha mi ezt a példát követnők, nálunk is a magyar közművelődést — nem értem csak az értelmi közművelődést, hanem az anyagi megerősödést is — igen nagy és igen magas fokra lehetne emelni. De hát én nem tudom, talán nincs bennünk annyi érzék a nagy czélok iránt, mint a nemzetiségekben ? Ennek nem volna szabad igy lennie. De ha nem tudjuk ezt megtenni közművelődési egyesületeink utján, — amelyeknél bizony a kezelés nem igen jó, annyiban, hogy a jövedelem nagy részét a kezelés emészti fel, nem pedig maga a czélnak előmozdítása, — kell találni valami olyan utat és módot, amelynek segítségével ezt a fontos és nagy czélt igenis előmozdíthatjuk. A pénzügyminister urnak kell erre fedezetet találnia. Hogy mondjak erre egy fedezetet, megint előállók egy dologgal. Meglehet, hogy naivnak tetszik, de én azt mondom: itt épen szó volt most a választójogról. Be fogjuk hozni, amint meg is Ígérték, az átalános, egyenlő választói jogot. Nem tudom, hogy milyen lesz az a javaslat, de azt hiszem, ez az alapelv fogja dominálni. Azt inditványozom tehát, hogy tegyük ezt a választójogi javaslatot átalánossá és egyenlővé először abban, hogy akinek megadjuk a szavazati jogot, az azt csak egy választójogi jegygyel gyakorolhassa, amelyre rójunk rá, például, legkevesebb 5 korona illetéket, amint illeték van kiróva a vadászjegyre stb. Legyen tehát választójogi jegy. Amikor hallom emlegetni, hogy hí rom millió legyen a választók száma, vagy 2,500.000 nekem oda fut az eszem, hogy ha három millió lesz, a választójogi jegy illetékét csak 5 koronájával számítva, ez 15 millió koronát tesz ki egy évben és ez az összeg a magyar nemzet megerősödésére olyan jól, olyan szépen volna felhasználható. Már pedig ez olyan csekély áldozat, hogy azok az emberek, akik most jönnek be a választók közé és akiket én akarok is, hogy bejöjjenek, a saját szövetkezeteikben ennél tetemesen többet fizetnek be heti és havi dijkérjen. Azok az emberek, akik készek arra, hogy a választói jogot megnyerhessék, azért agitálnak, testi éjjségöket is koczkára teszik, — amint látszik az ő felvonulásaikból — hogyne adná akármelyik szívesen oda azt az 5 K-t, amely neki egynapi keresete egy esztendőben. Első hallásra ez különösnek tetszhetik, de ha nézzük azt a czélt, amely ezáltal előmozdítható, ha nézzük azt, hogy az igazi átaiánosság és eg}'en]őség ebben jő kifejezésre, hogy t. i. én is megfizetem azt az 5 K-t, másik polgártársam is megfizeti és valamennyien együttesen megfizetjük, én azt hiszem, hogy akkor nagy ellenzéssel ez az elv nem találkoznék, más részről pedig meg fogják egyúttal becsülni azt a szavazati jogot, amelyet a kormánytól kapnak. Mindez ajánlatossá teszi előttem, hogy ilyen intézkedés történjék. Ezek elmondása után, miután azt látom, hogy a költségvetésben a legnagyobb jóakarat tükröződik vissza, mind culturalis, mind közművelődési és nemzeti megerősödési ügyünk iránt, a költségvetést elfogadom. Elnök : Kivan még valaki szólni ? GyurátZ Ferencz : Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek! Átalánosságban elfogadván a költségvetést, közelebbről a vallás- és közoktatásügyi ministerium költségvetésére kívánok néhány megjegyzést tenni. Maga a vallás- és közoktatásügyi ministerium költségvetése, 27 millió koronával haladja felül a folyó évi költségvetést. Mindenesetre tekintélyes összeg, de egyszersmind határozottan ki kell mondanom, hogy minden pontjában indokolt is. Aki a kiadásoknak hosszú sorozatát átnézi, alig talál olyan pontra, amelyre, elfogulatlan kritikával, azt mondhatná, hogy ez czéltalan, vagy túlzott. Ellenkezőleg, igen sok pontot talál az ember, amelynél kénytelen bevallani, vajha előbb jutott volna az állam anyagi helyzete oly fokra, hogy ezen — mej — ezen fontos czélokra még többet áldozhatott volna. Az egész költségvetés bizonyítja azt, hogy a kormány valóban figyelemmel kiséri a haladás követelményeit és a maga részéről fokozott buzgalommal, ernyedetlen ül törekszik a méltányos igények kielégítésére, a nemzeti művelődésnek fokozására. Ez igen tiszteletreméltó irány annál is inkább, mert mindannyian elismerjük, hogy a művelődés terjesztése, a nép értelmének kiképzése mennél nagyobb mértékben, szoros kaj^csolatban van a nemzeti jóléttel, az állam hatalmával és tekintélyével. A nem állami elemi iskolák segélyezésére előirányzott kiadások összege 20.900 korona, a múlt évi 14.415 koronával szemben. Ebből a községi és felekezeti iskolák építési segély re 45.000 9*